Téma: 2550

3/10
trev jún. 11. 23:41:46 3/10
(11/11)
Nagyon szép és jó, hogy valaki a túrázás során belső utazáson vesz részt, önismeretet fejleszt és/vagy a túrát az élet allegóriájának tekinti, de filmet készíteni belőle csak akkor érdemes, ha ezt ábrázolni is tudja. Ez sajnos itt nem sikerült, és nem értem a díjazásokat. Az érzelem nélküli monológok a film teljes hosszában önismétlőek, és igazából tulajdonképpen (:-)) tele vannak töltelékszavakkal. Egy ilyen ábrázoláshoz atmoszféra kellene pedig, nem ez a monotonitás. Tudom, sokan beszélnek így, és ez a hitelességet és őszinteséget hivatott demonstrálni talán, de akkor is idegesítő filmben. Az embernek az a benyomása támad, hogy a túrázó lány nem nagyon tudja, mit is akar mondani, mit akar üzenni. Nem mutatja be, nem érzékelteti sem a szenvedését, sem az örömét, nincs történetmesélés, nincsenek emlékezetes pillanatok. Nincs mivel és kivel azonosulni. Talán az egyetlen hitelesnek tűnő megnyilvánulás rögtön az elején történik, amikor a lány majdnem elsírja magát. Sajnos később sem jön át, hogy miért, legfeljebb valahol elmondja, mintegy mellékesen. Ez viszont nem stílus. A filmnek nincs íve, a szakaszok nem strukturáltak, sem térben, sem időben, és ehhez a néző nem tud kapcsolódni, nekem legalábbis nem sikerült. Szóval, nem kaptam kedvet a túrázáshoz. A filmkészítéshez meg pláne nem.
anilla.till máj. 04. 23:43:26 Előzmény Katalin93
(10/11)
Szia Katalin, itt Anilla. :) Eredetileg nem budapesti lakos vagyok, Pásztóról költöztem fel az egyetem miatt. A Kékkör előtt sajnos nem jártam még a Nagy-Szénáson és valóban nem ismertem, de azt gondolom, épp ezért jó túrázni, hogy megismerjük jobban a körülöttünk levő helyeket. Fiatalabb koromban nem volt annyira jelen az életemben a túrázás, az elmúlt években igyekszem erre több figyelmet fordítani, és úgy vélem a Nagy-Szénáson kívül is van sok-sok Budapest környéki kirándulóhely, ahol még nem jártam, de a jövőben nagyon szeretnék. Ez pedig természetesen hatványozottan igaz az ország többi részére, ezt pont a Kékkör tette számomra sokkal fontosabbá.

A túrafelszerelésekről és azok váltásáról két videót is készítettem, az első táska (a nagyobb) az összes sátorozó felszerelést tartalmazta, a második (a kisebb) a túra utolsó pár hetében volt velem, amikor már minden nap szálláson aludtam, ezzel is könnyítve a cipelt súlyt, hiszen ahogy észrevetted (és köszönöm a dicséretet), pár kilóval én is könnyebb lettem. Emiatt a táska könnyítése is fontosabbá vált, mivel nem akartam, hogy a cipelt táska súlya meghaladja a testsúlyom 20 százalékát, amely a hosszútávú egészségkárosodás kockázata miatt volt elkerülendő.

Az első pár túrabakancsom út közben tönkrement (de ekkora már az előző túrák után is több, mint 1000 kilométer volt benne), így váltottam egy másodikra, ami egy régebbi pár bakancsom volt és ami még pont kibírta addig, hogy befejezzem a Kékkört.

A felszerelésekről szóló videókat itt találod:
- az első (nagyobb) táska: https://youtu.be/C25VoUPigp0?si=cUI0ph2WLtbTMxRe
- a második (kisebb) táska: https://www.instagram.com/reel/C74OuPHIaTI/

Üdv,
Anilla
1/10
Zsolt Szilagyi ápr. 27. 18:36:39 1/10
(9/11)
Teljesen egyetértek az előző kommenttel!
Nevetséges fércmű a “film”, a kékkör megcsúfolása!
Sőt tovább megyek, én erősen kérdőjelezem magát a teljesítését is.
1/10
Katalin93 ápr. 27. 12:33:46 1/10
(8/11)
Nagyon hiányos, sokkal többet vártam. A természeti értékeket ugyan említi, de ezekből semmit nem mutatnak. Egy órán át ugyanazt a néhány témát érinti a saját nehézségeiről, de valójában ezek összefoglalására elég lenne maximum 10 perc - csak kicsit összeszedettebben kellene beszélnie, a többi üres picsogás és mellébeszélés.
A teljes hiteltelensége akkor vált világossá, mikor budapesti lakosként nem tudta, hogy a Nagy-Szénásra ért fel („Tegnap felértem egy dombra, szerintem Nagy-Szénásnak hívják a helyet…” -.-)
Ezen kijelentése után jutott eszembe az egyik barátnője korábbi mondata: "csak ki akarta pipálni". Ezután világossá vált, hogy miért élte meg ekkora nehézségként és teherként, miért várta már az elején a végét: ő csak le akarta tudni, túl akart lenni ezen (is).
A segítség nélküli teljesítése is kérdéses (más cipő, más táska), de hagyjuk is. A végére a ledobott néhány kilóval legalább eszétikusabb lett a megejelenése.



