Meglepetés a Sztárban sztár leszek! döntőjében

Nem a legesélyesebbnek tartott Yulaysi Miranda nyert, Kökény Dani és Kaly Roland jutott be az utolsó körbe.

A TV2 szeptember elején indult zenei tehetségkutatója december 11-én este véget ért. A versenyben maradt énekesekhez sztárvendégek is csatlakoztak: Kaly Roland Vastag Csabával, Kökény Dániel Nemazalánnyal, Yulaysi Miranda pedig Sugár Bertalannal, azaz Beryvel énekelt duettet.

Elsőként a tizenhét éves Kökény Dani lépett színpadra, Ray Charles Hit the Road Jack című számát adta elő, de a mestereket nem sikerült lenyűgöznie. Majka szerint az énekes makogott, Tóth Gabi a dinamikát és a hangerőt hiányolta a produkciójából.

Kaly Rolandnak Robbie Williams Feel című dala jutott. Neki már az előadásmóddal is sikerült kiváltania a zsűri elismerését, Pápai a fejlődést, az átszellemülést és a „szőrös hangot” emelte ki.

A legnagyobb sikert most is Yulaysi Miranda aratta, Beyoncé Listen című dala után nemcsak vastapsot kapott, de Tóth Gabi akkora zokogásban tört ki, hogy még a többi mester értékelése alatt sem tudta abbahagyni. Majka szerint Yulinál jobb énekes nem állt sem ebben, sem a korábbi évadokban a színpadon.

A duettek során komoly kihívás elé került a kubai énekesnő: magyarul kellett elénekelnie Beryvel a Nélküledet, holott nem tud magyarul. A szövegét nem mindig lehetett érteni, de a mesterek elnézőek voltak az értékelésnél.

Kaly Roland az Őrizd az álmod című dalt adta elő Vastag Csabával. A mesterek hatásosnak tartották a produkciójukat, Babett azt is kiemelte, hogy szerinte Roland fejlődött a legtöbbet az elmúlt tíz hétben.

Utolsóként Kökény Dani Lil G-ként énekelt Nemazalány oldalán.

Babett szerint csillagos ötös lett a produkció, Majka pedig így értékelt:

Dani, benned először egy félénk kisfiút láttunk. Nem tudtuk, hogy lelkileg kész vagy-e. Bebizonyítottad, hogy igen. És nem mindig a legjobb hangnak kell megnyerni" 

Az eredményhirdetés során kiderült, hogy a nézők szavazatai alapján Kökény Dani és Kaly Roland jutott tovább, így Yulaysi Miranda lett a bronzérmes. A köszönőbeszéde után a “Szép volt, Yuli!” mondatot skandálta közönség, Majka pedig újra kijelentette, hogy „Én soha életemben nem találkoztam ilyen tehetségű énekesnővel." 

Tilla végül kihirdette a győztest:

A Sztárban sztár leszek! harmadik évadát Kökény Dani nyerte.

Ezzel övé lett a 10 millió forintos fődíj is. A döntő utáni nyilatkozatában elmondta, hogy tudja, hogy nem ő volt a legjobb énekes a mezőnyben, de ebben a műsorban ismerte meg igazán önmagát.

Amikor ide megérkeztem, egy elég sok gátlással küzdő srác voltam, aki nagyon sok fájdalmat élt át az élete alatt"

Via: Blikk / TV2Play.hu