10 dolog, amit nem tudtál az Apocalyptóról

Mel Gibson negyedik rendezése, a szadisztikus-historikus Apocalypto annak idején alaposan felkavarta az állóvizet – és biztosak lehetünk benne, hogy minket is újra felkavar majd. Ezt ellensúlyozandó íme tíz érdekesség a film forgatásáról!

1. Mikor a stáb ahhoz a jelenethez forgatott képsorokat, amelyben Jaguár Mancs beleugrik egy több mint ötvenméteres vízesésbe, egy tehén megpróbált átkelni a vízen. A vízesés alján azonban beütötte magát a sziklákba, és úgy tűnt, elpusztult, de amikor egy helyi férfi beúszott érte a folyóba, az állat kimászott a partra, és mintha mi sem történt volna, elkezdte legelni a füvet.

2. A forgatókönyvíró, Farhad Safinia és a forgatókönyvíró-rendező Mel Gibson úgy találtak egymásra, hogy Safinia volt Gibson asszisztense előző filmje, A passió utómunkálatai során. A közös munka folyamán rájöttek, hogy rokonlelkek, és megírták együtt az Apocalyptót. Közös történetük azonban ezzel nem ért véget: Safinia rendezőként is bontogatni akarta a szárnyait, Gibson pedig elvállalta a főszerepet a védence által írt és rendezett The Professor and the Madman című életrajzi drámában, aminek azonban elég kalandos lett a sorsa.

Az alkotópáros ugyanis összeveszett a gyártó céggel, otthagyták a produkciót, és le akarták tiltani annak premierjét, amikor a fülükbe jutott, hogy a cég be akar mutatni egy vágott verziót az általuk hátra hagyott 2 óra 40 perces anyagból. A pereskedés végül Gibsonék vereségével zárult, és a The Professor and the Madmant idén bemutatták a világ számos országában (nálunk nem). Hát hiába, Mel Gibson mindig is balhés alak volt! A szövevényes sztoriról egyébként külön cikket is írtunk korábban, itt olvasható.

3. Az Apocalypto forgatása során áradás pusztított a munkálatok helyszínéül szolgáló Dél-Mexikóban. A hatalmas esőzések miatt a bemutató dátumát el is kellett tolni 2006 augusztusáról decemberre. A stáb egyébként a katasztrófahelyzetben tiszteletre méltó emberségről tett tanúbizonyságot, és segély felajánlásával támogatta az áradás miatt kitelepített egymillió embert.

4. Az esőzések és áradások mellett a mexikói esőerdők kiszámíthatatlan klímája is nehezítette a filmesek dolgát. Az általuk használt digitális kamerákat speciális eszközökkel kellett védeni az extrém melegtől és nedvességtől: az eszközöket izolációs fóliával takarták be, ezenkívül a kamerákra szerelt hőmérőkkel állandóan mérték azok hőmérsékletét, nehogy túlmelegedjenek. A vízeséses jelenetben pedig speciálisan megtervezett vízálló tokokkal óvták a technikai berendezést.

5. Mel Gibson visszautasította a World Trade Center című film főszerepét, hogy megrendezhesse az Apocalyptót (a katasztrófafilm főszereplője így Nicolas Cage lett).

6. Az Apocalypto első hivatalos előzetesében egy nagyon rövid, szabad szemmel nem is érzékelhető időre Mel Gibson is feltűnik. Az alábbi videó 1 perc 46. másodpercére tekerve, amikor a fehérre festett bennszülötteket látjuk felvillanni, ha kimerevítjük a képet, ott áll mellettük bal szélen, az egyikük vállához támaszkodva maga a direktor is, hatalmas szakállal, boldogan pöfékelve egy szivart. Egyszerűen el nem tudjuk képzelni, mi volt ezzel Gibson célja.

7. Vizuális trükkök helyett a filmesek inkább épített díszleteket használtak, s habár ezek megépítése során törekedtek a történelmi pontosságra, ez csak részleteiben sikerült. Az esztétikai élmény kedvéért ugyanis az Apocalyptóban a Maja Birodalom többféle korszakából származó épülettípusok tűnnek fel egymás mellett: van itt Krisztus után 900-ból származó piramis, de a film cselekményének idejénél 700, sőt 1500 évvel korábbra tehető fal és egyéb épületrészlet is (az Apocalypto már a birodalom bukásakor játszódik, az 1400-as évek végén, hiszen SPOILER! a befejezéskor láthatjuk feltűnni az első konkvisztádorokat és misszionáriusokat).

8. A legtöbb történész elismeréssel adózott Gibson pontossága előtt a történelmi hitelességet illetően, de többen azért felvetették, hogy az a fajta tömeges emberáldozat, amit a filmben ábrázoltak, nem a maják, hanem az aztékok kedvelt szokása volt – a maják valójában nem voltak ennyire vérszomjasak és kegyetlenek.

9. Az Apocalypto annak idején nemcsak a kritikusok körében aratott sikert, de Hollywood több prominensének is nagy kedvence lett. Robert Duvall a legjobb filmnek nevezte, amit az elmúlt 25 évben látott, Martin Scorsese nagyszerű víziónak tartotta, és az erejét, őszinteségét és művészi színvonalát is méltatta, Spike Lee pedig felírta a saját kis „minden idők legjobb filmjei” listájára. A leglelkesebb azonban nem más volt, mint Quentin Tarantino, aki kijelentette, hogy az Apocalypto nemcsak az év filmje, de „egy igazi mestermű”.

10. Habár a film sok szerepét igazi maják alakították: olyan amatőr szereplők, akik korábban sosem játszottak, és a valóságban is egy, a főhős Jaguár Mancséhoz hasonló faluban élnek, azért profi, sőt kifejezetten foglalkoztatott színészek is szerepeltek a produkcióban. A főgonoszt, Zéró Farkast alakító színész az Egyesült Államokban született, de apacs, komancs, pueblo és tlaxcalan indián felmenőkkel rendelkező Raoul Max Trujillo például több mint száz filmben és sorozatban játszott – az Apocalypto mellett láthattuk például a True Bloodban, a Cowboyok és űrlényekben vagy a Sicarióban és folytatásában.


(via IMDb, Wikipedia)