7/10
napraforgó 2012 szept. 05. - 05:14:10 7/10
(256/416)
Igen, ezt tudtam is, csak valahol azt hittem, hogy jobban ragaszkodnak a könyv szellemiségéhez (bár bevallom, nem olvastam).
Nekem néha nagyon "iskolás", oktató a sorozat jónéhány része, és az ismétlõdõ fordulatok is zavarnak. A korábban jelzetteken kívül pl. ilyen ismétlõdés a Dr. Baker menyasszonya, amit megismételnek Mr. Edwardsszal is, vagyis, hogy sokkal fiatalabb lányba szeretnek bele, de aztán "észhez térnek" és lemondanak róluk. De a gyerekek viszályai, pl. Nellie és Nancy megleckéztetései is hasonlóak.

Aztán nagyon zavarók Almanzo családi kapcsolatai. Eredetileg ketten voltak a nõvérével, aztán hirtelen elõkerült egy nõs báty, Royal, két ikerfiúcskával, aztán egy másik Royal, egy kislánnyal,õ özvegy és halálos beteg, végül néha felbukkan egy világvándora öccs, akinek a nevére nem emlékszem. Szóval a kéttagú család az idõk folyamán elég szépen megszaporodott.
Ha elég nagy idõkülönbséggel adják az egyes részeket, talán nem olyan zavaró, de ha naponta, vagy annál is sûrûbben adják, akkor már elég feltûnõ.
Mindent összevetve ez egy olyan sorozat, amit egyszer mindenkinek látni kellene. (de a sokadik nézésre már nincs meg az az áûtütõ erõ benne - kivétel az Oleson család, õket végig imádtam).
10/10
offtopic
ceia 2012 aug. 27. - 15:52:07 10/10
(255/416)
El is felejtettem, az elõzõ képen balról jobbra, ülnek: Caroline, Charles, Mary. Állnak: Carrie, Laura, Grace.
Ez pedig egy jobb minõségû kép, a lányokról:
http://here4now.typepad.com/.a/6a00d8341d171f53ef01538f72a7db970b-pi
Ez pedig a szülõkrõl:
http://here4now.typepad.com/.a/6a00d8341d171f53ef01538f729e9b970b-pi

