Olyan Trónok harca-finálét kaptunk, hogy a Fal adta a másikat!

Csak közben hollywoodi blockbsuterré silányult a sorozat, és már semmi köze G.R.R. Martin regényeihez.

Ez a szomorú nap is elérkezett: véget ért a XXI. századi televíziózás jelenlegi legnépszerűbb produkciója, a Trónok harca. A finálé mozifilmeket idézően látványos lett – sajnos ez egyben bosszantó negatívum is, nemcsak erény. Íme a Port.hu szokásos hét eleji kibeszélője a 7. részről (a korábbi részeké ittittittittitt és itt olvasható).

Vigyázat, extrém spoilerveszély!!!

Az évadzáró után megmaradt keserű szájízem persze részben annak is köszönhető, hogy a tavaly kiszivárgott sztorivázlat a nagy finálét is alaposan elspoilerezte:

  • Deresben Sansa halálra ítéli Kisujjt. Az ítéletet Ayra hajtja végre. Az évad folyamán Kisujj mindenféle intrikával próbálja egymásnak ugrasztani a két testvért, de nem sikerül neki. --> Pontosan így történt.
  • Brienne vagy itt vagy még a 6. részben elhagyja Derest, miután vitába keveredik Aryával. --> Nem így történt, ezt a jelenetet a szivárogtatás után valószínűleg kihúzták a forgatókönyvből a készítők (Brienne-nel ugyanis látványosan be lehetett mutatni, mennyire veszedelmes harcos lett a kis Aryából).
  • A királyvári sárkányvermes jelenetnél Jon demostrálja a Hegynek és Cersei-nek, milyen veszélyes ellenfelek a zombik és a Mások. A Hegy nekik megy, de nem tud bennük kárt tenni, Jon azonban megmutatja, hogy valyriai pengével és obszidián fegyverekkel legyőzhető a gonoszok élőholt ármádiája. --> Így történt, annyi különbséggel, hogy A Hegy nem próbált keménykedni a fogoly zombival.
  • Cersei megijed a Másoktól, és színleg ugyan megígéri, hogy ő is csapatokat fog küldeni Északra, de Jaime tudja, hogy hazudik: a saját ellenségeit akarja felszecskáztatni a legyőzhetetlen élőholtakkal. A testvérek összevesznek, Jaime egymaga indul el Északnak, a Falhoz. --> Részben így történt. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan mi Cersei terve – a Vasbank aranyán megvett essosi zsoldoskompánia kevés lesz, mert őket Daenerys sárkányai és a Mások zombiserege simán megeszi reggelire!
  • Cersei és Tyrion a sárkányvermes élőholtgyilkoló bemutató után hosszú idő után négyszemközt is beszélnek. --> Pontosan így történt!
  • Cersei vérbe fagyva riad fel az ágyában Királyvárban: elvetélt. Valamelyik korábbi részben fog kiderülni, hogy gyereket vár Jaime-től. A titokba beavatja Qyburn mestert is. --> Nem így történt. Most még csak annyit tudunk, hogy Cersei terhes. Ha lesz is vetélés, a jelenetet a 8. évadra tartogatják a készítők.
  • Sam és Bran kiókumulálják, hogy Havas Jon valójában Aegon Targaryen, Rhaegar Targaryen (Daenerys elhunyt bátyja) és Lyanna Stark törvényesen soha el nem ismert gyermeke. Egy flashback jelenetben az évad folyamán azt is látni fogjuk, hogy Rhaegar nem elrabolta a Robert Baratheonnak ígért Lyannát, hanem megszöktette: titokban még össze is házasodtak, Havas Jon tehát törvényes örökös! --> Pontosan így történt!
  • Jon és Daenerys hajóval indulnak északra, ahol egymásba szeretnek és szexelnek egy hatalmasat (Targaryenéknél ugye sosem volt gond abból, ha rokonok csinálják). --> Pontosan így történt!
  • A zárójelenet azonban nem ez, hanem az, hogy az Éjkirály ledönti a Falat(!!!), és látványos randalírozásba kezd a most már kék fagysugarakat okádó Viserionnal. --> Pontosan így történt!

