Mivel hamarosan érkezik a filmverzió, felelevenítjük a legviccesebb/legkínosabb részeket Zach Galifianakis Between Two Ferns című websorozatából, amelyben Brad Pittet, Jennifer Anistont, de még Barack Obamát is megszívatták már.
Korábban már írtunk róla, hogy szeptember 20-án kerül fel a Netflixre a Between Two Ferns: The Movie című nagyjátékfilm, a Funny or Die-féle Between Two Ferns with Zach Galifianakis című rendhagyó talkshow moziverziója. Ebből az alkalomból az Uproxx összegyűjtötte a legviccesebb/legkínosabb epizódokat a műsorból, ami nálunk kevésbé ismert, így ez jó alkalom arra, hogy a nagyfilm múltkor nyilvánosságra hozott előzetese után az előzményekkel is megismerkedjünk.
A 2008-ban indult műsorban a Másnaposokból ismert színész egy olyan televíziós műsorvezetőt játszik, aki borzasztóan viselkedik meghívott sztárvendégeivel: sértegeti vagy mellőzi, megalázza őket, csúnyán beszél velük, de többször került már sor fizikai inzultusra is. Az első pár adás vendégeit leszámítva a meghívottak egyébként tisztában voltak vele, hogy mire vállalkoznak, szóval nem kandi kamerás viccműsorról van szó, hanem inkább egyfajta improvizációról, mivel Galifianakis állítása szerint semmi sincs előre megrendezve.
Bradley Cooper
Galifianakis és Cooper nem sokkal az (ál)interjú műsorba kerülése előtt forgatták közös filmjüket, a Másnaposokat, de nem úgy tűnik, mintha nagyon szívélyes viszonyban lennének. A színész megpróbál végtelen türelemmel reagálni az őt faggató riporter szemtelenségeire, aki egyebek mellett összekeveri korábbi filmjét, az Ünneprontók ünnepét (Wedding Crashers) a Szeretném, ha szeretnél című romkommal (The Wedding Planner). A végén azonban, mikor Galifianakis elkezdi böködni a tollával, Coopernél is elszakad a cérna, és a két férfi verekedni kezd.
Michael Cera
Szegény Michael Cera, a Superbad, a Juno és a Scott Pilgrim a világ ellen sztárja volt az első vendég a műsor indulásakor, így a többiekkel ellentétben ő valószínűleg nem számított rá, milyen támadásokban lesz része. A rendkívül kínosra sikerült beszélgetés során próbál komolyan válaszolni a feltett kérdésekre, és nem igazán tudja lereagálni, amikor Galifianakis hangos horkolásba kezd, miközben ő arról mesél(ne), hogy indult a színészi pályája. Még ennél is kellemetlenebb, amikor az álriporter mindenképpen ki akarja próbálni, hogy szegény Cera csikis-e, és a végén jól megrángatja a tiltakozó srácot.
Sean Penn
A mogorva, tőmondatokban kommunikáló Sean Pennt Seth Galifianakis, Zach ikertestvére kérdezgeti, mivel utóbbi éppen egy „dagitáborban” van. Természetesen Seth-et is Zach Galifianakis játssza, és ez a figura sokkal kevésbé offenzív, inkább csak hülye. Többek közt arról beszél a színésznek, hogy mozisztárt akar faragni a kiskutyájából. Egy ponton pedig elővesz egy deo stiftet, hogy beolvassa a hozzá kapcsolódó kamu hirdetést. De a hangulat akkor lesz a legfagyosabb, amikor Penn veréssel fenyegeti az őt kérdezgető férfit.
Ben Stiller
Ben Stiller rendesen felkészülve érkezett az álinterjúra, és a legtöbbször ő is sértéssel válaszol Zach Galifianakis sértéseire. A riporter már azzal kihúzza a gyufát Stillernél, hogy arra kéri: mutassa meg neki a híres „Kék Acél” nézést a Jewlander című filmjéből (a vígjátéknak igazából Zoolander a címe). A nagyon rossz hangulatú, rossz ízű beszélgetés végére a színész teszi ki a pontot, mivel nem várja meg az interjú végét, hanem leszedi magáról a mikroportot, és faképnél hagyja Galifianakist.
