Fergeteges buli volt a budapesti MTV EMA-n, a BTS és Ed Sheeran tarolt

Az elfogadást ünnepelte 2021-ben MTV EMA díjátadó, amely újra élőben jelentkezett, egyenesen a magyar fővárosból. A Papp László Budapest Sportaréna adott otthont az európai díjátadó gálának november 14-én este: világszerte 180 ország nézői követhették élőben az eseményt.

Színpadra lépett Ed Sheeran, az Imagine Dragons, a Måneskin, Yungblud és Maluma – többen közülük kategóriagyőztesként hagyták el fővárosunkat. A magyar előadók közül a hazai popszcéna új üstököse, Azahriah hozta el a legjobbnak járó díjat. A vörös szőnyegen pedig megjelent többek között Taika Waiti is. 

Forrás: Daniele Venturelli/Daniele Venturelli/WireImage

 

A szivárvány színeiben tündökölt az idei MTV EMA, hiszen a népszerű gála 2021-ben az LMBTQ+ közösségek elfogadásának témáját tűzte ki zászlajára. Ennek jegyében a zenecsatorna ismét egy stílusos és emlékezetes showműsorral készült, ahol a nemzetközi popszakma nagy és feltörekvő tehetségei egyaránt megjelentek egy-egy produkció vagy díjátadás erejéig. Így lehetett, hogy a magyarországi színpadon egymást váltotta az alternatív rock közkedvelt bandája, az Imagine Dragons, a reggaeton új királya, Maluma, valamint a folkzenészből a világ egyik legnagyobb popsztárjává avanzsált Ed Sheeran.

Forrás: John Phillips/Getty Images for MTV

 

Ahogy azt az MTV EMA esetében megszokhatták a nézők, az európai díjátadó szobrait ezúttal is a közönség szavazatai alapján osztották ki, így a legnagyobb rajongótáborral rendelkező előadók, valamint a legtehetségesebb új arcok egyaránt megkaphatták a nekik járó elismerést. A „Legjobb előadó” és a „Legjobb dal” díját Ed Sheeran nyerte, aki új albumának Bad Habits című slágerét adta elő a színpadon.

Négy szobrot zsebelt be a dél-koreai fiúcsapat, a BTS, akik a „Legjobb pop előadó”, a „Legjobb K-pop”, a „Legjobb csoport” és a „Legjobb rajongótábor” díjakat érdemelték ki. 

 

Saweetie / Forrás: Jeff Kravitz/FilmMagic

 

Maluma a „Legjobb latin előadó”, a házigazdaként tündöklő Saweetie pedig a „Legjobb új előadó” kategóriában nyerte el a díjat. Doja Cat és SZA együttműködésének gyümölcse, a Kiss Me More lett a „Legjobb kollaboráció”, míg David Guetta – aki tavaly a Széchenyi fürdőben nyomott hihetetlen szettet – idén is magáénak tudhatja a „Legjobb elektronikus eladó” kategória szobrát.

Rayvanny és Maluma / Forrás: Jeff Kravitz/FilmMagic)

 

A szigorú egészségügyi előírások mentén megrendezett eseményen mutatta be új dalát az Imagine Dragons is, míg a „Legjobb rock előadó” díját elnyerő Måneskin csapata látványos pirotechnikával fokozta a hangulatot első MTV EMA fellépésén. Emellett az európai díjátadó történelmében először egy transznemű előadó is színpadra lépett Kim Petras személyében.

KimPetras / Forrás: Jeff Kravitz/FilmMagic

 

A változásért tevők szobrát, az MTV EMA Generation Change díjat a show történetében most először adták át főműsoridőben. A zenecsatorna idén öt fiatal aktivistát tartott méltónak az elismerésre: összeköti őket, hogy szenvedélyesen és kitartóan küzdenek az LMBTQ+ közösséget ellehetetlenítő törvények ellen. A díjazottak között a Budapest Pride elnökségi tagja, Radványi Viktória is helyet kapott.

