10 dolog, amit nem tudtál az Evitáról

A hazánkban forgatott filmmusicalt szombaton ismét leadja a tévé. Ennek örömére összegyűjtöttünk nektek tíz érdekességet a kulisszák mögül – Madonna melltartópántjától az eredeti színdarab besértődött sztárjáig.

1. Alan Parker rendezőnek csak harmadik nekifutásra sikerült megrendeznie a filmet. Az első kísérlet még 1977-ben történt, de akkor ejtette a projektet Robert Stigwood producer, aki inkább a londoni West Enden vitte színre az Evita eredetijéül szolgáló musicalalbumot. 1979-ben Stigwood – mikor a darab a Broadwayre is eljutott – felajánlotta a filmverzió megrendezésének lehetőségét Parkernek, ám ezúttal ő mondott nemet, mert éppen egy másik filmmusicalt forgatott, a Hírnév (Fame) címűt. A rendező végül 1994-ben vetette fel újra a kérdést, amikor nem másnak, mint Andy Vajnának a produkciós cége karolta fel a projektet.

2. Ennek megfelelően a projekt különböző fázisaiban a legkülönfélébb nevek merültek fel a főszerepekre. Evitát többek közt Cher, Jennifer Lopez, Mariah Carey, Gloria Estefan, Barbra Streisand, Bette Midler, Meryl Streep és Olivia Newton-John is játszhatta volna. A legkomolyabb esélyes Madonna előtt Michelle Pfeiffer volt, aki akkor került képbe, amikor még úgy volt, hogy nem Alan Parker, hanem Oliver Stone rendezi a filmet – a színésznő pár hónapig még énekleckéket is vett.

Che megformálására egészen vad ötleteken át jutottak el Antonio Banderasig: szóba került Patrick Swayze, Elliott Gould, John Travolta, és állítólag még Meat Loaf és Sylverster Stallone is. A legkomolyabb jelölt a később a Gyilkos elmék című sorozattal híressé vált Mandy Patinkin volt, hiszen a Broadway színpadán is ő játszotta ezt a szerepet. Juan Peronként pedig Jeremy Irons, Julio Iglesias és Raul Julia neve is felmerült Jonathan Pryce előtt.

3. A Che szerepét végül elnyerő Antonio Banderas úgy kaparintotta meg a lehetőséget, hogy eljuttatott egy saját maga készítette próbafelvételt Alan Parkernek. De a spanyol sztár nem elégedett meg ennyivel: a hatás kedvéért elkapta a direktort Miamiban egy ebédre, és előadta neki a musical összes dalát.

4. Nem kevésbé volt elszánt az Evitát megformáló Madonna sem: ő hosszú levelet írt Parkernek, amelyben arról győzködte, hogy egyebek mellett azért lenne ő a tökéletes Eva Peron, mert gyerekként mindketten félárvák lettek, és mindketten fiatalon érkeztek egy nagyvárosba, pénz és barátok nélkül, hogy szerencsét próbáljanak. Az énekesnő a Take a Bow című dalához készült klipet is mellékelte a levélhez, és felhívta rá a direktor figyelmét, hogy az (az ő külön kérésére) a negyvenes-ötvenes évek világát jeleníti meg, akárcsak az Evita egy része.

5. Miután ilyen furmányosan elnyerte a szerepet, Madonna a filmben nem kevesebb, mint 85 alkalommal öltözött át (ezenkívül összesen 39 kalapot, 45 pár cipőt és 56 pár fülbevalót viselt Evitaként), amivel megdöntötte az addig Elizabeth Taylor által az 1963-as Kleopátrával beállított Guinness-rekordot (Taylor csak 65-ször cserélt ruhát).

6. Az eredeti albumnak és színpadi musicalnek van egy olyan sora, amelyben Evitára mint az új világ Madonnájára hivatkoznak. A komikum elkerülése érdekében a filmben a fordulatot „a Miasszonyunk az új világból”-ra írták át.

7. Antonio Banderasnak Che szerepében mindössze hat szónyi dialógus jutott – a többit mind dalban mondja el. De a főszereplő, Madonna is csak 140 szót mond el prózában, az összes többi szövegét énekli.

8. Amikor Madonna még pályája legelején New Yorkba érkezett, megpróbált bekerülni az Evita című darabba is, de a rendező elutasította, sőt még azt is a fejéhez vágta, hogy sose lesz belőle Evita. A forgatás után Madonna elküldte neki a film kópiáját.

9. Habár az Evita nagy részét Magyarországon, Budapesten forgatták, de az erkélyjelenetet, amelynek során a főhősnőt megformáló Madonna elénekli a Don’t Cry for me Argentina című dalt, mindenképpen az eredeti argentin elnöki palotában, a Casa Rosadában akarták felvenni. Hat hónappal azután, hogy engedélyt kértek rá, az ország akkori elnöke, Carlos Menem személyes beszélgetésre hívta Alan Parker rendezőt és a három főszereplőt, azaz Madonnát, Antonio Banderast és Jonathan Pryce-t. A kissé türelmetlen Madonna pedig azonnal a lényegre tért:

„Ne udvariaskodjunk egymással! Most akkor megkapjuk az erkélyt vagy sem?”

Menem végül rábólintott a dologra, és személyesen engedélyezte a stábnak a forgatást a helyszínen. Az énekesnő pedig később azzal ugratta kollégáit, hogy csak azért kaptak engedélyt, mert ő a találkozón megvillantotta a melltartópántját.

10. Hiába profi énekesnő, a musical dalai így is nagy kihívást jelentettek Madonnának, ezért énekórákat vett a szerep kedvéért, méghozzá ugyanattól a tanártól, aki a Broadway darab Evitáját, Patti LuPone-t is felkészítette. Ami pedig Patti LuPone-t illeti: a filmesek hiába hívták, hogy játssza el a filmverzióban Eva Peron édesanyját, valószínűleg megsértődött az ajánlaton, mert nem fogadta el a szerepet, később pedig a kész filmet sem volt hajlandó megnézni, pedig Madonnát nagyon érdekelte volna a véleménye. LuPone ugyanakkor az Evita soundtrackjét azért meghallgatta, és nem rejtette véka alá abbéli véleményét, hogy nem tetszik neki, hogy több helyen is változtattak a dalokon.


(via IMDb)