A másik oldal úgy nevezett promo ( ismertetõ ) oldal.

Ehhez a filmhez két helyen is hozzá lehet szólni?
http://port.hu/adatlap/film/mozi/1945-1945/movie-184801

Köszönöm! Ezt olvasva nekem is tovább kattog az agyam.
Hogy pl. a film "fõhõse" (Rudolf Péter elképesztõen erõs, hiteles alakításában) ma is itt él köztünk. Az un. rendszerváltás idején tömegesen találkozhattunk a bármilyen rendszert kiszolgáló figurákkal (némi elõnyök reményében).
Aztán pl. a film zenéje, Szemzõ Tibor munkája, a lehetséges filmzenék legjobbikja, a filmbeli feszültség szerves része.
És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, említsük meg minden film legfõbb alkotóját, a rendezõt: a kitûnõ Török Ferit. Sõt, a bölcs Török Ferencet!
Õ mondta még régebben: a film-készítés a gondolkodás egyik lehetséges formája!

Talán megbocsájtják olvasóim, hogy nem igazán a filmrõl esik szó, amúgy is megszokhatták tõlem, hogy inkább a történés mögötti gondolatok azok amik inkább izgatnak és remélem önöket is..
Látok egy filmet, és el kezd az agyam kattogni miért, hogyan, ki, mikor és mit tett?
Finom megközelítésben 1945.április 4. Magyarországon hivatalosan véget ér a II. világháború. Még minden mámoros, hitek és örömök között várni valami újra , valami olyanra ami nem volt és hinni, hogy a holnap szebb lesz. Korai örömök talán egy csapásra jobbak leszünk, ami volt meg sem történt. Olyan életet élni ami a múlt sötét pillanatait nevetõ holnapra váltja. Azok az emberek akik nyilasok voltak istenítették a germán mítoszt,
meghozták az x. zsidó törvényt egyszer csak semmivé foszlanak a számûzöttek hazatérnek mint azt Radnótinál olyan szépen lélekhez szólóan olvasni lehet.
Egyszóval olyan lesz ez az ország mint egy ív tiszta papír-lap amit csupa szép szavakkal, tartalommal lehet majd tele írni.
Pedig számos olyan megválaszolatlan kérdés van még napirenden, amelyek szintén döntõ jelentõségûek a zsidóság múlt századi történetében. Ezek közé sorolhatjuk a háború utáni kivándorlási hullámot. Igaz, ebben az esetben sem szakadhatunk el teljesen a holokauszttól.
Mi bírhat rá embereket, hogy elhagyják ezt a kis föld darabot (?)melyet hazájuknak mondanak és éreznek, maguk mögött hagyva múltat a lehetséges jövõt, gyökereket apák és anyák sírjait, zsinagógát rítusokat a megélt és hozzájuk tapadt Magyarországot.
Nehéz erre válaszolni, talán csak mint köd szurkáló homályos okok merülhetnek fel. Egy ország mely kitaszított, egy ország amely megbélyegzett, egy ország mely tevékenyen részt vett honfitársai kiirtásában ki akarna vissza térni oda hol magyarok köptek le magyarokat, boldogan és önfeledten kacagtak a deportáló vagonok mellett és még "útravalóval" is ellátták õket. Ennek tükrében talán érthetõ, hogy azok akik kivándoroltak csak új életet szerettek volna kezdeni, maguk mögött hagyva a borzalmakat.
Számomra mégis sokkal izgalmasabb kérdés - ha szabad izgalmasnak nevezni - az, hogy mi bír rá embereket arra miszerint visszatérjenek meghurcolásuk és megaláztatásuk helyszínére?
Errõl szól az 1945 Szántó T. Gábor elbeszélése önmagában is szikár végletekig lecsupaszított történet tele csendekkel feszültséggel és emberi pillanatokkal. A film ezeket a csendekkel teli pillanatokat viszi tovább már-már gyötrõ feszültséggel mesél az életrõl, arról, hogy miképpen is létezünk a mi kis világunkban. Szégyenrõl a mások ellen elkövetett bûnökrõl.