Az MTV EMA hagyománya, hogy az európai országok saját győztest is avatnak. 2021-ben mindenkit maga mögé utasított Azahriah, a magyar zenei élet egyik legizgalmasabb feltörekvő pop előadója. „Ez a díj megerősít abban, hogy három hónap koncertezés után jó úton járok. Az MTV EMA-s fellépés nagyon szép zárása ennek a félévnek, nagyon örülök, hogy átélhettem” – árulta el a díj 2021-es hazai győztese.

 

AZ MTV EMA 2021 JELÖLTJEINEK ÉS DÍJAZOTTJAINAK TELJES LISTÁJA:

Legjobb magyar előadó

Azahriah

Follow the Flow

Halott Pénz

Margaret Island

WellHello

 

Legjobb előadó

Doja Cat

Ed Sheeran

Justin Bieber

Lady Gaga

Lil Nas X

The Weeknd

 

Legjobb pop előadó

BTS

Doja Cat

Dua Lipa

Ed Sheeran

Justin Bieber

Olivia Rodrigo

 

Legjobb dal

Doja Cat ft. SZA – Kiss Me More

Ed Sheeran – Bad Habits

Justin Bieber ft. Daniel Caesar, Giveon – Peaches

Olivia Rodrigo – Drivers License

The Kid LAROI & Justin Bieber – STAY

 

Legjobb klip

Doja Cat ft. SZA – Kiss Me More

Ed Sheeran – Bad Habits

Justin Bieber ft. Daniel Caesar, Giveon – Peaches

Lil Nas X – MONTERO (Call Me By Your Name)

Normani ft. Cardi B – Wild Side

Taylor Swift – Willow

 

Legjobb kollab

Black Eyed Peas & Shakira – GIRL LIKE ME

Bruno Mars, Anderson. Paak & Silk Sonic – Leave the Door Open

Doja Cat ft. SZA – Kiss Me More

Lil Nas X & Jack Harlow – INDUSTRY BABY

The Kid LAROI & Justin Bieber – STAY

The Weeknd & Ariana Grande – Save Your Tears (Remix)

 

Legjobb új előadó

Giveon

Griff

Olivia Rodrigo

Rauw Alejandro

Saweetie

The Kid LAROI

 

Legjobb elektronikus előadó

Calvin Harris

David Guetta

Joel Corry

Marshmello

Skrillex

Swedish House Mafia


Legjobb rock előadó

Coldplay

Foo Fighters

Imagine Dragons

Kings of Leon

Måneskin

The Killers

 

Legjobb alternatív előadó

Halsey

Lorde

Machine Gun Kelly

Twenty One Pilots

WILLOW

YUNGBLUD


Legjobb latin előadó

Bad Bunny

J. Balvin

Maluma

Rauw Alejandro

Rosalía

Shakira

 

Legjobb hip-hop előadó

Cardi B

DJ Khaled

Drake

Kanye West

Megan Thee Stallion

Nicki Minaj

 

Legjobb K-pop előadó

BTS

LISA

Monsta X

NCT 127

ROSÉ

TWICE

 

Legjobb csapat

BTS

Imagine Dragons

Jonas Brothers

Little Mix

Måneskin

Silk Sonic

 

Legjobb Push előadó

24KGoldn

Fousheé

girl in red

Griff

JC Stewart

JXDN

Latto

Madison Beer

Olivia Rodrigo

Remi Wolf

SAINt JHN

The Kid LAROI


Legjobb rajongótábor

Ariana Grande

BLACKPINK

BTS

Justin Bieber

Lady Gaga

Taylor Swift

 

Videó Egy Jó Ügy Érdekében

Billie Eilish – Your Power

Demi Lovato – Dancing with the Devil

girl in red – Serotonin

H.E.R. – Fight for You

Harry Styles – Treat People with Kindness

Lil Nas X – MONTERO (Call Me By Your Name