Azért még úgy is voltak ütős részek a mostani epizódban, hogy a fenti tartalomismertető lényegében az egész évadot szétspoilerezte. Íme a 7 legemlékezetesebb jelenet az utolsó részből:

1. Testvérek, ha találkoznak

A mostani epizódot leginkább az egymással harcoló testvérek (és egyéb rokonok) nagy találkozásaként lehetne összefoglalni. Ezt igen érzékletesen mutatta be a Sárkányveremnél megejtett diplomáciai találkozó, ahol Tyrion Lannsiter állt az egyik oldalon, az ármánykodó testvére, Cersei és a kettejük között őrlődő Jaime a másikon, Euron Greyjoy beszólt az unokaöccsének, Theonnak, a Véreb pedig gyűlölt bátyjának, a Hegynek. Utóbbi párosnál mondjuk még érdekes lesz, hogy ki fogja megölni végül a sétáló hullává átváltoztatott Gregort (a rajongók szerint Arya, hiszen a halállistáján anno a Hegy is szerepelt, de persze egy jó kis testvérharcha is elég sokan szavaznának).

2. Daenerys érkezése a tűzszüneti tárgyalásra

Kétségtelenül látványos volt Dany szándékosan késleltetett érkezése a Sárkányveremhez. Az mindenképp jó pont, hogy az HBO, ahogy az egész évad alatt végig, úgy itt sem síbolta el a díszletekre, jelmezekre és a CGI-ra elkülönített pénz, hanem elköltötte az utolsó egycentesig. A mozifilmeket idéző, parasztvakító sárkányos jelenetek mellé viszont nem igazán kaptunk ebben az évadban csavaros dramaturgiai fordulatokat, körmönfont ármánykodást és jó színészi játékot... Mintha a két showrunner, David Benioff és D.B. Weiss minél hamarabb le akarték volna tudni ezt az évadot (meg a nyolcadikat is), hogy a következő sorozatukkal, a Confederate-tel foglalkozhassanak.

3. Kisujj halála

Lord Baelish kivégzése még úgy is torokszorító volt, hogy a kiszivárgott tartalomismertető nélkül is lehetett sejteni: nem fogja megélni a következő évadot. Sajnos a készítők látványosan nem tudtak Kisujjal mit kezdeni, miután a Völgy lovagjai élén felszabadította Derest. Hiába volt a jég hátán is megélő szarkeverő, onnantól kezdve, hogy kiszakadt a királyi udvarból, és nem fordíthatta egymás ellen a rivalizáló nemesi házakat egy kis árnyékháborúban, a makacs és becsületes északi emberek között halálra volt ítélve. Azért persze szomorú volt látni a nagy taktikust sírva könyörögni az életéért, de ez meg inkább a zseniális ír színész, Aidan Gillen érdeme, mintsem a forgatókönyvíróké.

4. Cersei és Jaime vitája

Elég nagy naivitás volt Jaime részéről azt hinni, hogy a nővére majd első szóra békét köt egy trónkövetelővel meg a kompániájával (akiknél ráadásul a gyűlölt öccse az agytröszt), majd önként és dalolva seregeket küld Északra a zombik ellen. Cersei királynő betegesen ragaszkodik a hatalomhoz, és már nem méri fel az igazi erőviszonyokat, amiket Jaime ki is mond a közös jelenetükben: ha a Lannisterek tovább pówerkednek, vagy megsüti őket valamelyik sárkány, vagy feltámasztott hullaként végzik zombiseregben. Pedig valahol igaza van Jaime nek: akkor már inkább harcoljanak az élőholtakkal, hátha a végén jutalmul békében távozhatnak Királyvárból, nem igaz? A testvérpár között ráadásul csak fokozza a feszültséget, hogy kölcsönösen árulással vádolják egymást: a királynő nem szólt a testvérének, hogy a békekötés csak kamu volt, és ugye Cersei is csak Qyburn kémhálózata miatt tudott Jaime és Tyrion titkos föld alatti találkozójáról...

5. Sam és Bran párbeszéde

A sok keménykedő párbeszéd és hatásvadász sárkányos jelenet közepette igazi felüdülés volt Samwell és a Háromszemű Hollóvá magasztosult Bran jelenete, amikor Sam azt hiszi, Bran egy látomásból értesült arról, hogy Havas Jon Daenerysszel együtt jön vissza Deresbe. Holott csak egy levélben olvasott róla. Ezzel a kis viccel a készítők végre tompítottak egy kicsit Bran nyomasztóan nem emberi hatalmán és az idegőrlően ijesztő, érzelemmentes viselkedésén. A Samet alakító John Bradley egyébként az egész évad alatt brillírozott az összes komikus jelenetében – remélem, ha lecseng a Trónok harca-őrület, ő lesz az új Zach Galifianakis (vagy a szegény ember Seth Rogenje), és elhalmozzák egy rakás olyan szereppel, amiben vicces dagi lúzert kell alakítania!

6. Lassan mondjuk, hogy mindenki megértse: Havas Jon is Targaryen

Már a 6. évad fináléjában és a 7. évad könyvolvasós jelenetében is elég egyértelműen megsúgták a készítők, hogy Havas Jon igazi anyja Lyanna Stark, az apja pedig Raeghar Targaryen herceg, akit Robert Baratheon megölt a Targaryen-uralomnak véget vető lázadás idején.

