Számít a méret – a szerep, ami nem feküdt Tom Cruise-nak

Az alig 170 centi Tom Cruise valamiért nagyon szerette volna eljátszani a majd’ kétméteres, kőkemény katonai rendészt, Jack Reachert – el is játszotta, de sokan nem örültek neki.

Jack Reacher, az országot járó, igazságosztó egyszemélyes Szupercsapat, egykori katonai rendész az angol Lee Child (született James Dover Grant) szellemi gyermeke, aki számos regényben mesélte el kőkemény hőse kalandjait. Mivel a regények sikeresek lettek, naná, hogy meg akarták őket filmesíteni, aminek Child is örült, aki sosem rejtette véka alá, hogy munkásságában fontos szempontot játszanak az anyagiak. Akkor is örült, amikor kiderült, hogy a 2012-ben bemutatott Jack Reacher címszereplője a kor legjobban fizetett, legismertebb színésze, Tom Cruise lett. A szőlő csak jóval később lett savanyú.

Forrás: UIP

 

Pedig a szerepre felkérést kapott Brad Pitt és Hugh Jackman is, sőt, a korántsem akcióhős alkatú Vince Vaughn neve is felmerült, de Jamie Foxx és Will Smith is szóba került, és nemrég derült ki, hogy sokáig Dwayne Johnson számított befutónak, de Cruise olyan piaci értéket hozott, amit akkor nehéz lett volna überelni, ráadásul producerként is beszállt a munkálatokba. Így a maga 170 centijével ő lett a

„196 centis óriás, akinek akkora lapátkezei vannak, mint egy-egy hálaadás napi pulyka”,

aki egy esős napon Pittsburghbe érkezik. Egy fegyveres ugyanis megöl öt embert, minden bizonyíték a letartóztatott gyanúsítottra, egy volt mesterlövészre utal. A kihallgatás során a gyanúsított csak egy cetlit nyújt át a nyomozóknak a következő szöveggel: "Kerítsék elő Jack Reachert!" Így kezdődik a rendhagyó hajsza az igazság után, melynek során Reacher, aki csak „besegít” a férfi védőügyvédjének (Rosamund Pike), egy olyan ellenféllel kerül szembe, aki mestere az erőszaknak, és súlyos titkot őriz.

Forrás: UIP

 

A film mérsékelten lett sikeres, de egy mérsékelten sikeres Tom Cruise-film is sok pénzt hoz, ami garantált egy folytatást, a Jack Reacher: Nincs visszaút (2016). Persze már akkor is volt, aki berzenkedett, hogy miért az aprócska Cruise kapta a szerepet, majd a felbátorodott Lee Child is berzenkedni kezdett, hogy a színész nem csak alacsony - partnerénél, Rosamund Pike-nál is négy centivel alacsonyabb -, de öreg is, ám egészen az Amazon által legyártott új sorozatig, a Reacher (2022) bemutatásáig kellett várni ahhoz, hogy megtudjuk, miért is olyan fontos a méret. A hatalmas termetű, kigyúrt Alan Ritchson olyan magabiztossággal és lazasággal hozza a már megjelenésével is tekintélyt parancsoló, egy pillantással másokat elhallgattató Reachert, amire Cruise sosem lett volna képes. Ritchsonnak ráadásul fanyar humora is van, és elhiszed róla, hogy bárkinek leszedi a fejét. Ehhez képest Cruise ugyan százhúsz százalékban a feladatára koncentrál, vezet, fut, verekszik, izzad, gondolkodik, igazságot oszt, de nincs meg a varázslat, nem kelti életre a karaktert.

Forrás: UIP

 

És mondhatnánk azt, hogy ez nem hatja meg azokat, akik egyetlen Lee Child regényt sem olvastak – van a pasinak vagy 21 Reacher-regénye és egy rakás novellája -, ami akár igaz is lehetne, de nem az.

Cruise Reacherének igazából nincs saját arca, nincs kisugárzása.

Ami nem jelenti azt, hogy a 2012-es Jack Reacher ne lenne nézhető, legalábbis alapszinten, és most itt a remek alkalom, hogy összevessük a sorozattal.