A két alkotó nagymamáik, anyáik személyiségén és történetén keresztül vizsgálja meg a viselkedési mintákhoz, a családjukban megjelenő nőalakokhoz való viszonyukat. A tárgyak és a versek egymással párbeszédben és szoros kapcsolatban, különböző módokon dolgozzák föl a saját test tapasztalatát és az arra rávetülő társadalmi tekintetet. Az ünnep és hétköznap, otthon és nyilvános tér keretein belül játszódó személyes tapasztalatokat áthatja a generációk kérdése, az örökölt vonások, történetek, szégyenek, a (változó) társadalmi valóság.
Ember Sári és Kállay Eszter – a képzőművész és a költő – önálló, de hasonló irányú alkotói tevékenysége most közös kiállítás formájában találkozik a Molnár Ani Galériában. A kenyér kőből van című kiállításon Ember Sári tárgyai és Kállay Eszter versei, rövid prózai szövegei egymással szoros párbeszédben és kapcsolatban, különböző módokon dolgozzák fel a saját test tapasztalatát és az arra rávetülő társadalmi tekintetet. Az ünnep és hétköznap, otthon és nyilvános tér keretein belül játszódó személyes tapasztalatokat áthatja a generációk kérdése, az örökölt vonások, történetek, szégyenek, elvárások és megfelelések, a (változó) társadalmi valóság. A versek és a tárgyak metaforái (kiszakadt bevásárlótáska, fekvő alak) a hétköznapok mögött és abban rejlő lényegi történéseket bontják ki. Az együttműködés során létrejövő tárgyak és szövegek nem egymás illusztrációi, felvetik azonban kép és szöveg viszonyának, lefordíthatóságának kérdését.
Ember Sári a hagyományos képzőművészeti műfajok, a csendélet, a portré és a hétköznapi tárgyak vizuális örökségén keresztül a személyes létre, emlékezetre és történetekre irányítja a figyelmét. Az alkotás, az értelmezési folyamat során kvázi-tárgyakat hoz létre, az arcképet maszkká alakítja, az antropomorf kerámiatárgyak jellegzetes elemeit transzponálja különböző minőségű és szimbolikájú anyagokra (márvány, kő, textil). A személyes történeteket és családi örökséget az emberi életet kísérő és az embert túlélő tárgyakra utalva éri el.
Kállay Eszter lírája a személyes, önfeltáró költői megnyilvánulásokhoz tartozik. Nézőpont- és perspektívaváltásokkal ad lehetőséget arra, hogy a lírai én kívülről tekinthessen magára, hiszen akkor értheti meg önmagát, ha a tágabb kontextust is figyelembe veszi. Ebben az egyszerre eltávolító és szuggesztív folyamatban nagy szerepe van a tárgyi környezetnek, mert képes összesűríteni azt, amit nehéz kimondani és megfogalmazni.
Boros Lili, művészettörténész
Hozzászólások