Kiállítás

Bohus Réka: Ami maradt

Elmarad
Bohus Réka fotográfus
TOBE Gallery
2020. október 14. (szerda) - 2020. november 28.

Helyszín:

TOBE Gallery
1088 Budapest, VIII. kerület, Bródy Sándor utca 36

A kiállítás címét adó Ami maradt című sorozat kiindulópontjául olyan napilapok szolgálnak, melyeket Bohus Réka 18. születésnapjára kapott bátyjától, és melyek az alkotó születése napján jelentek meg 1992-ben. Az egyes oldalakra olyan tárgyi kompozíciókat helyezett el, melyek szimbólumai az ő múltjából merítkeznek, vagy épp jelenlegi élete bizonyos helyzetfelismerése elevenedik meg bennük. A kompozíciók hol az újságcikkek mondanivalóival együttműködve, hol azoktól függetlenül érik el teljes jelentéstartalmukat. Feldolgozza általuk a felhőtlen gyermekkor emlékképeit, illetve az odavaló visszavágyódást éppúgy, mint a fájdalmas betegségekkel teli időszak nehezen emészthető lenyomatait. Amellett, hogy az egyes képekkel formát ölt azoknak a konkrétumoknak, melyeket saját maga számára fontosnak tart, célja, hogy a befogadó az absztrakciókban elmélyülve, saját érzelmeire hagyatkozva megteremtse az ő személyének szóló jelentéseket.

Bohus Réka 2015-ben végzett a Kaposvári Egyetem Fotográfia Ba szakán, azóta Budapesten él és alkot. Tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának (FFS). Munkáiban elsődleges szerepe van a geometrikus ábrázolásmódnak, tárgyi kompozíciók által juttatja kifejezésre az őt foglalkoztató témákat. Műveivel legutóbb a Mélyáramok kiállításon találkozhatott a nagyközönség a debreceni MODEM-ben, valamint 2019 őszén a Vízivárosi Galériában, ahol fotográfiái képzőművész családtagjainak alkotásaival együtt kerültek bemutatásra.


A tárlat a Fotóhónap 2020 hivatalos programjának része.

Hozzászólások