Nem csak Te agyalsz azon, hogyan is kell igazán „önmagadnak lenni” - megérkezett a Budapest Park mentális egészséggel foglalkozó sorozatának záró epizódja.
Az Engedj be! névre hallgató kisfilmek a fiatalok mentális egészségére koncentrálnak, és ismert zenészek személyes hangvételű történetein keresztül mutatják meg azt, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal.
A negyedik, és egyben záró részben Co Lee, Czakó-Kuraly Sebestyén (Platon Karataev), Hegedűs Józsi és Zsuffa Aba (Analog Balaton) az identitás témaköréről beszélgetnek.
A szereplők körbejárják azt, hogy pontosan mit is jelent a sokszor már klisé szintig használt “légy önmagad” kifejezés, és elmesélik, karrierútjuk vagy életük során miként találkoztak ezzel a problémával.
Talán nem is gondolnánk, hogy a színpadon mindig határozottnak és magabiztosnak tűnő kedvenceinknek is meg kell küzdeniük az énképükért, sőt, folyamatosan újra és újra meg kell találniuk önmagukat az életben. Az identitás olyan, mint egy puzzle, ezernyi darabkája van. A családi háttértől kezdve, a barátokon, a személyes élményeken át egészen azokig az értékekig, amiket fontosnak tartunk, rengeteg részlet formálja az önképünket, és azt, hogy hogyan látjuk a helyünket a világban.
Egy biztos: az önismeret egy izgalmas és kihívásokkal teli kaland.
A negyedik rész ennek különböző aspektusait bontogatja.
Az Engedj be! az előző három epizódban - a mostani, identitás kérdése mellett - is fontos témákat boncolgatott. A szorongás, a teljesítmény/motiváció és a veszteség problémáját járta körbe, összesen 12 zenész (Дeva, Beton.Hofi, Csepella Olivér - Csaknekedkislány, Szűcs Levente - Bohemian Betyars, Schoblocher Barbara - Blahalouisiana, Miller Dávid, Lil Frakk, Moriones, Lábas Viki - Margaret Island, Lázár Domokos - Esti Kornél, Schiszler Soma és Veress Áron - AWS) személyes tapasztalatain keresztül.
Fontos, hogy a sorozat nem megoldást kínál a nézőknek, és nem ad szakmai iránymutatást sem, sokkal inkább az a célja, hogy felhívja a figyelmet ezekre a problémákra, és párbeszédet nyisson róluk.
A videósorozat szakmai együttműködő partnere a Mindset Pszichológia és a Kék Vonal, szakmai partnere az Unicef Magyarország.
Ha nincs hova fordulnod, hívd fel a Kék Vonalat: 116 111 (anonim, 0-24, ingyenes)!
Ha elmúltál 24 éves, a Lelki Elsősegély Telefonszolgálat fogadja hívásodat, ingyenesen. 116 123.