Az Operajátszóház olyan interaktív foglalkozás, ahol a gyerekek megtanulják aktívan, játszva hallgatni az operát. Az énekesek és a zenekar közelsége szó szerint kézzel foghatóvá teszi számukra az élményt. Göttinger Pál rendező garantálja az aktív részvételt, Dinyés Dániel pedig az operák zenei mondanivalóját világítja meg közérthetően.
Az előadások állandó szereplője, a Budapesti Vonósok Kamarazenekar az operák egyik fontos részét, a kíséretet szolgáltatja. A kíséret által válik még inkább élővé az áriák, duettek zenei megvalósítása. A koncerteken mindig két énekes szerepel, együtt játszva a gyerekekkel, akik nemcsak a közönség szerepét töltik be, hanem megtanulhatnak együttműködni, fellépni az operaénekesekkel. A 2021/2022-es évadban négy alkalommal három különböző opera kerül terítékre. Ezúttal Puccini Bohéméletével ismerkedhetnek meg az érdeklődő fiatalok.
Korosztály: 8-12 év
Rendező: Budapesti Vonósok Kamarazenekar