Te gyújtottál már alá egy nagy rakás eurónak?

Mert Miklósi Attila igen. Itt az Aranyélet harmadik, befejező évadának új teasere!

Ahogy arról korábban egy hosszú cikkben már írtunk, az Aranyélet harmadik évada alig pár hónappal a második szezon záróeseményei után veszi fel újra a cselekmény fonalát – hőseink élete mégis nagyot változott ez alatt a rövid idő alatt.

Miklósiék végre a mindig áhított aranyéletet élik: a család a Dunakanyarhoz költözött egy idilli kis faluba, ahol Attila régi-új legjobb barátjával, a milliárdos Gáll Ferivel az oldalán egy óriási beruházást készül nyélbe ütni. A gyerekek is megtalálták végre a helyüket: Márk Biankával az oldalán saját vállalkozást vezet, Mira pedig gyakornokoskodik, és közben készül az egyetemre.

Ám a vérrel és árulással szerzett jólét békés felszíne alatt továbbra is forrnak az indulatok. Attila igyekszik kiélvezni, hogy Hollós Endre nyomdokaiba lépett, de azzal nem számol, hogy az új szereppel új ellenségek is járnak, sőt: a hozzá legközelebb állók áskálódnak ellene.

Mira továbbra is viszonyt folytat a nála jóval idősebb ügyésszel, Zebegényi Gézával, akivel közösen azon dolgoznak, hogy végre rács mögé juttassák az Oszi haláláért is felelősnek tartott titokzatos „Panda bá”-t.

Márk eközben imádott keresztapja megölését készül megbosszulni. Mesterkedéseik egyre elkerülhetetlenebbé teszik a háború kitörését a szülők és a gyerekek közt…

A most nyilvánosságra hozott új teaser ehhez képest nem árul el új infót a cselekményről, inkább az októberben érkező széria vészjósló hangulatát festi alá egy olyan képsorral, amelyben Attila, mintha nem lenne más választása, tüzet rak egy nagy halom euróból – amire a család többi tagja vérmérsékletének és személyes véleményének megfelelően reagál…


(via HBO)