Liszt: Sposalizio
Liszt: A Villa d’Este szökőkútjai
Liszt: Desz-dúr Consolation
Liszt: 3. rapszódia
Liszt: 6. rapszódia
Bartók: Improvizációk magyar parasztdalok fölött, BB 83
Kodály: Marosszéki táncok
A Karmelita-koncertek záró hangversenyén a Prima Primissima és Liszt-díjas zongoraművész, Érdi Tamás lép színpadra, aki Liszt, Bartók és Kodály műveiből állított össze különlegesen szép programot. Liszt itáliai élményei inspirálták a Zarándokévek zongoraciklus második kötetének darabjait, amelyek között a koncertet nyitó Sposalizio is helyet kapott. A Sposalizio ihletője a reneszánsz festőművész, Raffaello festménye, amely Mária menyegzőjét ábrázolja: a kép előterében tűnik fel a gyűrűt váltó pár, mellettük a főpapot és a szertartást figyelő embereket látjuk. A háttérben álló kupolás, kerek templom és a látóhatáron húzódó táj is hozzátesz ahhoz az áhítattal és szépséggel teli világhoz, amely Lisztet is magával ragadta, és amelyet a zene is életre kelt álomszerű harmóniáival és éteri hangzásával.
A Zarándokévek ciklus harmadik kötetének és talán a teljes ciklusnak a legnépszerűbb, leggyakrabban játszott darabja A Villa d’Este szökőkútjai, amelyben Liszt kivételes fantáziával festi meg a víz mozgását – a finoman gyöngyöző víztükörtől az erőteljesen feltörő és zuhanó vízsugarakig. Szinte magunk előtt láthatjuk őt, ahogy sétál a Tivoli-villa kertjében, és képzeletben mi magunk is csatlakozhatunk ehhez a sétához. A Villa d’Este szökőkútjai azonban nem pusztán ábrázoló, hangulatfestő zene – sokkal mélyebb, összetettebb annál. Erre utal a zeneszerző akkor, amikor János evangéliumának egy szakaszát, Jézus a samáriai asszonnyal való találkozásának részletét idézi a kotta felett: „…hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne”. A darab különösen kedves Érdi Tamás számára, aki így mesélt róla: „Lisztnek ezt a darabját szeretem a legjobban, már tizenévesen beleszerettem elvarázsolt csillogó futamsorozataiba – káprázatos, ahogy a szökőkutak csobogását zenévé alakítja.”
Liszt Vigasztalások ciklusának legszívhezszólóbb darabja a Desz-dúr Consolation, amely lírai karakterével, hullámzó kíséretével és nagy ívű, éneklő dallamával Chopin noktürnjeit juttathatja az eszünkbe. Ez a finom, végtelenül kifejező stílus különösen közel áll Érdi Tamáshoz, akiről Kocsis Zoltán is úgy nyilatkozott, hogy „chopini mértékkel lehetne mérni” a képességeit. „Sokkal érzékenyebben nyúl a billentyűkhöz, mint a látó emberek, az ő játékában, bizonyos dinamikai tartományokban olyan érzékenység van jelen, ami nálunk természetszerűleg nem lehetséges.”
Ez az érzékenység drámai erővel párosul Liszt Magyar rapszódiáiban, amelyek közül Érdi Tamás ezúttal a 3. és a 6. darabot játssza. A rapszódiák egyszerre lenyomatai a zongoraművész-zeneszerző virtuóz játékának, és őrzői olyan népszerű, a magyar verbunkoszenéből és a cigányzenéből származó dallamoknak, amelyek sokat jelentettek a számára. Liszt magyarországi hangversenyein rendszeresen játszott magyar dallamokra rögtönzött fantáziákat, a közreadott művek ezt a hagyományt is képviselik. A Magyar rapszódiák átütő népszerűségéhez jelentősen hozzájárultak az egyes művekből készült zenekari átiratok, a zongora ugyanakkor képes életre kelteni a teljes zenekar színeit a szóló változatban is.
Érdi Tamás műsorán Liszt műveit a 20. század két legmeghatározóbb magyar zeneszerzője, Bartók és Kodály követi. Bartók magyar parasztdalokra komponált improvizációit hallgatva, gyakran örülhetünk ismerős, szeretett dallamoknak. Tolna, Zala, Szerém, Csík, Udvarhely és Szilágy megyékben gyűjtött parasztdalok is szerepelnek a sorozatban, amelyet Bartók saját zeneszerzői nyelvén komponált elő- és utójátékai, harmóniái és ritmusai tesznek igazán egyedivé.
A népzene, a „tiszta forrás” a lelke Kodály Marosszéki táncok művének is, amelyről a zeneszerző a partitúrához fűzött előszavában így fogalmazott: „Talán nem véletlen, hogy mindmáig Marosszék őrzött meg legtöbbet a régi népi tánczenéből, s hogy egy-egy darabnak más vidéken is »marosszéki« a neve.” Az egymást követő táncok rendjét Kodály variációs rondóformája teremti meg, amelyben a téma variált visszatérései különböző tempójú és hangvételű epizódokat kereteznek. A Marosszéki táncok végén megszólaló finálé egyben Érdi Tamás koncertjének fináléja is – ünnepi, erőt sugárzó, élettel teli.
Érdi Tamás egy hibás inkubátor következtében vesztette el a látását, a zene pedig egészen a kezdetektől létszükségletévé vált, hamar felfigyeltek zenei érdeklődésére és tehetségére. Fejlődésében kulcsszerepet játszott tanára, Becht Erika, aki egy speciális módszerrel, a darabok újrakomponáltatásával kezdte el számára „láthatóvá” tenni a kottát. Mindössze tizenhét éves volt, amikor megnyerte a Louis Braille Zongoraversenyt, majd a Bécsi Zeneakadémián eltöltött két év után a torontói Királyi Zenei Konzervatóriumban, Leon Feisher növendékeként szerzett művészdiplomát. Itthon fő mentorai Kocsis Zoltán és Vásáry Tamás voltak, akikkel számos nagy sikerű koncertet adott. A zongoraművész a legnagyobb hazai és külföldi koncerttermekben, a New York-i Carnegie Hallban, a Lincoln Centerben és a londoni Barbican Centerben is debütált, ugyanakkor szívügye, hogy jótékonysági koncertjein vagy épp az általa megálmodott fesztivál szabadtéri hangversenyein azokhoz is elérjen, akik másképp alig tapasztalhatnák meg a klasszikus zene erejét.
