magicvoice 2016 jún. 30. - 09:53:29
(73/193)
Az eredeti film nagyon tetszett. Akkoriban a témája és a látványvilága is egyedülálló volt, bár rontott az összképen a karakterek castingja és a mögöttes ideológia, de még így is élvezhetõ volt. Ez a mostani egy nosztalgia film, ami a szereplõkön kívül túl sok elemet emel át a régi történetbõl, így ebbõl eltûnik a feszültség, ami az eredeti film alapja volt. Leginkább a Star Wars 7-hez lehetne hasonlítani, nekem azzal is ez volt a legnagyobb gondom.
A látványvilág ebben is rendben van, de mégsem üt már akkorát, mint húsz éve, mert az utóbbi idõben a látványfilmek dömpingjét éljük, illetve azóta ezt a témát is leamortizálták már. És ugyanaz a hibája ennek is megvan, mint a többi látványfilmnek, hogy a látvány elveszi az idõt a történettõl, ezért az még egyszerûbb, a karakterek még kidolgozatlanabbak.
Az elsõ részhez képest semmiben nem tud többet adni a folytatás, nincsenek benne olyan új ötletek, ami miatt érdemes lett volna leforgatni ezt a filmet. Akit mégis érdekel és esetleg még látta az eredetit, jobban jár, ha csak azt nézi meg.
5/10
MattColors 2016 jún. 30. - 02:42:58 5/10
(72/193)
Klisé, klisé, klisé és klisé.
Bill Pullman, Jeff Goldblum, Judd Hirsch, Liam Hemsworth (Hogy a kis csajok is örüljenek és megnézzék a filmet)... Will Smith nélkül, még õk sem mentették meg ezt a filmet. Nem mintha Jeff Goldblum annyira vitte volna az elsõ részt, de az öregen legalább lehetett röhögni, Will Smith jelenete, amikor televágta a lényt, az mindent vitt. Még az öreg alkesz, légipermetezõ az 1-bõl is jobb arc volt, mint ebbõl a filmbõl bárki. Egy jó poén sem volt, csak hõsködés, meg hõsök vagyunk, mert mi vagyunk a hõsök.
Teljesen érdektelen karakterek, egyszerûen felejthetõ mind. A homokos propagandára, szinte mérget vettem, csak nem gondoltam, hogy a dokik lesznek azok. Legalább az elnök lett volna leszbikus, bár tökmindegy.
Az elõzõ másolt jelenetek, kicsit más fûszerrel, de attól még másolatok. Azért kellett Judd Hirsch, meg egy iskolabusznyi gyerek a film majd egy órájában, hogy Jeff elmondhassa a film legerõsebb poénját, az apjának. Na nee...

A következõ sorok SPOILERESEK lesznek!!!!
*****************************************

Tehát 20 év után megérkezett az utánpótlás. Hogyan übereljük az elõzõt? Ötletekkel, mondjuk lehetett volna az idegeneknek valami stratégiájuk, feltûnhetett volna egy idegen elit kommandós osztag is tisztogatni, vagy ilyesmi. Neeeeeem. Szálljunk le egy 3000 mérföld átmérõjû hajóval az óceánra, fúrni. Jó, legyen, hiszen fúrni kell.
Most komolyan a maguk részére hasznosították az idegen technológiákat, és a bolygót védõ "Ripityáraszaggatlak" ágyúk gyûrûjét, nem tudták egy energia pajzzsal megvédeni? Ja, akkor nem lett volna film, mert ha azok mûködnek, akkora királyok lettünk volna, hogy a film elején szétlõttük volna õket... Az már meg sem fordult a készítõk fejében, hogy feszültséget teremtsenek, mondjuk azzal, hogy az elején olyan károkat okoztak volna nekik, amitõl egy kicsit megtorpannak, és óvatosabb jól átgondolt katonai stratégiával indítottak volna egy háborút, hogy áttörjék a védelmünket... Nem, a mai közönség, ezt úgy látszik már nem tudta volna felfogni.
Adott egy faj, akik az egész univerzumra kiterjedõ háborút folytatnak, hogy kiszipolyozzák más bolygók erõforrásait.
(Ezek mi vagyunk egyébként 30000 év múlva. Érdekes dolgokat vetítünk ki igaz?)
Na most, ezek idejönnek, egy vészjelzésre. Gondolom tudták, hogy legyõzték õket, tehát gondolhatták, hogy: "Húúú, ott valami nagy gebasz van." Erre idejönnek 8-szor akkora hajóval, mint az elõzõ, de a nagy csúzlit nem hozzák, amivel az 1-ben lerombolták a városokat? Én úgy indultam volna meg, ha már 8-szor akkora hajóval jövök, 8-szor akkora csúzlit is rakatok a verdába, az egyszer tuti. Megint lebecsültek minket.
Most komolyan kinyomták szegény Marvin (Galaxis útikalauz stopposoknak, robot) szemeit, majd lefejezték? Nem baj, túlélte. Egy nálunk több ezer évvel fejlettebb létforma, akik annyira kiaknázták a technikai lehetõségeiket, hogy feltöltötték magukat gépekbe, de ezek legyõzték õket... Mi meg õket. És megint ott tartunk, hogy mekkora királyok vagyunk már?
A királynõ maga ment el Marvinért... Miért? Sõt, õ egyáltalán, minek szállt le a földre és nem maradt fent egy védett hajón az ûrben? Náluk már a termográfia is annyira elavult, hogy nem gondolták, õ lesz az elsõ, akit kiszúrnak egy hõkép alapján... Vicc...
Olvasom, hogy már lesz 3. rész is? Minek? :D Egy univerzumot akarnak erre építeni, amiben mi leszünk majd a világegyetem Zöld Lámpásai, vagy mi? :D
Ennek a filmnek, még a nosztalgiafaktora is annyira gyenge volt, hogy szót sem érdemel többet azon kívül, amit most leírtam, nemhogy folytatást...

