Az 1988-as örökbecsű szélhámos komédia, A Riviéra vadorzói megunhatatlan darab, nem véletlenül játsszák le újra és újra, most összehasonlíthatjuk a héten a mozikba érkező új verzióval, a Csaló csajokkal.
Egy jó szemű és/vagy végtelenül rutinos programszerkesztő nyilván már hetekkel ezelőtt felfigyelt, hogy a héten érkezik a mozikba a Csaló csajok című amerikai csajos vígjáték Anne Hathaway és Rebel Wilson főszereplésével, és nem átallott betenni a heti bontásba a film eredetijét, A Riviéra vadorzói (1988) című örök klasszikust. Nyilván nem csak azért tette ezt, hogy összehasonlíthassuk a kettőt, hanem azért is, hogy egy kicsit nosztalgiázhassunk, hogy lám, milyen jó kis dolgokat csináltak régen, amikor még olyan komikusok voltak menők, mint Steve Martin és Michael Caine – és nyilván lesznek olyanok is, akik egy sort kesereghetnek azon, hogy régen nem akarták mindennek minden áron a női verzióját megcsinálni!
Merthogy 1988-ban járunk, ekkor jött ki filmünk, amikor még csakis férfi szélhámosok szedték áldozataikat a napfényes francia tengerparton. Ilyen Lawrence Jamieson is, az elegáns, kifinomult brit úriember, aki könnyedén elhiteti a turistákkal, hogy személyében egy apró európai ország száműzött uralkodóját tisztelhetik, merthogy az amerikaiak már akkor sem voltak jók földrajzból. Mr. Jamieson egy szép nap a vonaton ülve megismerkedik egy kisstílű szélhámossal, Freddy Bensonnal, aki szegény öreg nagyanyja javára gyűjt könyöradományokat. A baj csak az, hogy mindketten azonos helyen, a Riviéra exkluzív felségterületén szeretnének mindenkit megkopasztani. És mivel Freddy levakarhatatlannak bizonyul, ezt a gondot csak egyféleképp lehet megoldani: ha szövetkeznek egymással és ki-ki a maga módján, de mégis közös erővel fosztják ki a hiszékenyeket. Van is egy könnyűnek látszó célpontjuk…
A szélhámosfilmek örök íratlan törvényének megfelelően persze bármikor számíthatunk egy váratlan fordulatra, egy, a baloldal helyett mégis jobbról érkező átverésre, és a legendás rendező, Frank Oz soha nem félt kihagyni egy ilyen ziccert. A Riviéra vadorzóinak azonban nem a tekervényes sztori az igazi erőssége, hanem a két főszereplő, sőt, a két főszereplő nagyon is eltérő karaktere. Merthogy Michael Caine álmából felrázva, a sarkvidéki jégtakaró alá szorulva is bármikor képes hozni az arisztokratikus, fanyar angolt, Steve Martinnak pedig most is jól áll a nem túl okos, de nagyon talpraesett jenki figurája, és az ő rivalizálásukból rengeteget ki lehet hozni – Oz ki is hozott belőle mindent. Amikor Martin a deréktól lefelé béna veteránt játssza el, Caine pedig az unortodox módszerekkel dolgozó orvosaként kínozza, azon tényleg sírva röhög az ember, és ez csak egy a sok remek helyzet közül. Akármikor újranézős a film, még akkor is, ha nem hozzák ki éppen a remake-jét. És aki a remake-ek készítésén kesereg, azoknak eláruljuk, az 1988-as verzió is egy 1964-es film, a Dajkamesék hölgyeknek feldolgozása volt, abban David Niven és Marlon Brando portyázott a tengerparton…
