Váratlan fordulat: visszatérhetett a Sztárban sztár leszek kiesett versenyzője

Ráadásul az ő produkciója sikerült a legjobban. De azt is eláruljuk, kinek kellett végül távoznia – aminek Tóth Gabi nem igazán örült.

Vasárnap este a korábbi előválogatók után végre az élő show-val folytatódott az átváltozóművészek csatája. A start után ráadásul máris drámai fordult történt, hiszen az egyik induló, Kálóczi Réka a próbán

olyan súlyosan megsérült,

hogy fel kellett adnia a versenyt.


Réka helyére egy korábban, a középdöntőből már kiesett szereplőt hívtak vissza: Kökény Dani lett az, aki még egy esélyt kapott – amivel a fiú olyan jól élt, hogy a nézők az első körös szavazásnál az ő produkcióját ítélték a legjobbnak, így ő lett a napi győztes.

Mivel a két legkevesebb voksot Piltman Anna és Tímea Göghova kapta, kettejük között dőlt el, hogy kinek kell távoznia. A nézők szavazata végül Piltmannak kedvezett, így elsőként a Freddie Mercurynak öltözött és maszkírozott (korábban a Don’t Stop Me Now-t előadott) Tímeának kellett hazamennie – ami többeket meglepett.


A lánytól búcsúzó Tilla is értetlenségének és csalódottságának adott hangot, hiszen szerinte Göghova (aki persze szintén maradt volna még) benne volt a TOP 3–4 énekesben. Tóth Gabi pedig – akinek a versenyzőjeként a lány indult –

kijelentette, hogy igazságtalanság történt, mivel a lánynak végig bent kellett volna maradnia.


(via blikk.hu)