Most végre annak is összeállhatott a kép, akinek a korábbi két utalás idején még nem esett le a rokoni szál. Sajnos a jelenet, amiben az időutazó Bran végignézi Lyanna és a frissen elvált Rhaegar esküvőjét, eléggé szájbarágós lett, katarzisban pedig nyomába sem ér a 6. évad fináléjának.

A készítők ráadásul eléggé érzéketlen módon Daenerys és Havas Jon (vagyis most már: Aegon Targaryen) szexjelenetét vágták a titkos Targaryen-esküvő és a Lyannának titoktartási esküt tevő, fiatal Ned jelenete mellé. Így a néző agya akaratlanul is azon kattogott végig, hogy

Havas Jon épp a saját nagynénjével kufircol!!!

7. A Fal leomlása

Hét évadnyi Fal mögötti sertepertélés után a Mások vezére, az Éjkirály végre elérte, hogy a mágikusan megerősített, gigantikus védmű leomoljon, a zombisereg pedig szabadon bemasírozhasson a Hét Királyság területére. Igaz, ehhez egy feltámasztott tűzokádó sárkány kellett, akinek a jeges tűzlehelete(?!?) képes volt megolvasztani(?!?) a Falat.

Az persze jogos kérdés lehet, hogy ha Daenerys nem megy el a sárkányaival vigéckedni a Falhoz, és nem kezdi el hamuvá égetni a zombikat, akkor Éjkirályék az idők végeztéig az örök fagy birodalmában keringtek volna, mert nem tudják semmivel sem áttörni a Falat? A sorozatban valószínűleg igen, mert a showrunnerek szinte mindig klisés deus ex machinaként használták az utolsó pillanatban felbukkanó sárkányokat. G.R.R. Martin regényében állítólag egy ősi időkből való sárkánykürttel rombolták volna le a Mások a Falat (vagy esetleg felélesztenek egy jégtömbbe fagyott sárkányt), de ezt már valószínűleg sosem tudjuk meg, mert az öreg 26 éve nem képes összerakni a teljes Tűz és jég dala-sztorit (1991-ben kezdte el írni az első kötetet).

Kínzó kérdés a végére: Theon miért nem halt már meg?!?

Bár a sokszor filmszerűen bugyuta évadzáróval összességében elégedett voltam, az azért nagyon bosszant, hogy a 7. évad végére olyan ádáz ellenfelek békültek ki egymással látványosan, és olyan rovott múltú anyaszomorítók élnek még mindig, akik az eredeti Martin-regények kíméletlen grimdark fantasy világában már rég kiontott belekkel rohadnának a vizesárokban! Tipikus példája ennek Theon, akiből a showrunnerek épp a sokadik, hibáiból és gaztetteiből okuló, pozitív hőst akarják kifaragni – pedig pont az ütött volna igazán, ha a kimiskárolt Greyjoy-csemetét a saját martalócai verik szarrá a tengerparton, mielőtt elindulnak fosztogatni!

Sajnos az HBO Martin szövevényes történetfolyamát és a sok-sok se nem jó, se nem gonosz karaktert a végletekig leegyszerűsítve hollywoodizálta, hogy a nézők azonosulni tudjanak a blockbusterekből már ismert, hagyományosan pozitív hősökkel. Ez persze érthető, hiszen a csatorna ezt a sorozatot már nem az obskúrus geek szakportáloknak meg a kifinomult ízlésű rajongóknak szánta (ilyennek ott van most a Westworld). Itt már az a cél, hogy minél több ország tévécsatornájának el lehessen adni a Trónok harca nevű, jól bejáratott franchise-t, minél többen megnézzék, beszéljenek róla, és persze vegyék a Daeneryses bögréket, kulcstartókat és egyéb kacatokat. A Trónok harca ma már nem egy prémium sorozat, mint a Róma, aminek a díszlete a végén többe került, mint amennyi pénzt hozott, ezért kaszálták, hanem pont ugyanolyan dollármilliárdokat érő brand, mint a Star Wars. Nem a forgatókönyvírók hibája, hogy a mostani évad tele van bugyuta párbeszédekkel, egysíkú karakterekkel, és klisés fordulatokkal – szerintem a fekete öves G.R.R. Martin-rajongók kizárólag G.R.R. Martint okolhatják amiatt, hogy ide jutottunk. Írta volna meg az öreg időben a nyavalyás regényeit zsinórmértéknek, vagy mondott volna inkább nemet az HBO-nak a hollywoodizált adaptációra!