Hatalmas siker volt a Most Wanted – A hajsza, viszont csak két hétig tartott.
Az év egyik legnagyobb meglepetése volt az RTL kéthetes műsora, a Most Wanted – A hajsza, ami szinte berobbant a a képernyőkre. Igaz, hogy az első héten többen nézték, mint a második, záróhéten, de még így is lenyomta a vele egy időben a TV2-n sugárzott Házasság első látásra című realityt, ami a végére már kissé elfáradt.
Az RTL-es Most Wanted a múlt héten a fiatalok körében 330 ezres átlagos nézőszámot teljesített 21,9 százalékos közönségaránnyal. (Az első héten 370 ezer nézőt és 24,7 százalékos közönségarányt produkált.)
A TV2-n a Házasság első látásra 273 ezer nézőt és 18,8 százalékos közönségarányt ért el múlt héten, ez volt a műsor záróhete, bár még egy adással átlógott erre a hétre, vagyis a finálé most hétfőn ment adásba, ez még nincs benne ezekben a számokban.
A Most Wanted tehát saját műsoridejét megnyerte, de ez a napi győzelemhez kevés volt, ugyanis a TV2 hadrendbe állította jolly jokerét, a Kincsvadászokat, ami elképesztően sikeres évadokat tudhat már maga mögött. A csatorna tehát biztosra ment, és szerény véleményünk szerint – látva az RTL-es Most Wanted sikerét - pont időben cselekedett, amikor egy héttel előrébb hozta a műkincsvadászok szereplését. Az újratervezés be is jött: minden hétköznapot a TV2 nyert meg, annak ellenére, hogy a Most Wanted minden nap nézettebb volt, mint a Házasság első látásra.
A Kincsvadászok adásait a fiatalok körében átlagosan 272 ezren nézték 20,1 százalékos közönségaránnyal. Ez lehetett volna jobb is, látva a számok alakulását napról napra: úgy tűnik, hogy annyira hirtelen volt a műsorváltozás, hogy sok néző hétfőn még nem tudta, hogy újraindult kedvenc műsora, ugyanis hétfőn volt a legkevesebb nézője Till Attiláéknak, és a hét végéhez közeledve lett egyre nagyobb közönsége a műsornak.
Az RTL-en a Most Wanted után az Exek csatája című reality következett, amit a nézők az RTL+ Premiumon már láthattak, a bulvárban olvashattak az ott történtekről, így a tévében nagyon alacsony nézettséget produkált mindkét célcsoportban. És a TV2 még biztosabbra ment a hétköznapokkal, ugyanis a Legyen Ön is milliomos! is folytatódott múlt héten, ami szintén magabiztosan verte az Exek csatáját.
A hétvégén „testvériesen” osztozott a két nagy csatorna a fiatalok körében: a szombat az X-Faktorral az RTL-é lett, míg a vasárnap a Sztárban Sztár All Stars-szal a TV2-é.
Az X-Faktort ebben a célcsoportban 301 ezren nézték 21,5 százalékos közönségaránnyal, míg a vele egy időben a TV2-n futó Megasztárt 223 ezren 16,2 százalékos közönségaránnyal.
Vasárnap viszont fordult a kocka: a Csillag születiket 316 ezren követték 20 százalékos közönségaránnyal (itt meg kell jegyezni, hogy a műsort több részre osztották, mivel voltak a későbbi időpontban 16-os karikás produkciók is, a jelzett nézőszám a műsorrészek átlaga), a Sztárban Sztár All Starst 329 ezren követték figyelemmel, itt 21,9 százalék lett a közönségarány.
Az RTL hírműsora, az RTL Híradó a fiatalok körében nagyon magasan veri a TV2-es Tényeket: múlt héten az előbbi 255 ezres átlagos nézőszámot és 21,9 százalékos közönségarányt ért el, míg az utóbbi 176 ezres nézőszámot és 20,6 százalékos közönségarányt produkált. A teljes lakosság körében a Tények a nézettebb 661 ezres közönséggel és 23,7 százalékos közönségaránnyal. Az RTL Híradót ebben a célcsoportban 638 ezren követik adásonként, itt 22,9 százalékos a közönségarány.
A hét legnézettebb műsora a fiatalok körében a Most Wanted – A hajsza befejező, tizedik epizódja lett 351 ezer nézővel és 23,2 százalékos közönségaránnyal.
A teljes lakosság körében a Sztárban Sztár All Stars lett a győztes műsor a héten 823 ezer nézővel és 25,8 százalékos közönségaránnyal, de hasított a Kincsvadászok is ebben a célcsoportban: a másodiktól a negyedik helyig három Kincsvadászok-adás áll. Csak ezután következnek a Házasság első látásra epizódok, ebből is látszik, hogy eléggé elfáradtak a végére.
A fiatalok körében, főműsoridőben mért közönségarányok tekintetében a TV2 visszavette a vezetést 18,7 százalékkal, második lett az RTL 17,1 százalékkal.
első lett a Most Wanted - A hajsza, második a Sztárban Sztár All Stars, harmadik a Csillag születik, negyedik az X-Faktor, ötödik a Kincsvadászok, hatodik az RTL Híradó, hetedik a Házasság első látásra, nyolcadik a Házon kívül, kilencedik a Tények, tizedik a Fókusz.
A teljes lakosság körében így alakult a nézettség: első lett a Sztárban Sztár All Stars, második a Kincsvadászok, harmadik a Házasság első látásra, negyedik az RTL Híradó, ötödik a Tények, hatodik a Házon kívül, hetedik a Tények Plusz, nyolcadik a Megasztár, kilencedik a Csillag születik, tizedik a Most Wanted - A hajsza.
Múlt heti nézettségi cikkünk
Tévénézettség: döbbenetes számokat hozott az RTL-es Most Wanted – A hajsza
Úgy tűnik, hogy az RTL megtalálta a Házasság első látásra ellenszerét.
Tovább




