Igaz, a hollywoodi filmek örök szabályrendszere alapján a legcsúfosabb vereségből is lehet erényt, sőt, győzelmet kovácsolni, és ha akadt csak egy túlélő is, akkor az ő hősiességét kell ünnepelni.
Hiába a látványos katonai és technológiai fölény, a nyilvánvaló gazdasági túlsúly, az Egyesült Állomok modern háborúi aligha nevezhetők sikersorozatnak. Az amerikai csapatok mind Irakban, mind Afganisztánban rendszerint rosszul felfegyverzett, kiképzetlen, de a terepet jól ismerő és rendkívül motivált lázadókat kergettek különösebb eredmény nélkül, míg az általuk kiképzett helyi erők általában a baj első jelére elpárolognak a helyszínről – tisztelet a kivételnek. Akadtak azonban ennél látványosabb kudarcok is, mint az ún. Vörös Szárnyak hadművelet, amely során a kommandós egységek egy, a távoli hegyvidéken uralkodó tálib hadvezért akartak likvidálni, ám a felderítéssel és megfigyeléssel megbízott csoportot hamar felfedezték és megsemmisítették, és ez még csak az eleje volt a különleges erőket aznap ért katasztrófának.
Egy túlélő azonban volt, aki sérülései ellenére csodával határos módon visszatért a bevetésről - és ez az ő hősiességéről, nem a vereségről szól. Ilyenkor az illető beszámolóját rendszerint kétkedéssel szokták fogadni, ám amikor Marcus Luttrell, az egykori Navy SEAL megjelentette visszaemlékezését Lone Survivor címmel a katasztrofális kimenetelű hadműveletről, nem sokan akadtak, akik kétkedtek a szavaiban, az ütközet ugyanis rendkívül jól dokumentált volt. És különös módon a könyvből készült filmet, A túlélőt (2013) sem érték az ilyenkor szokásos támadások, talán annak is köszönhetően, hogy a megtörtént eseteket előszeretettel feldolgozó rendező, Peter Berg sem arról híres, hogy előszeretettel másítja meg a valós történteket. Berg nem is csinál mást, mint egyrészt hűen dokumentálja az eseményeket, másrészt mindent baromi izgalmasan tálal – és a kettő ez esetben nem zárja ki egymást. A sziklás hegyoldalon megvívott összecsapás során minden robbanás, esés és zuhanás tényleg valóságosnak tűnik, és néha szinte a nézőnek is fáj.
Na jó, a valóságban nagyjából 20-30 harcedzett tálib harcos csapott le az amerikaiakra, itt sokkal többet mutatnak ennél, de nagyjából ennyi túlzást engedtek meg maguknak a készítők. És Luttrellt szakállasan alakító Mark Wahlberg jó társaságot kapott Ben Foster, Emile Hirsch és Taylor Kitsch személyében, igaz, az általuk játszott szereplők sorsát a fentebbiek fényében ki lehet találni, de ők vannak annyira jók, hogy alárendelt szerepben is a legjobbat nyújtják. És a film nem csak fanatikus terroristákként mutatja be az afgánokat, hiszen hősünk életét is néhány helyinek köszönheti, akik nála is többet kockáztattak. És ez a modern amerikai háborúk másik nagy paradoxonja: az amerikai katonák pár hónap után úgyis hazamennek, aki nekik segít, az ott marad és viseli a következményeket.
