Hétfő: Időzsaru

A '90-es évek volt Van Damme (Dupla dinamit, Tökéletes katona, stb.) és a látványos sci-fik (Termiantor 2, Alien 3, A Pusztító, stb.) nagy korszaka. Nem csoda, ha a Universal stúdió is ötvözni akarta a kettőt - ebből lett az Időzsaru. Azt persze valószínűleg csak kevesen tudják, hogy ez a film - azon túl persze, hogy az egyik legnagyobb sci-fi klisé az '50-es évek óta - a korai képregényadaptációk egyike, mivel az eredeti Időzsaru egy ugyanilyen című Dark Horse képregény volt.

A történet a szokásos időzsarus filmeket idézi: a jövőben már valóság az időutazás, így természetesen kell egy fegyveres testület, akiknek a tagjai megállítják a múltba visszautazgató, Hitlert lelőni kívánó, vagy az ismert sporteseményekre nagy tételben fogadó időbűnözőket. Van Damme-nak ezúttal egy korrupt szenátor (Ron Silver) mesterkedését kell megakadályozni. A film rendezője, Peter Hyams egyébként egy tisztes iparos volt, aki később szintén Van Damme-mal forgatta le a Hirtelen halált, Schwarzeneggerrel pedig az Ítéletnapot.

Kedd: Solaris

Íme a szovjet filmipar válasza az Űrodüsszeiára - jóllehet, Andrej Tarkovszkij rendező és Mihail Romagyin díszlettervező végig arra törekedtek, hogy a filmjük a lehető legkevésbé hasonlítson Kubrick klasszikusára. A Solaris a híres lengyel sci-fi író, Stanislaw Lem azonos című regényét vette alapul: egy földi expedíció először veszi fel a kapcsolatot egy olyan idegen létformával, ami az elfojtott emberi emlékek alapján csupa olyan személyt teremt az űrhajóra a semmiből, akik fontosak voltak a kozmonauták életében. A főszereplő pszichológus (Donatas Banionis) például folyamatosan öngyilkos exneje hasonmásaival találkozik, ám ez az idő múlásával egyre elviselhetetlenebb lesz a számára.

Maga Lem nem szerette a Tarkovszkij-féle filmváltozatot, mivel szerinte felháborítóan tudománytalan lett a könyvhöz képest. A Solaris idegen létformája viszont igazi sci-fi klasszikus lett: az űrbéli entitás, ami képes valósággá változtatni az emberi agy legmélyebb bugyraiban lappangó dolgokat, később olyan hollywoodi blockbustereket ihletett meg, mint az 1998-as A gömb vagy a Steven Soderbergh-féle, 2002-es Solaris.

Szerda: Star Wars: Az ébredő Erő

Rengetegszer írtunk már itt a Porton a Star Wars 7-ről. Tengerbe zuhant Halálcsillag is lett volna benne, Spielberg két ponton is beleszólt a történetbe, J.J. Abrams miatt választották meg Trumpot elnöknek, ez volt az elmúlt harmincvalahány év legjobb Star Wars-filmje - és most csak a legfontosabb cikkeket említettem. Az ébredő Erő egyszerűen kimeríthetetlen kincsesbányának számító téma, hiszen előtte utoljára 2005-ben volt Csillagok háborúja-film a mozikban, és ez az első olyan rész, amihez George Lucasnak már nincs köze. Viszont sok veterán Lucasfilm-munkatárs dolgozott rajta, akik rengeteg érdekességet meséltek el a film kulisszatitkairól.

Például hogy a 2013-as előkészületek idején még nem is Kylo Ren volt a történet főgonosza. A Kaland-Játék-Kockázat sorozat legendás rajzolója, Iain McCaig (Darth Maul kinézetének, valamint Amidala haj- és ruhakölteményeinek megálmodója) az első brainstorming idején a fenti, marcona figurát képzelte el gonosztevőnek.

