Mel C lemondta a lengyelországi koncertjét

A pontos indok nem ismert, de a döntés hátterében valószínűleg az áll, hogy az énekesnőnek nem tetszik a lengyel vezetés hozzáállása az LMBTQ közösséghez.

A Spice Girls-tag, Melanie Chisholm, azaz Mel C bejelentette, hogy nem vesz részt a korábban tervezett lengyelországi szilveszteri koncertjén. Az énekesnő hétfőn egy Twitter-bejegyzésben számolt be a döntéséről. Bár nem részletezte a pontos okokat, a bejelentése hatására számos rajongója és az LMBTQ közösség is megsüvegelte – így valószínűleg azzal lehet kapcsolatos a dolog, hogy Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök korábban úgy írta le „az LMBT-ideológiát”, hogy az „pusztítóbb, mint a kommunizmus”.

A lengyel állami televízió, a TVP által szervezett show a tervek szerint változatlanul megrendezésre kerül szilveszterkor, az énekeső döntése nincs kihatással a műsorra.

Mel C egy 2022-es skóciai koncerten (forrás: Roberto Ricciuti/Redferns/Getty)

 

Mel C így fogalmazott:

Néhány olyan kérdés fényében, amelyre felhívták a figyelmemet, és amelyek nem egyeznek az általam támogatott közösségekkel, attól tartok, hogy nem tudok a tervezett módon fellépni Lengyelországban szilveszterkor. Remélem, hamarosan visszatérhetek oda. Remélem, mindnyájótoknak csodálatos a karácsonya, és sok sikert kívánok 2023-ra!

A 48 éves Melanie Chisholm karrierje során nemcsak a zenei, de a jótékonysági munkájáról is ismert volt. Legutóbbi szólóalbuma, a Melanie C 2020-ban debütált. 2021 augusztusában a brit LMBT Awards-on a közösség támogatásáért megkapta a Celebrity Ally-díjat. Önéletrajzi könyve, a The Sporty One: My Life as a Spice Girl idén ősszel jelent meg.

(via Hollywood Reporter)