8/10
pestujhely79 2024 dec. 26. - 21:05:03 8/10
(7/11)
Egy más szempontú megközelítése a kéktúrának. Közönségtalálkozós vetítésen voltunk, így még jobban érthető volt a háttér. Tetszett a film.
10/10
V.Ildy 2024 aug. 13. - 21:42:33 10/10
(6/11)
Tetszett a film.Modern,nem a Kék túraútvonal leírása, bemutatása, hanem Anilla hogyan is éli meg ezeket a napokat.Minden nap felkel,újabb és újabb kilométerek vannak előtte. Belső konfliktusok legyőzése, az ember hogy is válik maga a természet részévé.
Hol fog aludni,mi történik, ha a boltok bezártak? A csalàd, barátok aggodalma,hogy egy fiatal lány elindul egyedül ezen a hosszú úton.
A teljesítmény,ami mögötte van, elképesztő, tanulságos. Mehetnékem támadt a film megnézése után! Fel a bakancs, elő a pecsételő füzet és indulás!!
Bízom benne, hogy láthatunk még túrákat ebben a feldolgozásban!

6/10
dt9250 2024 jún. 11. - 18:51:17 6/10
(5/11)
Az, hogy egy fiatal lány a felszínes szórakozások helyett egy ilyen kalandra vállalkozik, az előtt le a kalappal. Szerencsére nem fordult úgy a film, hogy a főszereplő egy nagyon különc lány lenne, akit amúgy sem érdekel a haverok-buli-fanta, hanem kiderült, hogy igenis érdekli és hiányzik is nagyon a túra vége felé ez az élete. De így is megcsinálta, amit elhatározott, és ez nagyon cool. Az pedig, hogy egyedül vágott neki egy ekkora útnak, a mai modern világban szinte hihetetlen, még úgy is, hogy volt túrázós előélete.

Viszont... a film talán nem annyira a középkorúaknak szól, mint inkább a fiataloknak. És aki sok erdőt, hegyet-völgyet, természetet, bandukolást és gyakorlati tanulságot vár, az lehet, hogy csalódni fog, mert ezekből keveset mutatnak-adnak. Annál több a lelki élet... Elhangoznak jó gondolatok, de sok az önismétlés, a feliratozások pedig szájbarágóssá teszik. És nekem is werkfilm-érzetem volt. Nem igazán moziba való alkotás.
3/10
Aldebaran's Lux 2024 jún. 05. - 23:14:30 3/10
(4/11)
Ez a film nem hozzám szólt, többet vártam. Olyan érzésem volt, hogy valami félkész dolgot, werket, vagy nem is tudom, mit nézek. Till Anilla nagyon szimpi és szuper csaj! Hát sajnálom, hogy az útja ilyen formán került összefoglalásra.
10/10
judeszke 2024 jún. 03. - 16:06:13 10/10
(3/11)
Nagyon tetszett a film! Anilla egy nagyon szerethető ember. Sok tartalmas, és mély gondolatot viszek magammal. Érdemes megnézni és utána elmenni túrázni.
10/10
Buco 2024 jún. 01. - 00:55:04 10/10
(2/11)
Nagyon tetszett!
10/10
RRegina 2024 máj. 25. - 21:02:26 10/10
(1/11)
Nagyszerű alkotás, csodálatos képekkel. A főhős őszintesége, akaratereje, elszántsága inspiráló, példaértékű mindenki számára. Nemcsak a túrázóknak, hanem az élet bármely területén erőt ad önmagunk megismeréséhez, saját belső utunk bejárásához. Test, elme és lélek csapatmunkája, mely bármilyen nehézségen átsegít, legyen az a Nagyhideghegy megmászása, vagy alvás a szabad ég alatt, készülés vizsgára, vagy a természet adta kihívások. A filmet látva elhisszük, hogy bármire képesek vagyunk. Kedvet kapunk, hogy útnak induljunk, hogy próbára tegyük magunkat, az erőnket, a kitartásunkat. Hogy jobban megismerjük magunkat. Hogy jól érezzük magunkat egyedül, saját magunkkal. Hogy válaszokat kapjunk a minket foglalkoztató kérdéseinkre. Hogy értékeljük mindazt, ami megadatott nekünk. Hogy észrevegyük, milyen gyönyörű ez az ország. Mándi Ferenc filmje érzékeny és őszinte portré Till Anilláról, a fiatal lányról, aki körbejárta Magyarországot! Aki nem hiszi, járjon utána!