Molnár Áron nem győzni jött ide

Vannak játékosok Az Árulókban, akiknek halvány fogalmuk sincs arról, mi történik a kastélyban, és vannak, akiknek ezer ötletük van, de mind rossz. Ilyen volt Áron is – meg is fizetett érte.

Szegény Zdroba Patrik nem sok vizet zavart a kastélyban, a játékokhoz nem tett hozzá, a nyomozásban sem segített, ő is érezte, hogy hamarosan sorra kerül, pláne azok után, hogy felkerült a gyilkosok halállistájára. Reggel aztán ő lett az, aki nem jelent meg a reggelinél, de a képlet nem volt ilyen egyszerű. Erős Antónia és Lakatos Laci kiesése után logikusnak tűnt, hogy az árulók behívtak valakit, és abban is volt logika, hogy az illető Bíró Beáta exmodell legyen, hiszen a legjobb nyomozók, így a legnagyobb ellenfelek közé tartozik. Ezzel mindenki tisztában volt, ő is, és ez látszott a viselkedésén is.

Forrás: RTL

 

Csak átmenetileg terelte el a gyanút Beáról, hogy Url Izának volt egy kolosszális nyelvbotlása, a szokás szerint kavaró Vályi András pedig elkezdte híresztelni, hogy Lakatos Laci a kiesése előtt azt mondta neki, hogy

ott kell keresni a gyilkost, ahol eddig nem keresték.

Ami nem volt igaz, de Vályi azt remélte, hogy ezzel valahogy lebuktat egy árulót, csakhogy a logika hibás volt, mert a legjobban Molnár Áron vetette rá magát az ötletre a szokásos vehemenciájával. Aki ugyebár ártatlan, de mivel mindig kapkodott, mindig másra gyanakodott, eddig is gyanús volt, most pláne az lett. Eközben a gyilkosok is elkövettek egy súlyos hibát.

 

 

A pénzszerző játék egyben pajzsszerző játék is volt, az egyik csapat végül pénzt, a másik csapat pajzsot szerzett – ők azonban titokban tartották, kinek jutott a védelmet jelentő jelvény. Ebben a csapatban történetesen nem volt áruló, mert Dér Heni és Hevér Gábor nem figyeltek arra, hogy különböző csapatba kerüljenek, és ennek még lesz következménye. Addig viszont jött a szokásos Kerekasztal szertartás, amit Áron nyitott egy hosszú és érzelmes védőbeszéddel – de ő is elkövette a hibát, amit korábban Erős Antónia: nem volt megalapozott saját gyanúsítottja, így nem tudta meggyőzni a többieket. Bár Bíró Bea is gyanúba keveredett, nem volt kérdés, hogy Áront szavazzák ki, és így is történt. Ezek után vicces módon Hermányi Mariann újra gyanússá vált – szegénynek ez a sorsa.  

Forrás: RTL

 

A szokásos konklávén a gyilkosok gondban voltak. Ha a pajzsszerző csapatba „lőnek” teljesen vakon, akkor esélyes, hogy egy védett játékost találnak el, és akkor világossá válik, hogy a gyilkos/gyilkosok a másik csoportban vannak, és ugyanez a helyzet, ha a saját csapatukból ölnek meg valakit. Bár nem tudjuk a végeredményt, a tippünk az, hogy a gyilkosság helyett behívnak valakit árulónak, és mivel azzal zártunk, hogy valami merészre készülnek, meglehet, hogy a két nagy ellenfél, Bíró Beáta vagy Vályi István lesz megzsarolt.  

Hiánypótló tartalommal készül a PORT.hu! Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban kulisszái mögé kalauzolja el a rajongókat. A saját gyártású kibeszélő műsorunkban a reality producerével, az évad legikonikusabb szereplőivel, és külsős szakértőkkel beszéljük át a látottakat, sőt, még annál is több mindent. Pénteken és vasárnap 19.50-kor csak a PORT.hu-n Az Árulók - Titkok a kastélyból.