A 10 legjobb szeptemberi dal

Itt van az ősz, itt van újra… ez pedig nem csupán Petőfi Sándort, de számos könnyűzenei előadót is arra inspirált, hogy dalok formájában emlékezzenek meg az évszak első hónapjáról. Szubjektív Top 10-es listánkon végigvesszük a szerintünk legjobban sikerült és legemlékezetesebb szeptemberről szóló dalokat, a műfajok teljes skáláján, a rádióbarát pop-és rockzenétől kezdve a gótikus metálon át a brazil jazzen keresztül a diszkóig.

10. James Arthur: September

A tizedik helyen máris egy újdonsággal kezdünk. James Arthur nevét 2012-ben a brit X-Faktor kilencedik évadjának nyerteseként ismerte meg a világ, a különleges hangú énekes idén pedig már a negyedik stúdióalbumával jelentkezik „It'll All Make Sense In The End” címmel. A korong felvezető kislemeze „September” címmel látott napvilágot, a szerelmi vallomásként is felfogható dalhoz pedig James egy rendkívül humoros videoklipet is forgatott.

 

9. Daughtry: September

Az amerikai Chris Daughtry szintén egy tehetségkutatóban, az American Idolban tűnt fel a 2006-ban, azóta pedig megalapította saját magáról elnevezett rockbandáját, akikkel azóta is hatalmas sikereket aratnak a rádióbarát amerikai rockzenét kedvelők körében. Második, „Leave This Town” című albumukon kapott helyet a „September” című akusztikus ballada, ami már nyolcadik - és ezidáig utolsó - alkalommal jutatta be a csapatot az amerikai Top 40-be. Nálunk ők a kilencedikek.

 

8. Rise Against: Make It Stop (September's Children)

A nyolcadik helyet elfoglaló chicago-i Rise Against az elmúlt bő 15 év egyik legnépszerűbb, dallamos hardcore alapokon nyugvó punk rock csapata, akik amellett, hogy lemezeikkel sikert sikerre halmoznak, arról is ismertek, hogy vegetáriánusként kiállnak az állatok jogaiért, a straight edge mozgalom tagjaiként nem fogyasztanak alkoholt és kábítószereket, és számos olyan fontos ügy mellett foglalnak állást, mint például az iskolai zaklatás megszüntetése. Utóbbi témát a „Make It Stop (September's Children)” című daluk videoklipjében is feldolgozták, amely azoknak a meleg tinédzsereknek állít emléket, akik 2010 szeptemberében önkezükkel vetettek véget életüknek, az őket ért folyamatos zaklatások miatt.

 

7. Big Star: September Gurls

Azokat a zenekarokat szokás kultbandáknak nevezni, akik ugyan számtalan később világhírűvé vált előadóra gyakoroltak mérhetetlen hatást, azonban a nagyközönség számára ők maguk kevésbé lettek ismertek, így nagyrészt a kereskedelmi sikerek is elkerülték őket. A power pop műfaj egyik úttörője, a Tennessee-ből származó Big Star is éppen egy ilyen csapat volt a ’70-es évek elején, akiket olyan világsztár zenekarok jelöltek meg inspirációként, mint a KISS, az R.E.M., vagy a The Bangles. Utóbbi fel is dolgozta a banda egyik leghíresebb, „September Gurls” című dalát, amely előtt később még Katy Perry is tisztelgett a „California Gurls” című slágerének rendhagyó írásmódjával. A Big Star kultikus klasszikusa a hetedik helyen hallható.

 

 

6. Type O’ Negative: September Sun

Bár a New York államból származó gothic metal legenda, a Type O’ Negative sosem a vidám hangulatú slágereiről volt híres, a „September Sun” című melankolikus balladájuk utólag egy különösen szomorú adalékkal bír, hiszen ez volt a banda utolsó kislemezre másolt dala a frontemberük, Peter Steele 2010-ben bekövetkezett tragikus halála előtt. A hatodik helyen rá emlékezünk.