McCaig a gonosz twi'leket, Darth Talont és annak titokzatos űrlény mesterét is szerette volna viszontlátni a filmben. Végül nem így lett, mert a döntéshozók egy férfi Jedi-gyilkost akartak a fiatal női főhős mellé, aki szorosabban kötődik a korábbi filmekhez. A főgonosz így kezdetben egy enyhén őrült Vader-imposztor volt, mert ekkor még Darth Vader sisakja lett volna az a tárgy (a "MacGuffin"), amit mindenki égen-földön keres, nem pedig a Luke rejtekhelyéhez vezető térkép. 

McCaig mellett Christian Alzmann is "gonoszfelelősként" dolgozott a Lucasfilm csapatbán, rengeteg Darth Vader-szerű figurát rajzolt a Star Wars 7-hez. Michael Arndt korai forgatókönyv-vázlatában a Jedi-gyilkos karakter egy csapat kalóz élén kegyetlenkedett, ám a kalózokból később rohamosztagosok lettek. Alzmann leszavazott Jedi-gyilkosának fekete ruháit így részben Ren lovagjai kapták meg. Igaz, őket a 7. részben csak egy esős flashback jelenetben láthattuk, valószínűleg a 8. részben több is kiderül majd róluk. Az ébredő Erőhöz egyébként rengeteg szebbnél szebb vázlatrajz készült, jó lenne viszontlátni ezeket a Lucasfilmn későbbi Star Wars-filmjeiben is!

Csütörtök: A 13. emelet

1999-ben, a Mátrix árnyékában készült egy másik virtuális valóságos sci-fi is A 13. emelet címmel. Csak sajnos Josef Rusnak okos sci-fije nem kapott akkora felhajtást, mint a Wachowski-testvérek blockbustere, és a mai napig sem számít kultfilmnek. Kivéve persze egy maroknyi rajongót.

Spoilermentesen legyen elég annyi a sztoriból, hogy itt nem az űrrobotok rabságában sínylődő, biokajaként funkcionáló embereknek, hanem a '30-a évekbeli Los Angeles egyik fedorakalapos fickójának (Craig Bierko) és a noirok kötelező femme fatale-jának (Gretchen Mol) tűnik fel, hogy amiben élnek, az nem is a valóság, csak egy zöld pixelekből, számítógépekkel kreált környezet.

Péntek: Star Trek

A film nyitójelenetben a gonoszok hatalmas hadihajója össztüzet zúdít a jófiúk kicsiny űrbárkájára. Ezután megtudjuk, hogy a fiatal főhős egy csillagok közé vágyódó, vidéki farmer. A fiú összetalálkozik egy bölcs öreggel, aki ismerte az apját, még a régi, háborús időkből. A vénség a srác példaképe lesz, és egy kocsmai verekedés után belerángatja élete legnagyobb kalandjába. A gonoszok felrobbantanak egy bolygót az ördögi masinériájukkal, ám a fiatal főhős természetesen megsemmisíti a rettegett szuperfegyvert, amiért a film végén teleaggatják kitüntetésekkel. Viszont a lány, aki miatt főhősünk ezt az egész ramazurit bevállalta, végül nem az övé lesz, hanem a legjobb haverjáé, akivel a film alatt végig heccelték egymást.

Na, vajon melyik ismert és közkedvelt blockbuster tartalomismertetőjét írtam most meg? Ez bizony a 2009-es Star Trek-reboot, amire ma már sokan csak úgy tekintenek,  hogy ez volt J.J. Abrams főpróbája a Star Wars 7-hez. Az biztos, hogy az új Spielbergnek kikiáltott rendező látványosan starwarsosította a kicsit már naftalniszagú Star Treket, és az unalmas technoblablát meg a szupernaiv űrbéli kisdoboskodást (lásd: Kirk és Spock ahol tud, segít) kidobva inkább a régi sci-fik space cowboy hangulatát hozta vissza, és ez sok Trekkie-nek nem tetszett. Az idő azonban őt igazolta, és nem a huhogókat: az Abrams-féle Star Trek-trilógia sokkal többet kaszált, mint William Shatner és Patrick Stewart ósdi mozifilmjei.