Szédületes bukta a Szerencsekerékben

Majdnem 5 milliót ért a három hiányzó betű.

A TV2 vetélkedőjének hétfői adása nemcsak izgalmakban, de jó sztorikban is bővelkedett. A Csiró nevű játékos elárulta, hogy évekig Máthé Erzsi színésznő öltözőjében lakott a Katona József Színházban. Színházi büfésként dolgozott 2005-től 2012-ig a művész részlegen, az utolsó három évben pedig bent is lakott. A játékos néhány kulisszatitkot is elárult a munkakörével kapcsolatban.

Egy színházi büfés nyitja és zárja a színházat, illetve a pincétől a padlásig mindenkit ismer. Eddig két rekordot tartok a budapesti Katona József Színház történetében: az egyik a legtovább ott lévő büfés – hét évad, három tulajdonos, 12 váltótárs. Mondjuk, hogy én voltam a fantomja a színháznak, legalábbis a büféjének. A másik rekordom a legrövidebb ideig ott lévő közönségszervező: pénteken lejárt a próbaidőm, és hétfőn beadtam a felmondásit, tehát egy szombat-vasárnap erejéig voltam teljes körű alkalmazott.

A másik játékos, a nyugdíjaskorú Jani szintén az egykori munkaköri leírásával lepte meg Kasza Tibi műsorvezetőt: ő csapágyügyi kereskedő volt, és csapágyügyi konferenciákon is részt vett a KGST országaiban. Emellett csempészett farmereket, és statisztált filmben is, például a Ceaușescu életéről szóló 1988-as Érinthetetlenben.

Janinak végül sikerült eljutnia a döntőig, ahol összesen 4 millió 900 ezer forintot nyerhetett volna. Azt is elárulta, mire költené az összeget: elutazna Vietnámba, meglátogatni egy régi japán ügyfelét, aki most ott él. A terv azonban füstbe ment, mert Jani hiába érezte meg jól, hogy az „a” helyett az „i” betűt érdemes megtippelni, képtelen volt kitalálni, hogy melyik 3 betű hiányzik a megfejtésből. Már csak az óra lepörgése után esett le neki a válasz, a ringlispíl.

A pénznyeremény helyett így be kellett érnie egy wellnessutalvánnyal és egy forrólevegős sütővel.

Via: TV2 / 24