Ha a céhlegény mesterré kívánt válni, remekelnie kellett.
A legény bejelentette szándékát, a mesterek gyűlése pedig kijelölte a feladatot. Amikor a remek elkészült, a céh mesterei közösen szemlélték és bírálták meg. Ha elfogadták, következhetett a mesteravatás, a legény mesterré vált és műhelyt nyithatott.
Mestert ugyan nem avatunk, az azonban vitathatatlan, hogy tárlatunkon igazi mesterműveket, szakmai és esztétikai szempontból is kiemelkedő tárgyakat tekinthetnek meg az érdeklődők.
A kiállítás a Hagyományok Háza népi kézműves szakképzésének nemezkészítő, kosárfonó, takács, szőnyegszövő és gyékény, szalma és csuhétárgykészítő mesterségeit elsajátító hallgatóink munkáin keresztül mutatja be intézményünk szakmai oktatásának sajátosságait. Betekintést nyerünk a technikai fogások elsajátításának hosszú folyamatába, a gyűjtőutak izgalmaiba, illetve annak a komplex látásmódnak a megjelenésébe is, amellyel a ma emberének tekintenie kell a ránk örökített népi kézműveshagyományra. A kiállítás izgalmas terei bemutatják, hogyan lehet hasznosítani ezeket a tárgyakat egy 21. századi lakásban.
Nem titkolt célunk, hogy a most szakmai vizsgát tett 47, immár kézműves alkotó bemutatkozása felkeltse a nagyközönség – akár mint a tárgyak mindennapi használói, akár mint leendő hallgatók – érdeklődését a népi kézműves mesterségek iránt.
Hozzászólások