7 dolog, amit talán nem is tudtál Rod Stewartról

A rekedtes hangú énekes január 10-én töltötte be 77. életévét. Íme néhány érdekesség róla születésnapja alkalmából.

Forrás: Samir Hussein/WireImage

A siker nem jött könnyen számára

Mielőtt főállásban a zenei pályára állt, szitanyomóként, cégtáblafestőként és még egy temetőben is dolgozott, bár az elterjedt legendával ellentétben nem sírásóként. És ha végül nem az éneklést választja, akkor valószínűleg focista lett volna. Miközben a kezdetektől tagja volt néhány helyi zenekarnak, szólóban is próbálkozott: 1964-ben jelent meg első kislemeze, azonban a sikerek még évekig elkerülték. Ismert csak 1967-ben lett a Jeff Beck Group, majd két évvel később a Faces élén, szólóban pedig csak a ’70-es évek elején lett népszerű


Első nagy slágerét szüzessége elvesztése inspirálta

1971-ben a Maggie May című dalnak köszönhetően végre hatalmas szupersztár lett, a kislemez ugyanis az óceán mindkét oldalán a slágerlisták élére került. Később bevallotta, hogy a dal valós élményeken alapszik, ugyanis 16 évesen, az első szexuális aktusán ő maga is egy idősebb nővel esett át, méghozzá egy jazz fesztiválon. A hölgyet azonban nem Maggie Maynek hívták, a nevet egy prostituáltról szóló liverpooli népdalból kölcsönözte. Bájos, nem igaz?


Nem mindig pénzben fizettek neki

1969-ben elvállalta, hogy vendégénekesként közreműködik a székhelyét épp akkor Angliába áthelyező Python Lee Jackson nevű ausztrál zenekar három dalában, fizetsége pedig egy garnitúra autóüléshuzat volt. Az egyik szám ugyan megjelent kislemezen, de nem keltett nagy feltűnést, egészen addig, amíg 1972-ben – a Maggie May sikerén felbuzdulva - ismét piacra nem dobták. Ekkor már az angol slágerlista harmadik helyéig jutott, de természetesen a csapat egyetlen sikeres dala maradt.


Imádja a nőket és az autókat

Bár ez talán nem meglepő, tudva, hogy nyolc gyermeke van, öt különböző anyától.

"Mindig is megőrültem a gyönyörű nőkért. Olyan vagyok, mint egy nyúl. Bármikor, bárhol tudnám csinálni.”

– nyilatkozta egyszer. 

A nők és a foci mellett másik szenvedélye a gyors sportautók gyűjtése. Az övé többek közt egy olyan Enzo Ferrari sportkocsi, amiből csupán 400 darab készült a világon, de számos Lamborghini modell is a tulajdonát képezi. 1982-ben Hollywoodban úgy lopták el az 50 ezer dolláros Porschéjét, hogy konkrétan mellette állt. Szerencsére neki nem esett baja, a kocsi pedig később visszakerült hozzá.


Hobbija a modellezés

Nem csak a topmodellekért, de a vasútmodellekért is odavan. Los Angeles-i háza padlásán 26 éven át épített egy hihetetlen részletességű, 38 méter hosszú és 7 méter széles fiktív várost, amit New York és Chicago inspirált. Annyira imádott elidőzni vele, hogy sokszor még a turnék során is külön szobát bérelt, ahol egy-egy újabb szegmensével foglalatoskodhatott.

 

Az ő koncertjén volt jelen a valaha volt legtöbb ember

1994 szilveszterén fellépett a Rio de Janeiro-i Copacabana Beachen, ahol több mint 3 és fél, egyes becslések szerint 4,2 millió (!) néző volt jelen a közönség soraiban. Ez mai napig a legnagyobb tömeg, amit ingyenes koncerten valaha számontartottak.


Újra kellett tanulnia énekelni

Forrás: Robin Little/Redfern

 

2000-ben pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála, ami után sikeres műtétet hajtottak végre rajta, azonban állítása szerint élete leghosszabb hete volt, amikor az operációt követően arra várt, hogy egyáltalán újra hang jöjjön ki a torkán. A gyógyulási folyamat sem volt épp egy leányálom, hiszen gyakorlatilag újra kellett tanulnia énekelni. Szerencsére 2001 óta teljesen egészséges és a ráknak nyoma sincs a szervezetében.

 

A Port.hu zenés sorozatának első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült a dobok mögé.