Vasárnap estére pont jó filmek lesznek a tévében

Vígjáték, thriller és sci-fi is helyet kapott az esti műsorkínálatban.

Az ember, aki túl keveset tudott - Paramount Channel, március 31. vasárnap, 20h

Az amerikai Wallace Ritchie (Bill Murray) öccsének (is) meglepetést akar szerezni, így minden előzetes bejelentés nélkül betoppan Angliában élő testvéréhez, James-hez (Peter Gallagher). A fivér azonban épp nem ér rá csetlő-botló bátyjával foglalkozni, ezért befizeti Wallace-t egy színházi előadásra, amelyben a néző részt vehet egy teljesen valósághű krimiben. A feladat mindössze annyi, hogy egy utcai telefonfülkében válaszolni kell a játékvezető hívására, és elmenni a megadott címre. A telefon meg is szólal, de a hívás egy valódi bérgyilkos számára érkezik. Wallace mit sem sejtve elindul, hogy teljesítse a feladatot, és ezzel kezdetét veszi az őrület.

Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! - SuperTV2, március 31. vasárnap, 21h

Amikor utoljára találkoztunk Bridget Jonesszal, éppen megtalálta a boldogságot. Mostani történetünk kezdetén immár hat isteni hete a tökéletes álompasi, Mark Darcy barátnője, és még álmodni sem tudna szebb időszakot az életében. Vagy mégsem így van?! Bridget ugyanis még mindig a régi, tehát kételkedik önmagában, elemzi minden kósza gondolatát, karriert épít és persze veszettül számolja a kalóriákat. És ami a legnagyobb trauma számára: miután megtalálta a tökéletes férfit, most már az a baja, hogy valahogyan meg is kellene tartania.

A rajongó - AXN, március 31. vasárnap, 21h

A népszerű baseball-játékos tudja, hogy rendkívül kiterjedt a rajongótábora, de azt álmában sem gondolta, hogy egyikük ölni is képes lenne érte. Pedig a férfi mindig ott ül az arctalan tömegben, megszállott tekintettel követi kedvenc játékosa minden mozdulatát, és beteg elméjében egyre határozottabb körvonalakat kezd ölteni A TERV. A meccsek után a férfi minden idejét azzal tölti, minden energiáját arra fordítja, hogy megközelítse, megérintse, megszólítsa bálványát. De ha az csalódást okoz, akár le is dőlhet a bálvány, vagy éppen ledöntheti valaki...

Batman: Kezdődik - Film+, március 31. vasárnap, 21h

Bruce Wayne (Christian Bale), az árva milliomos önszántából járja meg az erőszak poklát, amikor Henri Ducard (Liam Neeson), a keleti mester a harcosai közé veszi és tökéletesen kiképzi. Wayne azonban nem osztozik mestere elvakult nézeteiben és visszatér Gotham Citybe. Célja, hogy az igazságtalanság ellen harcoljon minden lehetséges eszközzel. A várost azonban megfertőzte a korrupció, csak a fiatal ügyésznő, Rachel (Katie Holmes) és James Gordon nyomozó (Gary Oldman) mernek szembeszállni Ra's Al Ghul embereivel.

A házmester - M2, március 31. vasárnap, 21.10h

Antoine egy rock zenekar tagja, akit egy nap teljesen váratlanul ér utol a depresszió. A kiégett zenész kilép addigi életéből, és hirtelen ötlettől vezérelve elvállalja egy társasház házmesteri állását. Kezdetben idegenül mozog új munkakörében, ám egy idő után nyugalmat talál a kukák tologatása, a posta válogatása és az udvar sepregetése során. Lassanként a lakókkal is megismerkedik: barátra lel a félrecsúszott ex-focista, valamint egy frissen visszavonult, de megállni képtelen asszony, Mathilde személyében. A lakók egyre jobban megszeretik a különc Antoine-t, aki hol egy épület-makett, hol egy kutya számára nyújt menedéket gondnoki lakásában, és még arra is időt fordít, hogy futórózsákat szerezzen az udvar vidámabbá tételére. Saját magával és depressziójával azonban továbbra sem tud szembenézni, bár tisztában van vele, hogy ez egy nap elkerülhetetlenné válik.