 

5. Neil Diamond: September Morn

Neil Diamond az amerikai könnyűzene élő legendája, minden idők egyik legsikeresebb énekes-dalszerzője, aki több mint 100 millió eladott lemezzel büszkélkedhet közel 60 évre visszatekintő pályafutása során. De nem csak előadóként, hanem dalszerzőként is igazi klasszikusokat köszönhetünk neki, hiszen többek közt ő írta a The Monkees által sikerre vitt „I’m a Believer” című dalt és ő szerezte a később a UB40 által is feldolgozott „Red Red Wine” című számot is. Diamond 1979-ben adta ki „September Morn” című tizenharmadik stúdióalbumát, amelynek címadó tétele végül pályafutásának egyik legnagyobb slágere lett. Ez szól most az ötödik helyről.

 

4. Frank Sinatra: September Song

A „September Song” egy igazi örökzöld standard, amit először 1938-ban hallhatott a nagyközönség a „Knickerbocker Holiday” című Broadway-musicalben, majd számtalan verzióban napvilágot látott a következő évtizedek során. A Kurt Weill által komponált és Maxwell Anderson szövegével megtámogatott klasszikus legismertebb és legsikeresebb verziója mégis Frank Sinatrához kötődik, aki 1946-ban egészen a Top 10-ig jutott vele a poplistákon, a mi mezőnyünkben viszont a negyedik helyen landolt.

 

3. Quincy Jones: Setembro (Brazilian Wedding Song)

A „Setembro” eredetileg a Latin Grammy-díjas brazil jazz zenész, Ivan Lins 1980-as szerzeménye, aki először az 1980-ban megjelent Novo Tempo című albumán dobta piacra a váratlan harmóniákkal tarkított, gyönyörű szerzeményt. Később több feldolgozás is született a számból, többek közt a Pat Metheny Group énekeseként ismert Pedro Aznar is elkészítette belőle saját verzióját, de talán az egyik legismertebb változat Lins jó barátja, Quincy Jones 1989-ben megjelent „Back on the Block” című albumán kapott helyet „Setembro (Brazilian Wedding Song)” címmel. Nálunk ez az interpretáció a bronzérmes.

 

2. Green Day: Wake Me Up When September Ends

Kétségtelen, hogy a Green Day a 2000-es évek egyik legjobban sikerült rockalbumát készítette el az „American Idiot” című lemez formájában, hiszen a címadó tétel mellett olyan hatalmas slágerek kaptak helyet rajta, mint a „Holiday”, a „Boulevard of Broken Dreams” vagy a dobogónk második helyén álló „Wake Me Up When September Ends”. Utóbbi megírásában Billie Joe Armstrong frontembert édesapja korai halála inspirálta, akit akkor veszített el, amikor mindössze 10 éves volt. Az akusztikus hangvételű balladát a banda rajongói nem hivatalosan a Katrina hurrikán áldozatául esettek emlékének ajánlották, címe miatt pedig minden év október 1-én jól bevált humorforrásként szolgál egy-egy vicces internetes mémnek köszönhetően.

 

 

1. Earth, Wind & Fire: September

És természetesen mi más kerülhetett volna az első helyre, mint minden idők leghíresebb „September”-e, azaz az Earth Wind & Fire 1978-as disco klasszikusa. Ha bárki úgy érezné, hogy vele van a baj, mert nem teljesen érti az örökzöld szám refrénjének szövegét, eláruljuk, hogy megnyugodhat, mert a hiba nem az ő készülékében van. A dalban hallható „ba de ya” sor ugyanis csupán egy halandzsa, amit Maurice White énekes talált ki, mivel az remekül passzolt a dal groove-jához. Méghozzá olyannyira, hogy végül a végleges verzióban is megtartották. És milyen jól tették, hiszen a szám azóta is minden retro buli kötelező darabja maradt, szerte a világon. Úgyhogy nálunk sincs más hátra, mint táncra fel és éljen a szeptember!