Kiállítás

Urbán Tamás: Felesleges Pillangó

Elmarad
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
2020. március 04. (szerda) 18:00 - 2020. április 5.

Helyszín:

Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
1065 Budapest, VI. kerület, Nagymező utca 8.

„Felesleges Pillangó negyven évének felét rácsok mögött töltötte, így volt ideje kitetoválni teljes testét. Szokatlan jelenség volt a szocialista Magyarországon, ugyanis a börtönök mellett a budapesti underground szcénában is otthonosan mozgott, a Sziámi együttessel koncertezett a Fekete Lyukban, rajzolt, festett, rejtvényeket készített és naplót írt. Urbán Tamás fotóriporter a szegedi Csillagbörtönben találkozott vele először 1988-ban, a kiállítás az ezt követő hat év alatt – Pillangó 1994-es haláláig – készült fotókból, a Tamás által összegyűjtött tárgyakból, iratokból és Pillangó naplójából válogat.” (Virágyvölgyi István kurátor)


„Pillangó vagyok, a magyar pillangó, de a becsületes nevem Deák Ferenc. No, nem a haza bölcse, sokkal inkább a haza bűnözője!” – ezekkel a szavakkal mutatkozott be 1988-ban Pillangó a szegedi Csillagbörtönben Urbán Tamás fotográfusnak.


Egy fotográfus, aki már a nyolcvanas-kilencvenes években is dokumentálta a társadalom perifériáján élők mindennapjait, és egy férfi, aki életének felét rácsok mögött töltötte, testét pedig tetőtől-talpig tetoválások borították, ezért leállt a forgalom a szocialista Magyarországon, ha felbukkant a színen. Urbán Tamás hat éven keresztül követte Pillangó életét, bemutatva többek között a börtönéletet, a szabadulást, a pesti undergroundban eltöltött estéket, a céltalan nappalokat. A Capa Központban március 5. és április 5. között látogatható kiállítás ezekből a fotókból, valamint a fotográfus által összegyűjtött tárgyakból, iratokból és Pillangó naplójából válogat.


A kiállításon a nyugalom megzavarására alkalmas képek kerülnek bemutatásra. A tárlatot 18 év alatti kiskorúak kizárólag nagykorú felügyelete mellett tekinthetik meg.

Hozzászólások