Lopott idő - RTL Klub, március 31. vasárnap, 21.35h

A nem is olyan távoli jövőben a születésekor mindenkinek a karjába beépítenek egy órát. Ahhoz, hogy valaki huszonöt éves koron túl is éljen, időre van szüksége. A gazdagok megvásárolják az időt, míg a gettóban kétségbeesett harc folyik a minden egyes percért. A gettólakó Will Salas megmenti egy időmilliomos életét, aki cserébe rengeteg időt ad neki. Mindez felkelti az Időrendészek figyelmét, és gyilkossággal gyanúsítják. Will menekülés közben túszul ejti a fiatal, gazdag lányt. Egyik percről a másikra élnek, és egymásba szeretnek.

Az angol beteg - Duna Tv, március 31. vasárnap, 22.01h

Hana, az ápolónő súlyosan sebesült férfit helyez el egy toscanai romos kolostorban a második világháború vége felé. Hana azt hiszi, átok ül rajta. A háborúban elszenvedett traumatikus élmények hatására retteg attól, hogy akit megszeret, az halálra van ítélve. A beteg nem emlékszik semmire. Személyazonosságának egyetlen kulcsa egy személyes levelekkel, térképekkel és fotókkal telerakott könyv, amit nála találtak. Hana olvasni kezdi betegének a könyvet és a szinte felismerhetetlenségig összeégett férfi emlékezni kezd. Alig telik el néhány pillanat, s Gróf Almásy Lászlóként látjuk viszont. A híres magyar nyelvész és kutató tagja volt egy háború előtti expedíciónak, mely addig föltérképezetlen sivatagokat járt be. Az expedícióhoz egy nemrég házasodott angol arisztokrata pár is csatlakozik. Katherine, az ifjú feleség tudós és festő, a félelmet nem ismeri. A zárkózott Almásyra nagy hatást gyakorol az asszony. Az érzés kölcsönös, s bár mindketten megpróbálnak gátat vetni vonzalmuknak, tehetetlenek a szerelem erejével szemben. Amikor egy váratlan baleset elszakítja kettejüket az expedíció többi tagjától, szenvedélyes viszonyba kezdenek, mely katasztrofális következményekkel jár mind rájuk, mind környezetükre nézve.

Desperado - Viasat3, március 31. vasárnap, 22.55h

Különös fekete alak érkezik a poros mexikói kisvárosba, kezében baljós gitártokkal. Egy biztos: nem gitározni akar. Jövetelének oka nem más, mint megbosszulni kedvese halálát, akit a város kiskirálya, Bucho (Joaquim de Almeida) ölt meg féltékenységből. Hamarosan kiderül, az idegen El Mariachi (Antonio Banderas), a Zenész, aki legendás pisztolyforgató, és akit a szegény nép hősként tisztel. El Mariachi érkezése elszabadítja az indulatokat, ám az igazi leszámolás akkor veszi kezdetét, amikor a Zenész barátai is megjelennek.

Út a szabadságba - RTL Klub, március 31. vasárnap, 00.30h

1940-ben egy csoport elítélt megszökik egy szibériai munkatáborból. Tudják, hogy a bányákban a biztos halál várt volna rájuk, ezért egy kínálkozó pillanatot megragadva nekivágnak a kegyetlen hóviharnak, amely minden nyomot eltüntet utánuk. A csoport vezetője Janusz, egy fiatal lengyel, aki tudja, hogyan lehet életben maradni a vadonban. Januszt koholt vádak alapján ítélték el, a feleségét pedig megkínozták, hogy terhelő vallomást tegyen férjére. A csoport további tagjai: egy cinikus amerikai, egy orosz bűnöző, egy mókamester könyvelő, egy remekül rajzoló szakács, egy pap és egy farkasvaksággal sújtott lengyel fiatalember. Útközben egy fiatal lány kerül az útjukba, aki szintén menekül valahonnan - vajon vigyék-e magukkal? Egy újabb próbatétel a faggyal, éhínséggel és sok más megpróbáltatással teli út során, melynek a célja, hogy eljussanak az indiai határon túl a szabadságba.