A sorozatban tehát egy nagyon idealizált család látható, de nagyon jók, az eredetiekre hasonlító színészekkel biztos nem lett volna ekkora siker :)
10/10
offtopic
ceia 2012 aug. 27. - 15:43:15 10/10
(254/416)
Az Ingalls család.
10/10
offtopic
ceia 2012 aug. 27. - 15:34:34 10/10
(253/416)
Itt már 1940-ben.
10/10
offtopic
ceia 2012 aug. 27. - 15:33:45 10/10
(252/416)
Laura és Almanzo 1885-ben.
10/10
offtopic
ceia 2012 aug. 27. - 15:32:09 10/10
(251/416)
Az elõzõ képen Laura 14 éves, ezen már 17.
10/10
offtopic
ceia 2012 aug. 27. - 15:29:11 10/10
(250/416)
Az Ingalls lányok - Laura az, aki áll.
10/10
offtopic
ceia 2012 aug. 27. - 15:27:57 10/10
(249/416)
Másik kép róluk, talán késõbb készült..
10/10
ceia 2012 aug. 27. - 15:25:44 10/10
(248/416)
Az utóbbi hetekben mégis gyakran néztem, csak nem tudtam megállni, olyan jó. Uganis rájöttem, hogy ezeket a régi részeket még nem is láttam! És tényleg, ezek a legjobbak! (ez a Váratlan utazásra is igaz, a végén már elég depis volt a hangulata)
Az igazi Caroline és Charles!
joeklon 2012 aug. 23. - 15:46:13
(247/416)
vajon a z utolsó részeket miért nem vetitik sose, hiába ismétlik már sokadszora , azok a részek mindig elmaradnak
10/10
evacili 2012 aug. 21. - 13:54:16 10/10
(246/416)
Tud valaki róla, mikor fogjuk látni a le nem vetített utolsó hat részt?
Ezüstliliom 2012 aug. 19. - 17:45:25
(245/416)
Tényleg. Igazad van.
7/10
napraforgó 2012 aug. 19. - 14:52:28 7/10
(244/416)
Sokkal jobbak az elsõ sorozatai, amíg a gyerekek kicsik. A könyvet nem olvastam, de úgy sejtem, hogy a 6. 7. 8. 9 évadok már nem az eredeti mûvön alapulnak. Némelyik olyan iskolásan oktató, ismételgetik is a történeteket. Pl. a morfinista "vad" kisfiú és Albert morfinizmusa, vagy Mr. Edwards alkoholizálása egy másik farmer italozásával szintén egy kaptafára megy.
Ezüstliliom 2012 aug. 18. - 23:27:37 Előzmény napraforgó
(243/416)
Én is szivesebben nézném a Quinn doktornõt, de azért ezt sem tudom soha megunni. A napokban az a rész a horgászó bankárról megint elbûvölt. Édes volt az a szõrmók kutya és persze Laura is.:)
7/10
napraforgó 2012 aug. 13. - 06:50:28 7/10
(242/416)
Ha már össze-vissza adják, meg állandóan változtatják az adási idõpontokat, nem lehetne ezt megcserélni a Megkövült szívek-kel?
Nézem az M1-en A korona hercegét, azt most 17.30-ra állították be.
A farm, ahol élünk-et már többször ismételték, így azt inkább tudnám hanyagolni, legalábbis az adott rész felét - mivel már többször láttam.
Mondjuk azt nem értem, hogy miért hagyták félbe Quinn doktornõt, azt nem játszák olyan folyamatosan, mint a farm, ahol élünk-et. (magunk között szólva, én már kicsit únom is ez utóbbit.)
Elsõ nézésre nagyon megkapó, hatodikra már unalmas. És sajnos akkor már nagyon észrevenni az anakronizmusokat is. Tõlem ez a sorozat már vidáman átkerülhetne a reggel 6.00 órai sávba...

A megkövült szívek pedig jobban érdekel, azt nem szívesen hagynám félbe az adott epizód közepén.
10/10
ceia 2012 aug. 06. - 10:41:00 10/10
(241/416)
ℕagyon szerettem nézni, de azzal, hogy össze-vissza adják, elvették a kedvem tõle. ℳeg kéne adni a tisztelelet a filmeknek, sorozatoknak, hiszen mûvészi alkotások ezek is. Ʋtóbbiak esetén pl. az elején kell elkezdeni, és végig le kell adni mindig ugyanazokban az idõpontokban. ℰzzel jelezve, hogy komoly, értékes mûsorról van szó, amit a csatorna is elismer, aminek nézettségére számít, és ennek megfelelõen 'bánik' vele. ℇz több nézõt vonzana a mûsorhoz, mint az, ha az össze-vissza dobálással, belekezdek itt, befejezem ott típusú bánásmóddal semmibe veszik, szinte elértéktelenítik azt.
Norcy_ 2012 júl. 10. - 15:15:47
(240/416)
A Story tv-nél ez valami mánia lehet, mert ugyanezt csinálták a Dallas-szal is. A nézõ meg nem érti mi ebben a jó...Ja, és imádnak idõpontokat is rakosgatni.
10/10
evacili 2012 júl. 10. - 13:42:46 10/10
(239/416)
Egyetértek! Tökéletesen igazad van!
10/10
evacili 2012 júl. 10. - 13:41:12 10/10 Előzmény szevacica
(238/416)
Ez jó kérdés! Februárban ugyanezt csinálták.Mikor reklamáltam, visszaírták, hogy hamarosan leadják a hiányzó részeket is. Azóta eltelt 5 hónap és most kezdik elõrõl.Valaha eljutunk a végéig?
szevacica 2012 júl. 06. - 15:00:45
(237/416)
Ez már tényleg felfoghatatlan! A Story! ismét megteszi, amit a múltkor is, nem fejezi be a sorozatot, az utsó 6 részt nem adja le, viszont 9-én de. lemegy az Isten veled! c. epizód, uaz nap du. 14.55-tõl elõlrõl kezdik az egészet... MIÉRT?????????????????????????????????????