A létezõ vagy nem létezõ kollektív felelõsségrõl arról amit olyan könnyen feledni tudunk.
Önvizsgálatról, széthordott vagyonokról melyek darabjai még a mai napig fellehetõek polgári lakásokban, vallási tárgyak melyek jobb korban a vallás letéteményesei voltak, mára pedig olyan polcokon díszelegnek melynek gazdáinak fogalma sincsen mire használták õket.
Természetesen mûködik az átalakulás a csendõr mára rendõr és nagyon vigyáz a szocialista ember életére vagyonára (Terhes Sándor). A fókuszban pedig ott van Szentes István (Rudolf Péter) a "jég hátán is megélõ" magyar mintapéldája. Aki átível korokon és helyzeteken, kiszolgál, elvesz változik és az a kaméleon akinek nehéz azt hinni létezik-e erkölcsi tartása?
Emberi volta a szerzés és megoldás keresése körül forog. Írhatnám az ettõl sokkal becsmérlõbb jelzõket is, de nem teszem mert saját emberi tartásomat aláznám meg azzal ha ezt megtenném.
Ejtenék néhány szót a fényképezésért is mert bõven megérdemli. Azért is (Ragályi Elemér volt az operatõr) mert a képek és a rendezés olyan mélységekig kapcsolódik, fonódik egymásba , hogy nem lehet elválasztani és külön venni õket. Támogatják erõsítik egymást, ahol a történet, rendezés hallgat ott a képek beszélnek, ott pedig amikor a gondolat erõsödik fel szemérmesen a film képi világa engedi a történést elõtérbe.
Súlyosan és szomorúan borul a filmre a felelõsség gondolata. Az a pillanat meddig szabad és lehet hallgatni, meg nem történtnek láttatni emberi tragédiákat és itt tényleg nem a holokausztról akarok beszélni és a film sem teszi. Egyéni tragédiákról fest képet életekrõl a faluéról a visszatérõékrõl. Emberekrõl akik hallgatva tértek vissza és hallgatás fogadta õket.
Bûnökrõl és megbocsátásokról belsõ vívódásról, félelmekrõl az elkövetett bûnök súlyáról.
Mitõl válik Passióvá kis képzavarral a két zsidó útja az állomástól a falu közepéig, kik miképpen fogadják õket kinek van félni valója és így tovább?
A balladai megfogalmazású képek pedig csak peregnek egymás után színeiben eltartott fényképezéssel a képi élmény a nézõé mint ahogy a törénet sem ítélkezik.
Szikáran és tárgyilagosan elmond egy történetet, nem kínál feloldozást sem oktrojáltan,
nem mesél a nézõre bízva a döntés jogát.
A kérdés mennyire vagyunk benne ebben a történetben? Lassan eltûnik az a generáció akik megélték ezt a világot. Az emlékezet ezt az állandóan változó valamit új élmények fogják érni, lassan történelemmé nemesül és nem lesznek holokauszt áldozatok és nem lesznek
az áldozatokon élõsködõk sem. Csak az emlékezet marad egy társadalom emlékezete és az tényleg nem mindegy hogy milyen lesz. Acsarkodással teli vagy megértõ talán megkövetéssel
feloldó.
Végezetül kedves kollégámtól Klág Dávidtól idéznék:
"És mielõtt jönnének a huhogók, akik megint Saul fiát kiáltanak, meg zsidó uralmat kiáltanak, azokat el kell keserítenem: az 1945 magyarokról szól. De nem biztos, hogy örülünk neki".
Ehhez az igen pontos megállapításhoz csatlakozva csak annyit: talán nem veszett ki a humánum az emberekbõl, talán nem leszünk saját múltunk foglyai talán nem lehetséges a jövõben torz eszmék újra éledése .
Szeretnék hinni benne!

Lehetne hogy még idejében töröljék a projektet, és akinek köze volt ehhez a pénzosztáshoz mind megnevezzék?

ez jó lesz:D