A budapesti Művészetek Palotája 2005-ben elkészült impozáns épületének központi eleme egy 1700 főt befogadó koncertterem, amelynek akusztikai tervezője a világhírű Russel Johnson (ARTEC New-York). Johnson legfontosabb elképzelése nyomán – amelyet először 2000-ben Luzernben valósított meg – a terem két oldalán, a karzatokon a falak mögött zárt és rejtett üres tereket, úgynevezett zengőkamrákat alakítottak ki. A kamrákból a nézőtér felé hatalmas ajtók nyílnak, amelyek a zenedarab (és a karmester) akusztikai igényeinek megfelelően központilag vezérelve nyithatók és csukhatók, változtathatóvá téve a légtér nagyságát és ezzel az utórezgési időt. Az ajtók 10 cm vastagságú vasbeton falát hézagmentesen felragasztott, vékony gipszréteg borítja. A klasszikus faborításhoz hasonlóan ideális hangvisszaverő felületként szolgáló gipszelemeket Luzernben, a koncertterem építésze, Jean Nouvel természetes fehér színükben tartotta meg, rajtuk egyszerű geometrikus mintázattal. Budapesten a magyar építészek színes térkialakításban gondolkodtak, ezért felkérték Jovánovics Györgyöt a koncertterem belső gipszfelületeinek tervezésére.

Jovánovics György művészetében a hatvanas évek közepétől alapvető szerepet játszik a gipsz anyaga. Franciaországi tanulmányai során már alkotott kis méretű gipszobjekteket az arte povera jegyében, s hazatérve, a hatvanas évek végén a kelet-európai neoavantgárd legjelentősebb alkotásai közé sorolt emberszobrait is gipszből hozta létre. Az anyagválasztás akkoriban politikai gesztusnak is számított, hiszen a kortárs nyugati művészettel kapcsolatokat kereső magyar művészek nem kaphattak állami megbízásokat – Jovánovics a bronz vagy a márvány helyett az olcsó, igénytelen, mégis a szobrászat leghagyományosabb anyagai közé tartozó gipszet alkalmazta. A hetvenes évek fotómunkái és installációi után a klasszikus avantgárd hagyományaihoz – többek között Kassák Lajoshoz vagy Moholy-Nagy Lászlóhoz – is kapcsolható, konstruktív, geometrikus gipszrelief a nyolcvanas évek elején jelent meg Jovánovics művészetében, s máig életművének kulcseleme.

A Művészetek Palotájában Jovánovics a nyolcvanas évek elején saját technikaként kidolgozott színes reliefhez nyúlt vissza – a kívánt szín pigmentje itt nem utólag kerül az anyagra, hanem a vízbe keverve, így az elemek teljes tömegükben színesek. Az építészekkel és akusztikusokkal egyeztetve meghatározott méretű (100×80 cm), vastagságú és lépcsőzetességű paneleken Jovánovics hét színt alkalmazott, így alakította ki modulként szolgáló 11 reliefjét, amelyekből a közel 1000 négyzetméternyi felület felépülhetett. Ezek a művek a helyszínen akusztikai elemek, de eredetileg kidolgozott, fehér relief-formájukban egyedi alkotások, amelyekben jelen vannak a konstruktivista hagyományok, illetve a zene vizuális formái is: Jovánovics inspirációi közé tartozott egy Kurtág-partitúra és a gregorián kották négyszögletes hangjegyfejeinek képe. A koncertteremben a színes konstruktív reliefek mellett, az orgona alatti széles sávban a kompozíciót egy különös – de a hatvanas években már felbukkant – elem egészíti ki: egy gipszből készített, aranyfüst-lemezzel borított függönymotívum. A különféle darabok együttese Jovánovics egész életművének lenyomatát nyújtja, amelyben az optikai illúziók, a zene és a vizualitás, az érzékelhetőség problémái mellett az építészeti tér és a szobrászat terei közötti összefüggések jelennek meg.

/Mélyi József: Jovánovics György akusztikai relief-sorozata, részlet/