Készítői, a Wachowski fivérek – illetve nővérek! – szerint a Jupiter felemelkedése egy olyan űropera, ami a Mátrix és a Star Wars filmek között fekszik félúton. Ami azért erős túlzás!
A Jupiter felemelkedése volt 2015 egyik legnagyobb buktája. A kritikusok is lehúzták – bár dicsérték a speciális effektusokat és a merész történetet - és a mozipénztáraknál is elhasalt A számok első ránézésre nem olyan rémesek, a film összesen 183 millió dollárt hozott vissza a becslések szerint 176–210 milliós költségvetésből. Ehhez persze vegyük hozzá a tetemes marketingköltségeket és egyebeket, és belső források szerint a gyártó Warner Bros nagyjából 100 millió dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni (persze, ők azért tudnak kreatívan könyvelni és a veszteségből is pénzt csinálni). Más kérdés, hogy a stúdió két másik filmmel, a Pánnal és A tenger szívébennel is sokat veszített, vagyis a 2015-ös nem volt a legjobb évük, de a film Wachowskiéknak még kevésbé jött jól, akik egészen a Mátrix feltámadásokig nem is csináltak – csinálhattak – új filmet.
Pedig volt a dologban fantázia, nem is kevés. A rendező Lana Wachowski és az író Lilly Wachowski szerint egy űropera, ami szerintük valahol félúton a Mátrix és a Star Wars filmek között fekszik, amiből – hasonlóan a példaként felhozott alkotásokhoz, saját franchise-t lehet felépíteni, sok pénzből még több pénzt keresve.
A dolog 20 évvel korábban akár még működhetett is volna:
ekkor a testvérek valóban a csúcson voltak, az ötlet és a kreativitás teljesen fedte egymást. De miről is van szó? Adott egy első generációs orosz bevándorló, Jupiter Jones (az ukrán bevándorló Mila Kunis), aki egy nap megtudja, hogy ő a kiválasztott, tisztára, mint Neo a Mátrixban. Jupiternek nagy jövőt jósoltak, ám ez a jövő nem akar megérkezni: a lány hiába álmodozik, csupán vécéket takaríthat. Ám váratlanul megjelenik Caine (Channing Tatum), és mindent megváltoztat. A genetikailag átalakított exszuperkatona azért jött a Földre, hogy magával vigye Jupitert, akinek genetikus kódja földönkívüli örökséget rejt.
Az elképesztő genetikai kód azonban nem feltétlen áldás: mint kiderül, Jupitert génjei egy intergalaktikus uralkodó dinasztiához kötik, amelynek tagjai egymással rivalizálnak, és ebben a versengésben bábunak lenni veszélyes mulatság. Eddig rendben is lennénk, ám sem maguk a karakterek, sem maga a cselekmény nem elég jól kitalált és izgalmas ahhoz, hogy mindez tényleg „szárnyra kapjon”. Igen, Mila Kunis ekkor volt a csúcson, ahogy Channing Tatum is ekkor vált szupersztárrá – az egyik űrherceget alakító Eddie Redmayne is ekkortájt lett a legkeresettebb karakterszínészek egyike -, de egy dolog jó színészeket szerződtetni, remek díszleteket építeni és a legmodernebb technikát használni, és megint másik olyan karaktereket megrajzolni, akik nem csak egy csomó összehordott random ötletből állnak.
Chaning Tatum karaktere, Caine Wise például genetikailag félig kutya, innen van az, hogy nagyon hűséges, a Sean Bean által játszott Stinger félig ember, félig méh, ezért remekül tájékozódik, ami egy képregényben még tök eredetinek hangzik – itt nem az. És pont ezért üt vissza a parádés díszlet, a csúcstechnológia – külön kamerarendszert fejlesztettek ki a helikopteres felvételekhez, a chicagói üldözési jelenetet pedig állítólag hat hónapon át vették fel -, ha magukkal a karakterekkel nem tudtak mit kezdeni, a történet pedig egyszerűen nem áll össze. Vagyis a Jupiter felemelkedése kudarc, de látványos és bizonyos szempontból szórakoztató kudarc, az önmagáért való, saját kidolgozatlan, túltengő ötletei által elgáncsolt szuperprodukció – mit lehet ezen nem szeretni? Mondjuk, ha valamit űroperának kéne hívni, az maximum Az ötödik elem (1997 ) lehet.
