Mi történik akkor, ha apró négyzetekre bontunk egy képet, és egy szigorú szisztéma alapján újabb képeket hozunk létre annak egységeiből? Ugyanaz a kép marad, ha az összes elemet felhasználjuk? Meddig ismerhető fel az eredeti kép, ha az elemek csak egy része kerül felhasználásra?

Türk Péter teljes életművére jellemző, hogy szisztematikusan és nagyobb léptékű sorozatokban gondolkodott. Az 1970-es évek második felében az általa kidolgozott képszövés technikájával hozott létre műveket. A folyamat során az eredeti fotót apró négyzetekre bontotta, és előre meghatározott számú új képet hozott létre belőlük. A gondolkodás vizuális nyelvét jelenítik meg, annak a rendszernek a mentén, amelyet Türk gondosan felépített minden egyes esetben. Az eredeti fotót is a kész mű részévé tette, hiszen így vált átláthatóvá a teljes folyamat. A képek nagyításával, kicsinyítésével, az elemek véletlenszerű újrarendezésével és végül a Statikus mozi című mű esetében egy filmmé alakításával komponálta újra a látványt.

Néhány kivételtől eltekintve (a legelső, négy évszakos falinaptárból készült képszövés, illetve az Utca 1-2 című műve) minden esetben portrékat használt képszövéssel készült képeihez. Eleinte újságokból kivágott női potrékat használt, de hamar áttért saját fotóira. A kiállított művek is mind ilyen fényképekből indulnak ki, amelyekből egy a művész önarcképe, a többin pedig feleségét, Türk Amyt láthatjuk.

A kiállításon szereplő 1978-ban készült fotómunka – ami a 4 db 1/4, 9 db 1/9, 16 db 1/16 vizuális információ egy arckép részeinek szisztematikus szétosztásából (Statikus mozi. A vizuális információ változásai egy portré részeinek szisztematikus szétosztásával 1–4.) címet kapta – a későbbi Statikus mozi című film kiindulópontja volt. Ez a mű az eredeti kép kicsinyítésével, vagyis több kisebb méretű kép létrehozásával készült, amelyeket Türk négy variációba rendezett. Mind a négy pontosan ugyanazokból az apró négyzetekből épül fel, mégis eleinte csak egy, majd négy, kilenc és végül tizenhat arc jelenik meg rajtuk.

1980-ban Türk egy meghívásos pályázatra készítette el a Statikus mozi vázlatát, 1983-ra készült el, és 1985-ben másik öt filmmel összefűzve Experanima címmel mutatták be őket a Fiatal Művészek Klubjában. A Vintage Galéria kiállításán a film mellett a 16 különböző fázisképet is láthatjuk, amelyeket ha közelről hosszan szemlélünk, a formák elveszítik arc jellegüket és a négyzetek sokkal inkább egy absztrakt kompozícióra kezdenek hasonlítani. A film ezekből épül fel, tehát mozgásban is ugyanezeket látjuk, ám az agyunk kiegészíti a film elején látott képpé. Az emlékezetünk korrigálja a széteső látványt, a töredékekből építkező képeket. Az egyre gyorsabban váltakozó képsorok a mozgás érzetét keltik bennünk, és Türk ezzel valójában a képzőművészet eszközeivel a film működésének lényegéig jutotott el.

A Száz véletlen elem az arcban 1–9 című önarckép kilenc egységből épül fel, amelyekben egy egyre növekvő alapterületű négyzet 10×10 elemre van felosztva, majd véletlenszerűen vannak összekeverve. Így míg az első fázisnál csak az orr hegyén jelenik meg egy négyzet, amelyben mintha „hibásan” jelennének meg a pixelek, addig az utolsónál már azt tapasztaljuk, hogy önmagában felismerhetetlenné válik a kép.

A kiállításon bemutatott utolsó Nagyítás ismételgetéssel I–II. Vizuális általánosítás 9 egyforma kép „összeszövésével” című képpár Türk Amyt ábrázolja, aki begipszelt kézzel mosolyog óbudai lakásuk erkélyén. Az első fázisban a fotó kilencszer ismétlődik egy 3×3-as négyzetben. A második fázis alapterülete megegyezik az elsőével, hiszen mind a kilenc képet magába foglalja, tehát ebben az esetben, az eredeti fénykép minden egyes négyzetre bontott eleme kilencszer szerepel a felnagyított verzióban.

Türk számos eszközt alkalmazott, hogy érthetővé tegye ezeket a munkáit, olyan rejtvényeket tárt elénk, amelyekben garantálta a befogadó számára a megfejtés élményének örömét. Például a Statikus mozi. A vizuális információ változásai egy portré részeinek szisztematikus szétosztásával 1–4 című mű első fázisának az oszlopait és sorait beszámozta, és a negyedik fázisnál azonosította ezeket a négyzeteket, így lekövethetővé vált, hogy melyik négyzet pontosan hová került. A film esetében Türk narrálással magyarázza el, hogy a néző mit fog látni, és az esetek többségében a művek terjedelmes címe is a megfejtést segítik. (Tóth Boglárka)

Türk Péter (1943-2015) képzőművész. Életművére jellemző a mediális sokféleség, a kísérletező kedv és a struktúrákban, sorozatokban való gondolkodás. Korai munkáiban geometrikus struktúrákkal foglalkozik, ezeket követik a hetvenes évek meghatározó konceptuális fotósorozatai (Osztályátlag; Átlépés vonalba, acélhuzalba, faágba, a kés hegyén a pontba, 1976). Később egyedi képalkotó technikákat fejleszt ki, például az ún. „fenoméneket”, ami negatívok egymásra nagyítását jelenti (pl.: Pszichogramok, fenomének, 1976-1979-1986).

Montázsaiban és asszociációs soraiban hangsúlyos a filmszerű gondolkodás, a konstrukció-dekonstrukció mozzanata, az alapelemekre, formákra való építés és azok analitikus vizsgálata (pl.: Nagyítás ismételgetéssel, 1975-77). 1989-től egyfajta vallási fordulat következtében a szakralitás mint nézőpont is megjelenik a munkáiban, ekkor többek között különféle ellentétpárokat mint a fény-sötétség, mélység-magasság, látható-láthatatlan vizsgál a hit perspektívájából (pl.: Forró vágyam árnyékában ülni, 1993-94). Ez az újfajta gondolkodás élete végéig meghatározó marad. A 2000-es években számítógépes programokkal is kísérletezni kezd, a munkásságát kezdetektől végig kísérő tudományos érdeklődés ekkor újra markánsabbá válik. Életműkiállítását a Ludwig Múzeum Minden nem látszik címmel mutatja be 2018-ban.