Tévénézettség: tiszta vizet öntünk a pohárba a Petőfi-filmmel kapcsolatban

Sok helyen sok minden megjelent azzal kapcsolatban, hogy milyen műsor mennyivel verte meg a Most vagy soha! című filmet. Az is kérdéses, hogy melyik nevezzük a legfontosabb célcsoportnak: a 18 és 49 vagy a 18 és 59 év közöttieket.

Öntsünk tiszta vizet a pohárba: valóban kevesen nézték a Rákay Philip Petőfi-filmjét a tévében augusztus 20-án, de az például nem igaz, hogy inkább az RTL-en futó Raya és az utolsó sárkányt nézték volna.

Legalábbis a legfontosabb, kereskedelmi célcsoportban, ami a 18 és 49 év közöttieket jelenti. 

A magyar sajtóban megjelent cikkekben a 18 és 59 év közöttieket nevezték a "legfontosabb célcsoportnak", mellyel a "felnőtt nézőket" jelölték. Csakhogy általában a 18 és 49 év közöttieket nevezzük a "legfontosabb" célcsoportnak, úgy is mondhatjuk, hogy ez a kereskedelmi célcsoport. Magyarán a reklámozók ezeket a nézettségi adatokat veszik figyelembe, amikor a reklámköltéseiket tervezik, és a tévécsatornák is ebben a célcsoportban versengnek egymással. A felnőtt lakosság a 4 évnél idősebb tévénézőket jelenti a nézettségi adatok elemzésekor, mi is ezt a két célcsoportot szoktuk vizsgálni cikkeinkben.
Forrás: NFI / Fórum Hungary

 

Azért is sántít a Raya és a Most vagy soha nézettségének összehasonlítása, illetve az a kijelentés, hogy a nézők inkább a sárkányt nézték Petőfi helyett, mert a sárkányos animációs filmet eggyel korábbi idősávban sugározta az RTL. A fiatalok körében Rayát 68 007-an nézték, a közönségarány 7,5 százalékos volt. Ezzel egy időben a TV2-n a Szerencsekereket láthatták a nézők, melyre 115 036-an kapcsoltak, a közönségarány itt 12,8 százalékos volt.

Utána következett a csatornán a Most vagy soha című Petőfi-film, melyre a fiatalok körében 73 831-en voltak kíváncsiak, a közönségarány 8,6 százalékos volt. Ami valóban alacsony, de magasabb, mint az RTL-en – ráadásul korábban - futó Raya nézőszáma (68 007).

A Most vagy sohával egy időben az RTL-en A titánok haragja című amerikai film volt látható,

melyet 32 247-en követtek figyelemmel 3,9 százalékos közönségaránnyal, ami iszonyatosan kevés.
Vagyis a Most vagy soha elkönyvelhet egy kisebb fajta győzelmet, már ami az RTL és a TV2 párharcát illeti, de a Petőfi-filmre költött milliárdokat és a nézőszámot összehasonlítva azért mégis inkább bukásnak könyvelhetjük el a film tévés nézettségét.

A Duna Tv közvetítette az augusztus 20-i tűzijátékot, ami a múlt hét legnézettebb műsora lett mindkét vizsgált célcsoportbon:

a fiatalok körében 276 557-en nézték, a közönségarány 28,2 százalékos volt, a teljes lakosság körében 892 007-en kapcsoltak a Dunára, ez pedig 31,5 százalékos közönségarányt eredményezett. Vagyis a tűzijáték közvetítése csúnyán megverte a Petőfi-filmet – abban a fél órában, amíg tartott.

Raya és az utolsó sárkány; Forrás: Fórum Hungary

 

A Petőfi-film a fiatalok körében a 39. helyig jutott a nézettségi toplistán, a teljes lakosság körében viszont be sem került a top 50 legnézettebb műsor közé. Ebben a célcsoportban egyébként 198 484-en nézték meg a filmet, 8,2 százalékos volt a közönségarány, ami szintén nagyon alacsony. Bezzeg az István, a király! A valóban az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódó kétrészes alkotás a fiatalok körében egészen jó eredményeket produkált, ebben a célcsoportban furcsa módon a második részt nézték többen, nevezetesen 103 112-en (12,8% SHR), ezzel a huszadik helyen végzett a nézettségi toplistán. Az első rész 88 543 nézőt és 9,2 százalékos közönségarányt ért el. A teljes lakosság körében az István, a király két része a 31. és a 38. helyre futottak be.

A hétköznapokon A mi kis falunk ismétlései már kevésbé vonzóak, átlagosan 88 ezren nézik a fiatalok körében 11,1 százalékos közönségarány mellett, ami nem épp combos eredmény, de hát a sokadik ismétléstől még ez is szép teljesítmény. A nézők már inkább a TV2-es Szerencsekerékre nyergeltek át, ennek 96 ezer az átlagos nézőszáma ebben a célcsoportban, a közönségarány 12 százalék. Ez is nagyon-nagyon alacsony szám, de az uborkaszezon vége felé, egy hosszúhétvégével és nyaralásokkal „terhelt” időszakban ne is számítsunk másra.

A nézettségi toplistán a fiatalok körében második helyezést ért el a vasárnap délutáni Forma 1-es Futam, harmadik lett az augusztus 20-i RTL Híradó – amikor mindenki leste, hogy lefújják-e a tűzijátékot. Negyedik helyen végzett az RTL vasárnapi filmje, a Kellékfeleség, ötödik a szintén az RTL-en futó A szépség és a szörnyeteg (augusztus 19.), hatodik a TV2-es Tények Plusz, hetedik pedig a vasárnap az RTL-en bemutatott Aranyhaj és a nagy gubanc.

A teljes lakosság körében az első helyezett tűzijáték után a szerdai Tények lett a második, a csütörtöki Szerencsekerék a harmadik. Majd két Tények és egy Szerencsekerék következik, hetedik helyen ért célba az augusztus 20-i RTL Híradó.

Mivel a fiatalok körében meglepően jó eredményeket értek el az RTL-es esti filmek, végül a heti átlagos főműsoridős közönségarány tekintetében is ők lettek a nyerők 10,9 százalékkal, a TV2 érkezett a második helyre 9 százalékkal.