Űropera a fészkes fenét!

Készítői, a Wachowski fivérek – illetve nővérek! – szerint a Jupiter felemelkedése egy olyan űropera, ami a Mátrix és a Star Wars filmek között fekszik félúton. Ami azért erős túlzás!

A Jupiter felemelkedése volt 2015 egyik legnagyobb buktája. A kritikusok is lehúzták – bár dicsérték a speciális effektusokat és a merész történetet - és a mozipénztáraknál is elhasalt A számok első ránézésre nem olyan rémesek, a film összesen 183 millió dollárt hozott vissza a becslések szerint 176–210 milliós költségvetésből. Ehhez persze vegyük hozzá a tetemes marketingköltségeket és egyebeket, és belső források szerint a gyártó Warner Bros nagyjából 100 millió dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni (persze, ők azért tudnak kreatívan könyvelni és a veszteségből is pénzt csinálni). Más kérdés, hogy a stúdió két másik filmmel, a Pánnal és A tenger szívébennel is sokat veszített, vagyis a 2015-ös nem volt a legjobb évük, de a film Wachowskiéknak még kevésbé jött jól, akik egészen a Mátrix feltámadásokig nem is csináltak – csinálhattak – új filmet.

Forrás: InterCom

 

Pedig volt a dologban fantázia, nem is kevés. A rendező Lana Wachowski és az író Lilly Wachowski szerint egy űropera, ami szerintük valahol félúton a Mátrix és a Star Wars filmek között fekszik, amiből – hasonlóan a példaként felhozott alkotásokhoz, saját franchise-t lehet felépíteni, sok pénzből még több pénzt keresve.

A dolog 20 évvel korábban akár még működhetett is volna:

ekkor a testvérek valóban a csúcson voltak, az ötlet és a kreativitás teljesen fedte egymást. De miről is van szó? Adott egy első generációs orosz bevándorló, Jupiter Jones (az ukrán bevándorló Mila Kunis), aki egy nap megtudja, hogy ő a kiválasztott, tisztára, mint Neo a Mátrixban. Jupiternek nagy jövőt jósoltak, ám ez a jövő nem akar megérkezni: a lány hiába álmodozik, csupán vécéket takaríthat. Ám váratlanul megjelenik Caine (Channing Tatum), és mindent megváltoztat. A genetikailag átalakított exszuperkatona azért jött a Földre, hogy magával vigye Jupitert, akinek genetikus kódja földönkívüli örökséget rejt.

Forrás: InterCom

 

Az elképesztő genetikai kód azonban nem feltétlen áldás: mint kiderül, Jupitert génjei egy intergalaktikus uralkodó dinasztiához kötik, amelynek tagjai egymással rivalizálnak, és ebben a versengésben bábunak lenni veszélyes mulatság. Eddig rendben is lennénk, ám sem maguk a karakterek, sem maga a cselekmény nem elég jól kitalált és izgalmas ahhoz, hogy mindez tényleg „szárnyra kapjon”. Igen, Mila Kunis ekkor volt a csúcson, ahogy Channing Tatum is ekkor vált szupersztárrá – az egyik űrherceget alakító Eddie Redmayne is ekkortájt lett a legkeresettebb karakterszínészek egyike -, de egy dolog jó színészeket szerződtetni, remek díszleteket építeni és a legmodernebb technikát használni, és megint másik olyan karaktereket megrajzolni, akik nem csak egy csomó összehordott random ötletből állnak.

Forrás: InterCom

 

Chaning Tatum karaktere, Caine Wise például genetikailag félig kutya, innen van az, hogy nagyon hűséges, a Sean Bean által játszott Stinger félig ember, félig méh, ezért remekül tájékozódik, ami egy képregényben még tök eredetinek hangzik – itt nem az. És pont ezért üt vissza a parádés díszlet, a csúcstechnológia – külön kamerarendszert fejlesztettek ki a helikopteres felvételekhez, a chicagói üldözési jelenetet pedig állítólag hat hónapon át vették fel -, ha magukkal a karakterekkel nem tudtak mit kezdeni, a történet pedig egyszerűen nem áll össze. Vagyis a Jupiter felemelkedése kudarc, de látványos és bizonyos szempontból szórakoztató kudarc, az önmagáért való, saját kidolgozatlan, túltengő ötletei által elgáncsolt szuperprodukció – mit lehet ezen nem szeretni? Mondjuk, ha valamit űroperának kéne hívni, az maximum Az ötödik elem (1997 ) lehet.

Forrás: InterCom