Zenekar

Platon Karataev



Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Lev Tolsztoj karakteréről elnevezett zenekar 2016-ban alakult, Budapesten. Még ebben az évben a Kikeltető tehetségkutató döntőjéig jutottak, első kislemezünk, az Orange Nights pedig a hazai elismertség mellett a német és brit virális listákra is felhelyezte a zenekart Spotify-on. Az együttes olyan nemzetközi fesztiválokon lépett már fel, mint a Reeperbahn, Waves Vienna, Zandari Festa Seoul vagy a Liverpool Sound City, itthon pedig telt házas koncerteket adott már a MÜPÁ-ban, az A38-on és az Akvárium NagyHallban is. A zenekar a tavalyi, Atoms c. lemezével ellépett az eddigi akusztikus iránytól egy hangosabb, grandiózusabb hangzás felé. Az album a legbelsőbb énünk kereséséről és minden megkérdőjelezéséről szól, a dalokban hol önmagunk felé zuhanunk, hol éppen attól távolodunk. Ezen a spirálon kering tovább az együttes új, ‘Partért kiáltó’ c. lemeze, mely a zenekar első magyar nyelvű albuma. A dalok fő témája az énvesztés, a határtalansággal való talákozás, valamint az azonosság- és egységélmények. A zenekar a hazai turné mellett májusban egy Európa turné keretein belül is bemutatja élőben az új dalokat.


Hozzászólások