Celebek gyerekeinek kényszeres szerepeltetése nem ad semmi újat a nézőnek.
Január elején elindult a Vigyázat, gyerekkel vagyok! újabb évada a TV2 műsorán. A szórakoztató(nak szánt) vetélkedő abból áll, hogy a meghívott celebek magukkal hozzák plusz egy főnek a gyereküket - de volt már olyan, hogy valaki rokon gyereket vitt magával- hogy az adott celebszülőről vicces, enyhén ciki, de nem vér kellemetlen dolgot áruljon el játékos formában. Ilyenkor a cenzúrát és egyéb szűrőt nem ismerő gyerekszájnak köszönhetően kiderül, hogy az adott híresség miket is szokott csinálni otthon, milyen furcsa szokásai vannak a hétköznapokban, amit nem tenne ki az ablakba, de az Instagramra se.
Az ötlet nem rossz, ha nem a patyolattisztára mosdatott, szentéletű celebek további fényezésébe csapna át ez az egész gumicukiskodás.
Nem elvárás a mocskos szennyes kiteregetése, de az itt kiderülő dolgoknál még a Füles magazin is észveszejtőbb szórakozást tud nyújtani. A probléma az, hogy egy stúdióban játszódó rossz színjátékot kap a néző, aminek mindegyik szereplője erőltetetten igyekszik jó fej lenni, izomból mosolyogni, kamu nevetéssel és gyenge poénnal kitölteni az enervált közönség által fenntartott kínos csendeket. A felnőttek nem tudják elvinni a show-t, mert látják, érzik, hogy a gyerekük nem élvezi annyira a helyzetet - hisz nem otthon magukban hülyéskednek, hanem a kamerákkal, fényekkel meg egy nagyobb stábbal zsúfolt díszletben. Nincs meg a kémia, nincs meg a varázslat.
Egyedül Ördög Nóra produkál emberfeletti sportteljesítményt azzal, hogy nettó 75 percig simán fenn tudja tartani az őszinte érdeklődést vagy annak látszatát. Próbálkozik, igyekszik, meg sem izzadva 120%-ot nyújt a pályán, de a csapat többi része szét van esve.
Egyedül egy érdeme és létjogosultsága lehet ennek a műsornak, hogy ezt követően jobban lehet majd értékelni lényegében bármit, ami ez után jön. Egy kicsit színesíti a kínálatot, habosítja a szart, hogy úgy mondjam, megadja az érzetet, hogy nem mindig ugyanazokat a formátumokat nézi az ember. Ez persze nem egy nagy erény, nem ezzel a műsorral kell küzdeni az év legnézettebb műsora címért, de, ha üde színfoltnak nem is, helykitöltőnek viszont tökéletes.
Ugyanakkor az egy érdekes kérdés, hogy ez a műsor mennyire horzsolja a gyermekkereskedelem határait...
Vajon mennyi beleszólása lehet egy gyereknek ebben a műsorban? Ez nem olyan, mint amikor a szülő a gyereke kényszeres szerepeltetésével gyűjti a lájkokat a cukiság faktor kimaxolásával? Nem állítom, csak kérdezem, hogy a műsorban szereplő gyerekek mosolya tényleg őszinte? Nem lettek egyesek traumatizálva azzal, hogy megfelelési kényszer által vezérelve jópofiztak, mintha valami cirkuszi mutatvány(os)ok lennének? Biztos, hogy nem megalázó az, amikor nem velük, hanem rajtuk nevet az egész stúdió, hogy jaaaaaaj, milyen aranyos, ahogy mondjaaaa?
