Az elmúlt pár évben sorra születnek azok a mozifilmnek is bőven eladható tévédrámák, amik a magyar közelmúlt eseményeit dolgozzák fel, elsősorban, ha nem is kizárólag a kommunizmus időszakára koncentrálva. Ezen filmek közös nevezője a lefedett időszakon túl a forgatókönyvíró, Köbli Norbert személye, aki rendre a legtöbbet hozza ki a feldolgozott témából, amelyek eddig leginkább izgalmas epizódok voltak a korból – lásd Szabadság - Különjárat vagy A berni követ – új történetével, az Örök téllel viszont sok szempontból szintet lépett, ráadásul egy olyan hiánypótló témában, amiről szégyenszemre alig tudunk valamit.

A film a Gulágra elhurcoltaknak állít emléket, ám ezen belül azokkal a német nemzetiségű nőkkel foglalkozik, akiket embertelen körülmények között évekig dolgoztattak kelet-ukrajnai szénbányákban. Hogy a szovjetek miért haragudtak külön a magyarországi svábokra, annak azért van némi történelmi háttere. A Horthy rendszer őket a világháború második felében gyakorlatilag átengedte a németeknek, a sorköteles férfiakat ettől kezdve nem a honvédség, hanem egyenesen az SS várta, és tudjuk, mit gondoltak a szövetségesek Hitler személyes hadseregéről. Természetesen senki sem tehetett arról, hová sorozták be, ahogy kollektív bűnösségről is értelmetlen lenne beszélni, de nem azok az idők jártak, amikor bármelyik fél is ilyen apró nüánszokkal foglalkozott volna.

Az egyszerű szovjet katona számára ezek az emberek, igen, még az asszonyok is, háborús bűnösök voltak, akik kártérítésként végeztek munkát a bányákban, miért sajnálták volna őket, pláne, ha a háború után miattuk nem térhettek haza? Köbli és a rendező, Szász Attila, akik Havasi János Lánykák, az idő eljárt című novelláját dolgozták fel, nem horrortörténetet forgattak, itt nincs tömeges megerőszakolás, nincs kegyetlenkedés, sőt, az őröket sem láttatják gonosznak vagy embertelennek. Csak az önmagában is borzasztó láger van, a lélekölő munka és a reménytelenség. Merthogy ezeknek a nőknek azt mondták, három hét kukoricatörésre viszik őket, majd olyan fizikai munkát végeztetnek velük, amibe egészséges férfiak is belepusztulnának, ahogy van, aki már az oda tartó útba is belepusztul. Az ember azonban képes túlélni mindent, ha elég erős hozzá mentálisan, és hősnőnk, Irén erős, ráadásul segítséget is kap egy minden hájjal férfitől, aki ismeri a rendszert, és képes bármilyen szabályt kijátszani.

A börtönfilmnek, kezdve az olyan nagy klasszikusoktól, mint A nagy szökés megvan a maguk saját nyelvezete, eszköztára és stílusjegyei, az Örök tél készítői pedig nagyszerűen ismerik és használják ezeket. Nem szöszölnek sokat az előkészítéssel, nem is kell, hamar felvázolnak mindent, amit tudnunk kell, és gyorsan – de kapkodás nélkül – rajzolták meg mind a két főhős, Irén és Rajmund alakját és a hozzájuk kapcsolódó mellékszereplőket. Hamar kiderül, ki a gyenge, ki erős, ki képes változni, és mik azok a szabályok, amikhez alkalmazkodniuk kell – és itt nem a hivatalos parancsokról van szó, ahogy azt Rajmund karaktere újra és újra elmondja. És amiért külön pontszám jár, a nagy történelmi dráma mellé személyes tragédiák és dilemmák járnak: a két egymásra utalt és persze egymásra találó embernek családja van odahaza, és maguk sem tudják, ki vagy mi vár rájuk, ha egyszer sikerült innen hazajutniuk.

Az Irént alakító Gera Marina, akit a Szabadesés és a Fehér isten mellett főként olyan sorozatokban láthattunk, mint a Munkaügyek vagy az Aranyélet, egy régebbi idő színjátszását idézi meg, egész konkrétan Julie Christie jutott róla eszembe a Doktor Zsivágóból. Ez az ő filmje, hiába sokkal ismertebb nála Csányi Sándor, aki most is megnyerő és karizmatikus, talán túlságosan is az – kell, hogy egy ilyen alaknak egy sötétebb oldala is legyen.  Mindkét alakításban, ahogy a történetben is a lenyűgöző, hogy alig van bármi felesleges. Nem rágnak semmit sem a szánkba, szinte mindig csak azt látjuk, ami fontos - az egy kivétel talán kissé túlidealizált Irén otthona, ami a film elején és végén is olyan makulátlanul tiszta, mintha egy skanzenben járnánk. Lecsekkoltam, és tényleg egy skanzenben vették fel ezeket a részeket.

Az Örök tél bőven megállná a helyét mozifilmként – az újságíróknak moziban is vetítették le -, talán megérte volna megfuttatni pár hétre filmforgalmazásban. Merthogy, azon túl, hogy a maga nagyjából két órás játékidejével hosszabb és kerekebb Köbli – és Szász – korábbi munkáinál, fajsúlyosabb és témájában is jelentősebb azoknál. És a tévés formátum és költségvetés csak néhány jeleneten tetten érhető, amit egy tévéfilm esetében csak messzemenően elismerni lehet, még akkor is, ha ez elsőre sznobizmusnak tűnhet.

A filmet DUNA Televízió vetíti vasárnap (febr. 25.) 21:00-kor.