Jennifer Aniston
A Jóbarátok sztárját hősünk azzal alázza meg, hogy egy már zajló interjú közben hívja be, ezért neki már nem is jut hely a Tila Tequila nevű valóságshow-sztár mellett – úgy kell saját magának arrébb pakolnia a kötelező kellékként odarakott páfrányt (a műsor címe, a Between Two Ferns azt jelenti, hogy „két páfrány között”). Anistont a műsorvezető ezt követően is látványosan ignorálja, és végig inkább Tila Tequila mondanivalójára kíváncsi, így a végén a színésznő inkább ott is hagyja őket, mondván, hogy majd visszajön, miután befejezték a beszélgetést.
Brad Pitt
Galifianakis Pittet többek közt azzal hozza kellemetlen helyzetbe, hogy megkérdezi: „hány évesen vesztette el a szüzességét? nulla?”. Majd rátér arra, hogy milyen furcsa, hogy sokszor játszik náciellenes figurákat, pedig úgy néz ki, mint Hitler álma. Ezután már csak hab a tortán annak emlegetése, hogy a sztár szerinte felesége, Angelina Jolie árnyékában él, de még ezt is meg tudja fejelni azzal, hogy Rosshoz és Rachelhez hasonlítja őket, és megkérdezi tőle, hogy ismeri-e a Jóbarátokat (a Rachelt játszó Jennifer Aniston Pitt volt felesége, és maga a színész is játszott az egyik epizódban). A dolog akkor megy át szürreálisba, amikor megjelenik Louis C.K., elkezd egy stand-upot, de közben majdnem letapossa a sztárt, aki azzal fejezi be a beszélgetést, hogy ráköp egy cukorkát Galifianakisra.
Barack Obama
Az amerikai elnök végig hiperlaza maradt, Galifianakis egyáltalán nem tudta kiborítani a kérdéseivel – még azzal sem, hogy „mit szól hozzá, hogy ő az utolsó fekete amerikai elnök?”. Az Obamával felvett adást egyébként több mint 27 millióan nézték meg, és a hatására nagyon sok amerikai kattintott át a Between Two Fernst bemutató Funny or Die oldaláról a kormányzati egészségbiztosítást hirdető site-ra (amit az elnök szándékosan megemlített az interjúban).
Hillary Clinton
Az éppen az elnökségért kampányoló Hillary Clintonnal zajló beszélgetés nagyon vicces lehetett volna, mert Galifianakisék ebbe rakták a legtöbb poént, de a politikus sajnos egyáltalán nem reagált rájuk viccesen. Az például zseniális pillanat, amikor a műsorvezető bejátszik egy szponzorvideót, ami nem más, mint Donald Trump egyik kampányhirdetése. Galifianakis pedig a végén azzal búcsúzik Clintontól, hogy megkérdezi tőle, hogyan tarthatja vele a jövőben a kapcsolatot, „e-mailben?” (utalva a politikus e-mailes botrányára).
Steve Carell
Steve Carell is alaposan felkészült a Zach Galifianakisszal való csörtére, így úgy vette elejét a dolgoknak, hogy magától mondta be, hogy mivel fogja a műsorvezető inzultálni (miután azt mondja, hogy nagyon szereti a The Office című sorozatot, biztos hozzá fogja tenni, hogy az eredetit, nem az ő remake-jét). Ezt követően az álriporter testsúlyára tesz célzásokat, például megjegyzi, hogy biztos a „büfé” az egyetlen francia szó, amit ismer. Galifianakis végül annyira megbántódik, hogy elsírja magát (vagy legalábbis eljátssza), és mikor azt bizonygatja, hogy nem is olyan kövér, összetörik alatta a szék.
Natalie Portman és a kutyája
A Natalie Portmannel és Whiz nevű kiskutyájával felvett adásról a legnehezebb elhinni, hogy nem volt megrendezve, hiszen olyan, mintha még a kutyus is be lenne tanítva (egy stratégiai ponton például hanyatt vágja és közszemlére teszi magát). Ami a kérdéseket illeti, Galifianakis hozta a formáját: nemcsak azt kérdezte meg, hogy mi a telefonszáma, de azt is, hogy a Star Wars mozi forgatásakor a színésznő hogyan kommunikált Chewbaccával, hiszen az köztudottan nem tud angolul, és még azt is, hogy a V mint vérbosszúban a sztár a fején kívül a vagináját is leborotválta-e.
(via Uproxx)