Ezúttal Chester Bennington fia támadja a Linkin Park új énekesnőjét

Jaime Bennington azzal vádolja az együttest, hogy eltörlik apja örökségét, az új énekesnőn pedig számom kéri szcientológus múltját és azt, hogy kiállt egy nemi erőszak miatt elítélt színész mellett.

Ahogy azt korábban megírtuk, hét év szünet után új énekessel lépett színpadra a Linkin Park, akivel új dalt adtak ki, új albumot készülnek megjelentetni és turnéra is indulnak. A 2017-ben öngyilkosságot elkövető Chester Benningtont sokakat meglepve egy énekesnő, Emily Armstrong váltotta fel, az élőben streamelt bejelentésnek kezdetben sokak nagyon örültek, de az örömöt hamar felváltották a kritikák, amik természetesen nem Armstrong előadói képességével kapcsolatosak.

Chester Bennington - Linkin Park; Fotó: Victor Chavez/Getty Images

 

Az énekesnőt azért kritizálták , mert a hírek szerint szcientológus, és azért is, mert annak idején védelmébe vette a nemi erőszakkal vádolt, később harminc év börtönre ítélt Danny Masterson színészt, most pedig újabb támadás érte. Pontosabban nem csak őt, az egész Linkin Parkot, azon belül is a másik énekest, Mike Shinoda rappert.

A kritika Chester Bennington fiától, Jaime-től érkezett, aki hétfőn az Instagramon adott hangot rosszallásának,

bejegyzésében arról írva, hogy a Linkin Park társalapítója, Mike Shinoda

„csendben, valós időben törölte apám életét és örökségét… pont a nemzetközi öngyilkosság-megelőzési hónap során”.

Jamie Bennington számos, hosszadalmas bekezdést írt a posztban, amelyek kiemelik Armstrong múltját, utalva a Szcientológia Egyházhoz fűződő kapcsolataira – az énekesnő szülei az egyház prominens tagjai, de sokak szerint ő szakított velük, már csak azért is, mert leszbikus, amit elítél a szcientológia -, valamint Danny Masterson támogatására, akit két nő megerőszakolásáért ítéltek el 2023-ban. Hozzátette, hogy a Linkin Parknak „nem sikerült választ adnia sokszínű rajongótáborának aggályaira", és a banda elárulta a rajongótábora bizalmát, amikor igazi változást ígértek.

Mike Shinoda és Emily Armstrong; Fotó: Timothy Norris/Getty Images for Warner Music

 

Armstrong egyébként szóban vagy írásban soha nem állt ki ismerőse, Danny Masterson mellett, viszont elment annak egyik első bírósági meghallgatására - ami szintén egyfajta támogatás -, de az ott elhangzottak alapján soha többet nem vette fel a kapcsolatot a színésszel - nemrég kiadott nyilatkozata szerint.