Nagyon jóindulattal 5/10, de az is csak a látvány miatt, bár attól sem estem hasra.
Peppo 2016 jún. 29. - 11:25:27
(71/193)
Igen, a látvány sem volt kiemelkedõ a mai mezõnyben. De legalább az rendben volt, ha már más nem.

És Emmerich újra akarja forgatni a Csillagkaput is...
5/10
Adamo 2016 jún. 29. - 09:29:44 5/10
(70/193)
Annyit tennék hozzá, hogy még a látvány sem volt jó, pontosabban semmi extra. Nem vártam sokat a filmtõl, de azt a keveset se hozta. Azt sem gondoltam, hogy ilyen mennyiségben lehet még mindig amcsi zászlót (tisztelgést) mutogatni egy filmben. Okádék.
Peppo 2016 jún. 28. - 23:24:43
(69/193)
Az elsõ rész, minden hülyesége ellenére egy vállalható film volt. Akkoriban persze sokkal nagyobb durranás volt egy ilyen mozi, mint ma, mikor havonta jön ki valami látványos, mindent lerombolós film. De annak volt hangulata, volt egy (a vírusig) egész jó története, és a színészekkel sem volt baj.

A második rész esetében viszont, a látvány kivételével, minden hiányzik abból, ami miatt az elsõt ma is simán újra tudom nézni. Pocsék, elképesztõen szar forgatókönyv, tele ökörségekkel és klisékkel. Egy-két kivételtõl eltekintve nulla színészi teljesítmény, és ami a legrosszabb, semmi hangulat. Pedig az elsõ fele még egész jól indult, bár klisék már akkor is jöttek, de utána egy összevissza, értelmetlen jelenethalmazzá vált a film. Nem mintha Will Smith mostanában jó filmekben szerepelne, de nem csodálom, hogy ezt nem vállalta.

10/4. A látvány miatt megéri akár moziban is megnézni, de ezzel el is mondtunk minden jót a filmrõl. Ha valaki kihagyja, azzal sem veszít semmit. Ez azért még Emmerichtõl is gyenge.
witpen 2016 jún. 28. - 16:58:02
(68/193)
Nézhetetlen szeméthalmaz.
6/10
porthosz 2016 jún. 28. - 10:56:11 6/10
(67/193)
Sajnos elég közepes film lett. Igaz a régi mondás, kevesebb több lett volna és elég sokszor éreztem hogy simán a régi rebootja (elég sok jelenet szinte egy az egyben ugyanaz csak kicsit modernizálva/nagyobban).

