ValóVilág12: megvolt az első kihívás, némi pikáns csavarral

Dorka kihívta az ellenfelét a párbajra, és nem épp azt a villalakót választotta, akire a többiek számítottak.

Kezd elmúlni a luxusbörtönben a kezdeti vakáció-hangulat, felkavarodott az állóvíz, ahogy Csaszi is szerette volna, mikor bement a villába: megtörtént ugyanis a ValóVilág 12. évadjának első párbajra hívása. Azt már tudtuk, hogy Dorka az egyik kiválasztott, de a nagy kérdés az volt, hogy ő kit hív ki maga ellen. De még mielőtt rátérnénk, szokásos módon, némi nyelvészet.

A villalakók szóhasználata erősen megkérdőjelezhető, legyen szó szólásokról, közmondásokról, vagy egyszerű kötőszavakról. Most is sikerült alakítaniuk, ugyanis a választási, politikai szónoklat szinonimájaként használt „kortesbeszéd” kifejezést úgy emelgették, hogy: „kortársbeszéd” – amit ráadásul hol egy táncműfajnak gondoltak, hol pedig úgy vezették le az etimológiáját, hogy a kor és a társ szavakból áll össze, aztán ezzel el is volt intézve. No de, vissza Dorka meglepő és rafinált kiválasztásához.
Forrás: RTL

 

A legtöbben azt hitték, hogy Dudut fogja választani, miután a fiú sunyi módon hátba szúrta: először biztosította róla, hogy nem rá fogja tenni a dupla jelet, majd mégis így tett – ráadásul utána még tagadta is, hogy mit mondott korábban. Ez viszont most a visszajátszásból mindenki számára világos lett a villában is. Mikor Dorka egyedül maradt Duduval, hogy beszéljenek a kihívásról, konkrétan közölte vele, hogy gyűlöli, és megkérdezte:

„te rafkózol, vagy amúgy vagy ilyen hülye?”.

Dudu – egyem meg! – ezt később úgy mesélte a többieknek, hogy végre beszélgettek egy tök jót. Ennek ellenére Dorka

mégsem Dudut hívta ki párbajra, hanem a fiú párját (legalábbis, akivel épp együtt van a villában), Noémit.

Ezt azzal indokolta, hogy szerinte Dudunak egyedül nincs annyi esze, hogy olyan aljas és körmönfont döntéseket hozzon, amilyeneket az utóbbi pár napban meghozott, ez Noémi hatása. Csakhogy, szerintem Dorka ennél rafináltabb, és csavart egyet a dolgon:

nagyon jól tudja, hogy úgy lehet igazán legyőzni valakit, ha elveszel tőle mindent, ami számít neki, és magára marad.

Márpedig Duduhoz jelenleg senki sem áll közel a villában, csak Noémi. Ezzel Dorka két legyet üt egy csapásra, ha bent marad, hiszen Noémivel vannak nézeteltérései.