Összeszedtük a hét legjobb filmjeit, hogy neked már ne kelljen!

Maradj otthon, nézzél tévét! Lesz mit: Oscar, Halálos fegyver, Forrest Gump! Heti műsorajánlónkat a Port.hu-olvasók kedvenc filmjeinek TOP100-as listájából állítottuk össze.

Hétfő: Oscar

Ahogy Arnold Scchwarzenegger, úgy Sylvester Stallone is elkezdte megmutatni a '90-es években, hogy nem csak izomagyú muszklimiskákat tud eljátszani, hanem a vígjátéki szerepek is jól állnak neki. Bár az Állj, vagy lő a mamám! csapnivaló lett, az 1991-ben mozikba került Oscar máig kultfilmnek számít - főleg nálunk, Magyarországon.

Angelo Provolone (Sylvester Stallone) ismert és megbecsült tagja az alvilágnak. Alkoholcsempészésből igen szép vagyonra tett szert, gyönyörű házzal és csodaszép feleséggel büszkélkedhet. Egy napon haldokló apja megesketi fiát, hogy felhagy a törvényszegéssel, a bűnözéssel és jó útra tér. Csakhogy a bűnös élet nem akar szakítani vele. Sőt, minden összeesküszik ellene: felbukkan egy lány, aki Angelót apjaként tünteti fel. Megjelenik az érzékeny lelkű nyelvészprofesszor, dr. Poole, aki a nap végén, mint vőlegény távozik. A szexis szobalány a felfordulás közepén kilép, ám nem a megfelelő kofferral távozik. Az Oscar jelenleg a 26. helyen áll a Port.hu-olvasók kedvenc filmjeinek TOP100-as listáján.

Kedd: Forrest Gump

Tom Hanks sokáig úgy volt elkönyvelve Hollywoodban, mint a jóképű, jólelkű, jó humorú srác, aki bármilyen vígjátékkal és romkommal meg tudja hódítani a nézők szívét. A nagy fordulópont a Philadelphia és a Forrest Gump volt a karrierjében: mindkettőért Oscar-díjat kapott, és innentől kezdve már komolyabb drámákhoz is hívták főszereplőnek.

Az 1994-es Forrest Gump évek óta a Port.hu olvasók kedvenc filmje – csak A remény rabjai előzi meg. A sztorit mindenki ismeri: Forrest Gump nem éppen a legfényesebb elme, de jelen volt a XX. századi Amerika minden fontos eseményénél az '50-es évektől a '70-es évekig. Találkozott Elvisszel és Kennedyvel, harcolt Vietnamban, pingpongbajnok lett, és még ha nem is értette, mi történik épp körülötte, a barátain mindig segített. A Forrest Gump jelenleg a 2. helyen áll a Port.hu-olvasók kedvenc filmjeinek TOP100-as listáján.

Szerda: Az ördög ügyvédje

A héten levetítik Keanu Reeves 1997-es kultfilmjét, a démoni hatású, egyedi ínyencséget, Az ördög ügyvédjét, amiben a Holtpont és a Mátrix sztárja egy sikeres védőügyvédet alakít, aki még egyetlen pert sem veszített, mert szinte hipnotikus erővel bírja rá az esküdteket, hogy mentsék fel ügyfeleit. De nemcsak a tárgyalóteremben, hanem a magánéletében is szerencsés. Ám semmi sem tart örökké...

Egy napon betoppan hozzá egy tekintélyes New York-i jogi cég megbízottja, és közli vele, hogy felettesei felfigyeltek hihetetlen teljesítményére, és szeretnék a cég munkatársai között látni. Feleségével New Yorkba utazik, ahol hamarosan megismerkedik a cég titokzatos vezetőjével, John Miltonnal is. A nagyravágyó Kevin nem bír ellenállni a kísértésnek, és elfogadja Milton ragyogó ajánlatát. Új főnöke életmódja, hatalma és a körülötte lebegő érzéki női figurák kibillentik egyensúlyából. Azonban amikor sztárügyvédként belekóstol a hatalomba, valami megváltozik benne... Az ördög ügyvédje jelenleg a 31. helyen áll a Port.hu-olvasók kedvenc filmjeinek TOP100-as listáján.

Csütörtök: Gran Torino

Clint Eastwood 2008-ban forgatta le a színészi karrierjét megkoronázó mesterművét, az utolsó olyan filmek egyikét, amelynek nemcsak a rendezője, de egyúttal a főszereplője is ő. Walt Kowalski, a koreai veterán és nyugdíjas autószerelő egyedül él a felesége halála óta. A régi szomszédok is kihaltak vagy elköltöztek, a helyükre délkelet-ázsiai bevándorlók jöttek. Kowalski rossz szemmel nézi őket, nem rejti véka alá a velük kapcsolatos ellenérzéseit.

Az ellentét csak fokozódik, amikor egyik éjjel a szomszéd fiú el akarja lopni a férfi féltve őrzött autóját, a gyönyörű 1972-es Gran Torinót. Kiderül, hogy a környéket uraló banda kényszerítette erre. Miután a srácot megmenti a bandától, a hálás szomszédok ragaszkodnak hozzá, hogy Thao neki dolgozzon. Különös kapcsolat veszi kezdetét. A Gran Torino jelenleg a 10. helyen áll a Port.hu-olvasók kedvenc filmjeinek TOP100-as listáján.

Péntek: Halálos fegyver

Mel Gibson és Danny Glover vagány kettőse hiába tekint vissza már 32 éves(!!!) múltra, a Halálos fegyver három évtized után sem vesztett a fényéből: máig megunhatatlan klasszikus. És nem mellesleg buddy cop műfaj, vagyis a hajmeresztő kalandokba keveredő, egymást folyton heccelő zsarupárosos filmek tankönyvi példája és fontos mérföldköve.

Roger Murtaugh most ünnepli ötvenedik születésnapját. Gyilkossági ügyekben nyomozó zsaru létére otthonülő, családszerető ember, aki már csak a jól megérdemelt nyugdíjas évekre készül. Pech-e vagy szerencse, de egy teljesen más típusú nyomozóval, Martin Riggs-szel hozza össze a sors. Riggs felesége 11 éve autóbalesetben az életét vesztette, a férfi azóta magányosan él. A két rendőrnek egy öngyilkossági ügyet kellene megoldania, amely szorosan összekapcsolódik a hírhedt nemzetközi drogkartell leleplezésével. Hamar felismerik, hogy van ugyan némi esélyük a túlélésre, de kizárólag akkor, ha minél hamarabb megtanulnak együttműködni, és megpróbálnak bízni egymásban. Nem telik el 48 óra, és máris túlesnek egy közös családi vacsorán, megölnek néhány embert, túlélnek egy lövöldözést a sivatagban, felveszik a küzdelmet helikopterekkel és géppuskákkal, kézigránátokat hajigálnak, tetőről ugrálnak, megmentik Murtaugh elrabolt lányát, keresztülhajtanak a falon, áramütést kapnak, megisznak néhány pofa sört, megjavítanak egy motorcsónakot és elsütnek jó néhány poént. A Halálos fegyver az 57. helyen áll a Port.hu-olvasók kedvenc filmjeinek TOP100-as listáján.