"A vakok szemei megnyílnak, lesz idő, mikor a látók megvakulnak."
Az Aranyszamár Színház és a Szarkaláb Banda összművészeti előadása Szabó Balázs zenéjére. Megzenésített versek mesélnek el érzéseket, történeteket, tánccal, bábbal, és sok-sok szeretettel

Különleges koncertszínházi előadás, amelyben a zene, a tánc, a látvány, az elhangzott szöveg mind ugyanazokat a történeteket mesélik. Megismerünk egy szerelmes fiatal lányt, egy önmagával viaskodó ifjút, egy bolyongó férfit, egy álmodozó édesanyát. Útjukat átszövi két ember állandó jelenléte, akik olykor segítik őket, olykor megnehezítik a személyes történetek kibontakozását. A négy főhős különböző megpróbáltatásaiban csak egy dolog közös: a zene segítő ereje. Az, hogy a szereplők mind vakok, csak átértelmezi a színpadi szituációkat. Vagy mégsem?

Az elhangzó versek szerzői:
Fodor Ákos, József Attila, Nemes Nagy Ágnes, Szabó T. Anna, Weöres Sándor
Játsszák: Baranyai Anita, Geszti Eszter, Pausch Éva, Ferenczi István, Kanalas Gyula, Paulovics Endre
Tervező: Majoros Gyula (Blattner Géza-díjas)

Dramaturg: Szántó Viktória
Koreográfus: Gergelyi Júlia
Zeneszerző: Szabó Balázs
Rendező: Érsek-Csanádi Gyöngyi

Az Aranyszamár Színház fontosnak tartja színházi eszközökkel megmutatni azt a szenzitív tematikát, amely a vakon élők társadalomban való létezéséről szól és megmutatni azt, hogyan lehet így is teljes életet élni. Az előadás különlegessége, hogy nemcsak tematikusan, az elhangzott dalok, versek szintjén találkozunk ezekkel a problémákkal, hanem a produkcióban szereplő vak alkotótársak személyes történetein keresztül is. A Szarkaláb Banda tagjai a próbafolyamat során saját élményeikről, örömeikről, nehézségeikről meséltek, így a különböző jelenetsorokban lírai köntösbe bújtatott valós emberi drámák mutatkoznak meg a színpadon. Úgy, ahogyan a produkció zenei és szöveges szövete partitúraként készült el, úgy működik a díszletünk is szinte kottaszerűen, hiszen a különböző színpadokon, az ismeretlen terepeken a nem látó előadók számára a díszletelemek anyaga, tapintása, egymástól való távolsága az egyedüli ismerős. A produkció során a hangszerek mellől vagy mögül a plasztikus térben is megmutatkoznak a vak zenészek, és vallomásszerűen mondják el klasszikus és kortárs költők sorait. Mivel bármely színházi produkció jellegéből adódóan minden egyes játszás alkalmával más és más – a közönség változó összetételének köszönhetően – nézőinktől is maximális rugalmasságot, toleranciát és elfogadást kell kérnünk. Tesszük mindezt úgy, hogy elsődlegesen gyerekeknek szeretnénk játszani a produkciót, mert hiszünk benne, hogy a legszenzitívebb témákat a legnyitottabb korban kell megismertetni, mert a jövő társadalma olyan lesz, amilyennek gyermekeinket neveljük."