„Nincs most lehetőségünk bejárni azt a hosszú és izgalmas festői felfedezőutat, amelyet Koppány Attila piktúrája jelölt ki az elmúlt évtizedekben.
Összefoglalóan csak annyit jegyezzünk meg, hogy e művész hosszabb-rövidebb alkotói periódusokat felölelő ciklusokat alkot: egy-egy festői problémát felvetve körüljár egy-egy alkotói problémát, festői kifejezési lehetőséget, majd lezárva kutatómunkáját tovább lép. Így történt másfél esztendeje is, amikor egy hosz-
szabb expresszív korszakot követően a konstruktív szellemiség ejtette rabul és számos elődjét és kortársát követve - itt az elődök közül Kassák Lajost és Moholy-Nagy Lászlót, a jelenkori alkotók köréből Konok Tamást kell megemlítenünk - geometrikus absztrakt kompozíciók kidolgozásába kezdett.

E periódus, e ciklus legújabb munkái állnak most előttünk, amelyeknek uralkodó motívuma a négyzet és a háromszög s mellette a többi síkgeometrikus elem tűnik fel, s magányos, vagy egymással párhuzamos vonalak jelennek meg a képtérben vagy a képfelületen. Mindezen képalkotó elemek összekapcsolódása, egymást-áthatása révén rejtélyes, a látszatok és tünékenységek ambivalenciájában játszó terek artikulálódnak.

Koppány Attila e képeinek színvilágában a fekete a hangsúlyos, amely nagyszerű atmoszférikus közeget teremt egy-egy élénk szín fellobbanásának. A konstruktív szellemet hordozó geometria szigorú rendjét és rendszerét a színek által hordo-
zott emóciók révén hallatlan érzékeny, finom kifejezésekké avatja a festő. A művész első, 1968-ban rendezett kiállítása kapcsán fogalmazta meg Pogány Frigyes professzor: „Koppány Attila kifejezési módja sokrétű. Talán ezért is tűnhetik – felszínesen nézve – úgy, mintha hol az egyik, hol a másik irányzat felé hajlanék, mert ez vagy az a tendencia a hatalmába kerítette. De nézzük csak meg alaposabban műveit.

Mindig a tartalom, a mondanivaló indokolja az éppen választott, követett kifejezési módot. S ezt látom legnagyobb értékének.” A több mint ötven éve megfogalmazott tanulság napjaink festői termésére is érvényes konzekvencia.”...
Idézet Wehner Tibor művészettörténésztől (2019.)