Tényleg hazavág a TV2 új sorozata – Hazatalálsz kritika

Az átgondolatlanság és az ügyetlenkedés rántja mélybe a TV2 szappanoperáját.

Az egész sztori egy balesettel indul, amit sikerült olyan életszerűen és látványosan megcsinálni, amilyet azóta nem láttunk a kertévés sorozattörténelemben, hogy Magdi anyus lehengerbucskázott a lépcsőn. Apa és anya összevész út közben (a kiváltó ok a férj hűtlensége), majd a nő olyan elánnal ül be volán mögé, aminek persze, hogy egy autóbaleset a vége. Elöl a szülők, hátul a két kisgyerek ül, de mikor borul a gépjármű, egyértelműen látszik, hogy senki sincs a kocsiban. Az ügyetlen, már-már brechti elidegenítő elemek azonban itt nem érnek véget, sőt, most indul be igazán az elidegenítés: a szülők meghalnak a balesetben, a nővér és az öccse azonban egyetlen plezúr nélkül megússzák. Igaz, a kórházban elhangzik, hogy a kisfiúnak elrepedtek a bordái, de ennek ellentmondani látszik, hogy a nővére épp félig a mellkasán fekszik, ami ilyen sérülésnél eléggé kontraindikált.

Aztán ugrunk 26 évet, a kisöcsi, Vitéz Tamás (Hajmási Dávid) már felnőtt, egy kislánya is van, akit természetesen az édesanyjáról nevezett el, és kiderül, hogy rendőr. Illetve volt rendőr, mert korrupció vádjával felfüggesztették, a barátja meghalt, a felesége pedig elhagyta. Olyan figura, akinek minden összejött. Ám mindezt bemondásra kell elhinnünk, se helyzet nincs (nem, az “apukám rendőr” kijelentés nem helyzet), se Hajmási Dávid nem viszi bele semmilyen szinten a játékába, hogy milyen is egy volt rendőr, akit épp most vádoltak meg bűncselekménnyel. A kiskutyatekintet még kevés ehhez.

Történetünk másik főszereplője meglepő módon nem Tamás nővére, Brigi (Réti Adrienn), hanem Kövári Virág (Törőcsik Franciska), aki szintén azzal a vonattal tart Farkasligetre, mint Tamás. Az úton persze kissé összekapnak, csak hogy később ne nulláról induljon a szerelem.

Eddig kábé negyedóra ment le a történetből, de még mindig nincs semmi kontúrja.

Még akkor sem, ha közben Farkasligeten is járunk, ahol a Hazatalálsz fő antagonistája, Farkas Rajmund (Jaskó Bálint) ébredezik épp, aki, mint kiderül, épp Virágot készül megkérni, de hopp, az ágyában most egy másik nő fekszik. Ejnye! De nem csak hűtlen, hanem egy igazi szemétláda, s mint egy James Bond-gonosz, előrevetíti a tervét:

“Mindjárt megnősülök, a hotel sínen van, meglesz a versenypálya-engedély. Ha nem vigyázok, mindjárt díszpolgárrá avatnak. Azért ez nem semmi a javítóhoz képest, mi?! [...] Ez a város úgy bánt velem, mint a szeméttel, de nemsokára zsebre vágom”.

Bizony, Raja nevelőintézetben nőtt fel, Tamással és Brigivel együtt. És ha már így, akkor az írók meglépik a legkínosabb pszichológiai közhelyet: a gazember azért vált ilyenné, mert gyerekkorában nem kapta meg a vágyott kisautót. De tényleg, szó szerint, és ha nem volna elég világos, a versenypálya is ezt szimbolizálja.

Forrás: TV2 Sajtószoba

 

Szóval az van, hogy Tamás hazaköltözik a fent említett okok miatt, és kukásnak áll, Raja pedig megkéri Virág kezét, aki eléggé vívódik ebben a kapcsolatban, csak épp azt nem tudjuk, hogy akkor miért van a férfi mellett, mert ez 2023-ban cseppet sem releváns. Ahogy az sem, mit keres egy mozgó perecárus a vonatállomáson (ilyet utoljára a Városligetben láttam, a kilencvenes években), és hogy Virág demenciával diagnosztizált édesanyja, Janka (Nagy-Kálózy Eszter) csak az első pár percben felejt el mindent (de tényleg mindent: fogalma sincs, hol van, hová mennek, majd újból és újból megkérdezi), de a dramaturgiailag fontos eseményekre (pl. a lánykérés) valahogy mindig emlékszik (ide a rozsdás bökőt, hogy lesz majd valami, amire meg azért nem fog, mert kiváló konfliktushelyzet lehet belőle).

Forrás: TV2 Sajtószoba

 

Felsorolni is tereh, mennyi következetlenség van ebben szérianyitó duplarészben, de azt mindenképp kiemelném, hogy Farkasliget polgármestere, Zsigmond, a Zsiráf (Pindroch Csaba) az első jelenetében elnyúlik a fotelben és hangsúlyosan felteszi a lábát az asztalra. Cipőstül! Na most, nem sokkal előtte Tamás kislánya, Emese (Mátyássy Kála Cecília) az apja nyakában ülve a lábával nyomja meg a vonat ajtónyitó gombját. Cipővel! Csak akkor ez elvileg cuki, egy polgi esetében viszont bunkóság.

Forrás: MediaPress

 

Valahogy a casting se az igazi, bár érződik az igyekezet, hogy olyan napi szappanoperát készítsenek, amiben sok az ismerős arc, akár régebbről is. Köszönthetjük Ábel Anitát a Szomszédokból, aki Virág barátnőjét Szilvit alakítja, bár a két színész közt 15 év a korkülönbség, ami egy barátságban elég fura, pláne, ha nem is reflektálnak rá. És itt van Kárász Zénó is, ő a Família Kft.-ből lehet ismerős. Zénó Virág apját játssza, de mintha eltévedt volna a műfajok közt: Tibor olyan, mintha valaminek a karikatúrája lenne. Ahogy beszél, ahogy mozog az inkább egy bohózatra emlékeztet, de ilyen törekvésnek amúgy nyoma sincs a sorozatban.

Mindent összevetve a Hazatalálsz olyan, mintha valaminek a demója lenne, még a karakterek is önmaguk béta verziói. Arról nem is beszélve, hogy a hangvágás valahogy nem készült el a premierre. Nem egyszer fordul elő jelenetváltásnál, hogy a kép még megy, de hirtelen csend lesz: se környezeti zaj, se zene, csak süket némaság. Logika nincs benne, szóval nem hiszem, hogy koncepció.

Új rész minden hétköznap 21:05-kor a TV2-n.