Megszólalt Az álommeló tavalyi győztese

Március 25-én a második évaddal folytatódik Az álommeló. Ennek kapcsán nemcsak az újabb elnöki asszisztenst kereső Balogh Leventével, hanem a tavalyi győztessel is készült egy interjú.

Az RTL munkatársai végigkísérték a már egy éve Balogh Levente mellett dolgozó Keserű Balázs egy napját, majd 5 percbe sűrítették. A videóban Keserű elmondja, hogy egyáltalán nincs benne féltékenység vagy irigység a második évad miatt,

mivel főnöke nem azért keres új elnöki asszisztenst, mert lecseréli, hanem azért, mert előlépteti.





A fiatalember ezenkívül azért is örül újonnan érkező kollégájának, mert reményei szerint az ő válláról is vesz majd le terhet. A második évad jelöltjeinek egyébként az elnöki asszisztens azt tanácsolja, hogy ne próbálják meg megjátszani magukat Balogh és segítői előtt, mert akkor a későbbiekben nem lesz komfortos a közös munka a cégvezetővel.

Keserű Balázs – aki havi bruttó 3 millió forintos fizetése egy bizonyos százalékát mindig jótékony célokra fordítja – azt is elárulta, hogy egy-egy epizód erejéig ő is fel fog tűnni a műsor második évadában is. Régi csapattársai közül egyébként Vikivel, Gergővel, Pégével és Neriékkel tartja a kapcsolatot, akikkel már meg is beszéltek közös műsornézős estéket.



Egy másik, rövidebb interjúban Balogh Levente mindezt azzal egészítette ki, hogy miközben tavaly elsősorban technológiai szakembert keresett,

idén egy sales-esre van szüksége.

Az elnök feltárta, hogy nagyon nagy elvárásokkal tekintett a második évad forgatása elé, és idén szigorúbb is lesz a jelentkezőkkel – szóval sok kemény elbocsátásra lehet számítani.


(via rtl.hu)

 

Az idei jelöltek

Ők lesznek Az álommeló versenyzői

Balogh Levente az office-ban üdvözöli új elnökiasszisztens-jelöltjeit, akik március 25-től küzdenek a pozícióért minden hétköznap este 20:00-tól az RTL-en.

Tovább