ValóVilág12: Megyeri Csilla nagyot nőtt a szemünkben

A műsorvezető kiállt a villa egyik megalázott nőtagja mellett.

Az RTL valóságshow-ja nagy fordulatot vett az elmúlt napokban, ugyanis a kezdeti baráti légkör már a múlté, beindult a taktikázás, és felszínre kerültek az elfojtott problémák. Ráadásul Csaszi megnevezte, kivel fog párbajozni, és ebben volt némi csavar.

Hogy Csaszi önként vállalta a párbajt, azt eddig is tudtuk, mivel azután, hogy ruhákat kapott szerelmétől, Fannitől, akivel odakint együtt él, teljesen kibukott. Egyfelől ugye korábban nem is beszélt a lányról, sőt azt mondta, hogy szingli, aztán észrevette, hogy a ruhák címkéjére szomorú smiley van rajzolva, és be van karikázva egy ’V’ – amiből ő arra következtetett, hogy a lány féltékeny Verára, akivel együtt alszik Csaszi.

Forrás: RTL

 

Csakhogy közben Vera egy aljas húzás áldozata lett, ugyanis mindenki azon lovagolt, hogy a beköltözése éjszakáján volt-e szexuális kapcsolat közte és Dudu közt. A srác ugyanis, aki a villa legnagyobb kamugépe, azt állította, hogy aznap este „betette” Verának, csakhogy a lány

úgy jött be a villába, hogy megígérte anyukájának, hogy nem bonyolódik szexuális kapcsolatba.

Kiderült, hogy Dudu kivételesen nem lódított, és mindenki pellengérre állította Verát, aki érthető okokból kiborult, és kérte, hogy Csaszi vigye ki őt, és fogalma sincs, hogy fog ezután az anyukája szemébe nézni. A slusszpoén ráadásul, hogy Vera elmondása szerint még csak nem is volt jó a szex Duduval.

Forrás: RTL

 

A bejátszás után az összefoglalót vezető Megyeri Csilla is Vera mellé állt – ami jókora fordulat a hét évvel ezelőtti, „rusnyább nőtársainkról” szóló kijelentése után.

„Szeretnék Vera védelmébe kelni: szerintem egyáltalán nincs joga őt senkinek leírni vagy megbélyegezni. Egy szingli hölgyről van szó, aki azt csinál, amit akar.”

– mondta műsorvezető.

Forrás: RTL

 

Ezek után Csasziból is előbukott az erkölcscsősz, és úgy döntött, Dudut hívja ki, mert megalázott egy nőt. Csakhogy

túltaktikázta magát, és őt már korábban megnevezte, és a villa szabályai szerint a kihívás napjáig nem mondhatja meg, hogy kit választ.

Így Csaszinak öt perce volt, hogy kitalálja, kit hív ki Dudu helyett. Annyi töke ugyan nem volt, hogy Valent mondja, de

végül Kikidit nevezte meg,

akiről többször is hangoztatta, hogy kint egészen biztos, hogy egy sört sem inna meg vele.

 

Forrás: RTL

 

És még egy csavar a végére: a nézők a kihívás előtt szavazhattak, hogy szerintük kit hív ki Csaszi, és bár Valenre érkezett a legtöbb szavazat, ő 27 százalékot, Kikidi pedig 26 százalékot kapott, szóval érdekes lesz, hogy kit fognak kiakolbólítani a villából.

 

(via RTL)