Ez itt a helyi Black Mirror év végi single a Hippikillertől

Az újságíró-szerkesztőként és Majdnem Híres Rocksuli-társalapítóként is ismert Bihari Balázs pár héttel ezelőtt beült néhai narancssárga kispolszkijába, hogy nemhivatásos időutazóként visszamenjen az időben harmincegy évet, és hogy bejelentkezzen a Fekete Lyuk stúdióból, majd a röpke intermezzo után visszatért a 2020-as Black Mirror-évadba, hogy a nyári Hippikiller-album után kiadjon egy év végi single-t is Ride On címmel.

- És neked is szuper éved volt, ugye?
- Aha. Az idei tervezhetetlenség miatt akarva és akaratlanul beleszaladtam a múltba, Pedig híresen utálok részt venni olyan FB-csopikban, mint a Tilos az Á vagy a Fekete Lyuk, ahol valaki ötpercenként könnyes szemmel feltesz egy Siouxsie and the Banshees-videót, vagy/és esetleg 30-40 éves dolgokon anyázza a másikat. Szóval mindezek ellenére valahogy több időm jutott a múlt időre.
2020-ban 25 éves lett a Wanted magazin, ennek örömére nyáron felélesztettük és elindítottunk egy podcastot, másrészt végre felkerült a teljes archívumunk az Arcanum oldalára. Ugyanekkor elvesztettük kollégánkat, Najmányi Lászlót, aki ráadásul az idei lemezem két számának a szövegét (Forgotten Man, God Has Left and Satan's Too) ismét ő írta, így a megjelenést már nem érhette meg.

A Deleted Pictures lemezre lényegesen több szám készült, mint amennyi felkerült, a most megjelent Ride On is ilyen, amit hosszú évek óta hurcibálok magammal, szerintem már 2006-ban is játszottuk körbe a régi Gödör próbateremben. jellemző covid-állapot, hogy Mezei Bandi már nem is emlékezett arra, hogy ő basszusgitározott, most viszont pikkpakk felgyorsultak az események és íme. Bandié a basszustéma, Németh Robi egy kimerevített apokalipszis-dalszöveggel érkezett, minden más én vagyok. A B-oldalra a Wasteland instrumentális verzióját tettem fel. Ez itt a helyi Black Mirror.

Hippikiller: Ride On single
https://spoti.fi/3qUJRha 

Ezzel párhuzamosan újabb időugrásban volt részem, és annyira belelendültem, hogy egészen 1989-ig ugrottam vissza, abba az időszakba, amikor mindenki fanzint készített, kazettát adott ki, de legalábbis terjesztett. Az összes kritériumnak anno megfeleltem, úgyhogy gyerekkori zenekarom, a MariaHilfe! a Fekete Lyuk stúdióban készített felvételeit restauráltam és a néhai kazettamegjelenés után harmincegy évvel felkerült a stream felületekre is az ott felvett két szám. Ez a második kiadvány, amely a Lyukban készült (az első a Rés együttesé volt) Gönczy Gábor vezetésével (plusz dob), Kiss László basszusgitározásával 1989. december 21-én. A grafikát a másik gitáros, Rácz Péter Röpö (később ÚJ Nem, Ági és a Fiúk) készítette.

MariaHilfe!!: Fekete Lyuk '89
https://spoti.fi/3qWHLNs