Olyan igazi sírós-nevetős-emlékezős film. Nagy siker volt. Kétségtelen, hogy ebben nagy szerepe van a zenéjének is, ugyanis Koltai Róbert alkotása, a Sose halunk meg elválaszthatatlan Dés László betétdalától, a Nagy utazástól, s amikor ez a dal elhangzik, felidézi a filmet is. Amúgy meg egy felnövéstörténet vagy ahogy manapság mondani szokták, egy coming of age story - szélhámostörténettel kombinálva, sok szeretettel meghintve. Valójában ezzel a filmmel kezdődött Koltai Róbert rendezői pályafutása és bő egy évtizedes sikersorozata.
De miért is szeretjük Gyuszi bácsit? Az egyszerű válasz: az őt alakító Koltai Róbert miatt, aki a nyolcvanas-kilencvenes évek igazi sztárja, rendszerint komikus szerepekben. A válasz azért egy kicsit bonyolultabb. Hiszen Gyuszi bácsi egy ügetőfüggő szoknyapecér, aki mindenkinek tartozik, s bár jeles az önfényezésben, életét nehezen tekinthetjük sikertörténetnek. Vállfát árul vidéki vásárokban, sőt házal is eme kifinomult termékkel. Rímes szóviccei rémesek, életcéljai nem terjednek az adott napon túlra, hazudik, olykor áthágja a törvény határait. És hogy miért hagyják átverni magukat áldozatai? Egyszerű: nem áldozatok. Gyuszi bácsi jobbá teszi az életüket. Érint és ölel. Embermeleg szolgáltatás egy mogorva világban. És ezt a szolgáltatást, a figyelmét, az odafordulását honorálják a maguk módján: étellel, itallal, kölcsönnel, öleléssel, imával. Ki mivel tudja. A legerősebben pedig Imihez, az unokaöccséhez kötődik. Utolsó küldetésének leszünk tanúi, ahogy a tyutyujgatott, széltől is óvott nagykamaszt átvezeti a felnőttek világába. És közben Gyuszi bácsi a mi hősünk, mert a maga módján, de megoldja a megoldhatatlan helyzeteket. Mi pedig tapintatosan félrenézünk, hogy ne hibái lajstromát kelljen látnunk, hanem egy olyan protagonistát, aki hihetetlen ügyességgel navigálja kicsiny lélekvesztőjét az élet háborgó tengerén. És pont.
Magyar nyelven, felirat nélkül.
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
