Belau feat. Akacia

Az Európa-szerte sokat koncertező zenekar, a karibi hangulatú lemeze után hozza el a Dreamstate lélegzetelállító klipjét, amely az első szemelvénye az új Belau korszaknak. A friss single álomszerű hangulatával próbálja a hallgatót kiszakítani a szürke hétköznapokból.

“Take you to the sea” – vallják szerzeményeikről. A Belau (Kedves Péter és Buzás Krisztián) első számú célja továbbra is az, hogy a modern egyén számára menedéket adhasson, ahol a hallgató önmagába és a gondolataiba merülhet, zenéjük segítségével. Az inspiráció pedig állandó. A természet legalapvetőbb elemei, melyek közül számukra a legfontosabb a végtelen tenger és annak ereje.

A formáció öt éves fennállása során számos határon túli sikert könyvelhetett el, ez idő alatt közel 200 koncertet adtak 25 országban, és olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszottak eddig, mint a Primavera, az Electric Castle, a Eurosonic, vagy az amerikai SXSW.

Az elmúlt években olyan komolyabb rádiók játszották dalaikat, mint a BBC Radio 1, a Triple J vagy a KEXP,

és olyan nemzetközi médiumok írtak róluk elismerően, mint a Billboard, a Clash Music, a The Line of Best Fit, vagy a Rolling Stone. A Belau első lemeze 2017-ben Fonogram-díjat kapott, és nemrég átlépték az egymillió streamet is az eddigi kiadványaikkal.

A számos pozitív kritikát bezsebelő Colourwave után egy új, Dreamstate című dallal jelentkezik, amelyben a kiváló ausztrál énekesnőt, Akaciat hallhatjuk, aki több, mint 50 millió streammel büszkélkedhet eddig. „A színeváltozás története régóta lengi át a kultúránkat, de a legtöbb ember számára az önmaga irányába megélt kegyelem idegen, távoli és misztikus, mely a profán világ sodrásában oly kevés teret kap. Az út ellenben lehető mindenki számára és annak, aki végig lépdel rajta ez bizony álomszerű.  A dal a saját kereteinken túli életet, a megrekedtségből a haladás irányába való elmozdulást, de leginkább önnön rettegésünkből való kiút történetét meséli el. Egy nálunk jóval bölcsebb ember egyszer azt állította, hogy kizárólag az hozhatja el a békét a társadalmak számára, ha az egyéni szívekben végbemegy ez a belső folyamat, mely utána természetesen kifelé is hat, és bizony nincs más, amit a Belau a világ fokozódó dinamikájában jobban tudna támogatni. Ahogy Dreamstate kulcssora mondja: we are all made out of gold” - mesélte az electronica formáció az új lofi r’n’b stílusú dalukról.

"A Dreamstate klipjét Máltán forgattuk P. Szabó Péter barátunkkal még novemberben. Négy igencsak tartalmas napot töltöttünk több, gyönyörű szigeteken, ahol nappal utaztunk és a videón dolgoztunk, este pedig fellépéseink voltak, különleges emlék ez nekünk." – folytatta a zenekar, aki a harmadik nagylemezén dolgozik, amely előreláthatólag 2023-ban lát napvilágot. Az ország egyik legkeresetteb export zenekara számos külföldi koncertje mellett május 20-án az Akváriumban Klubban a Hooverphonic előtt nyitja az estét.