Ráadásul rengeteg logikátlanság van benne, oké ez egy ilyen filmhez mindig kell (máskülönben hogy nyernénk), de itt olyan dolgok is értelmetlenek, amiket amúgy meg lehetett volna oldani sokkal hihetõbben is.
Dílertomi 2016 jún. 27. - 20:33:54
(66/193)
Pénzkidobás volt a mozijegy, de legalább aludtam egy kellemeset :-(
4/10
nnnn4444 2016 jún. 27. - 18:55:21 4/10 Előzmény Xxy92
(65/193)
Mert az elsõ nem számítógépes, hanem makettes.
Ennél viszont a kopírozás technológia is élethûbb volt.
Erre a filmre tuti a negyedét sem költötték, mint ami papíron van.
4/10
nnnn4444 2016 jún. 27. - 18:39:16 4/10
(64/193)
Történet jó, de Clintonné és buzipropaganda, (a vallásit ezúttal kihagyták).
Látvány=gameplay, occsó, gagyi, felháborító, az Avatárt is jobban elhittem. Analóg 4evör!
Hang ok.
Poéneok szrok, erõltetettek WilI Smith krvára hiányzik belõle.
Kovács kolléga 2016 jún. 26. - 20:10:41
(63/193)
Jól indult a film, és az elsõ fele után úgy éreztem, benne van a történetben egy újabb moziklasszikus lehetõsége.

Aztán szétesett az egész. Túl sok karakter és mellékszál lett belezsúfolva, a drámainak szánt jelenetek nem mûködtek, az LMBT lobbi kedvében járni akarás pedig szintén rossz húzás volt. Technikailag jó volt a film, de a rossz forgatókönyv mellett ez önmagában sajnos kevés.
Az egészben az a bosszantó, hogy lett volna értelme folytatni a sztorit, mert az alaptörténet tényleg ígéretes volt.

6/10 (az elsõ fele nyolcas, a második négyes).
5/10
Smonika 2016 jún. 26. - 19:17:34 5/10 Előzmény Smonika
(62/193)
Megnéztük. Tényleg nem ez volt életem legrosszabb két órája. De majdnem.
Nem is tudom pontozni.
6/10
avsk 2016 jún. 26. - 17:37:37 6/10
(61/193)
Nekem az elsõ ami föltûnt benne ( és nem mondanám, hogy túl pozitív lett volna), hogy sok momentumot az egyik könyvsorozatból csináltak (biztos sokan ismeritek a Végjáték c. 4 részes sci-fi könyvet):SPOILER VESZÉLY
1. Az inváziós sereget egy királynõ vezeti
2. Több királynõjük van és ha az aktuális sereget vezetõ bepurcan, széthullik az egész bagázs.
3. Legyõzésük után az ember elindul más csillagok felé.
Figyelhettek volna arra a forgatókönyv írása közben, hogy az nézõ már sokkal inkább nézi a realitást egy filmben, mint régen ( ezért is arathatott akkora sikereket a 96-os része). Mi az isten nyilának jött ki a királynõ az ûrhajóból? Simán odaküld egy osztagot és elintézi a gömböt. Persze miért is ne, ki jött persze, hogy levadásszák, de akkor a fõ anyahajó miért vonult vissza? Ha visszavonult akkor azt jelenti, hogy kellettek hogy legyenek rajta még lények. Miért nem fúrtak tovább? 1-2 perc volt már csak hátra a magig... És még sorolhatnám, de sok lenne.
1/10
nyugiss 2016 jún. 26. - 14:46:05 1/10
(60/193)
a mindent felpontozó gyíkok idegesítésére én is adok egy 1-est erre :D
1/10
Keresztes³ovag 2016 jún. 26. - 12:09:05 1/10
(59/193)
én 4 pontot akartam adni, de hogy kompenzáljam a szavazatodat, már csak azért is 1 pontot adok :)
10/10
Bendi101 2016 jún. 26. - 09:09:21 10/10
(58/193)
Megneztem. Nem bantam meg mert azt adta amit vartam. A szineszi jatek gyenge de ez nem muveszmozi. A latvany kivalo akcio van benne. Kicsit star wars alien az erzes de ez nem baj. Mese felnotteknek nem tulbonyolitva es nemi vicces suletlenseggel. De pont ezert jo. 10 pontot adtam. 7 a film es 3 a mindent lehuzo gyikok idegesitesere :)
5/10
spidermeeen001 2016 jún. 26. - 02:10:37 5/10
(57/193)
A lényeg az, hogy a kivételesen látványos filmhez 15 perc alatt írtak egy szövegkönyvet a hozzátartozó forgatókönyvvel. Ha nem beszélnének a filmben csak hello, hello éljen amerika...akkor kaphatna egy szép osztályzatot. De így minden egyes párbeszéd maga a kííín.
5/10
spidermeeen001 2016 jún. 26. - 02:05:34 5/10
(56/193)
A harmadik résznél már csak az 5.hullám második részét várom jobban :DDDDDD
5/10
spidermeeen001 2016 jún. 26. - 02:03:24 5/10
(55/193)
Azért nem vállalta, mert elolvasta a forgatókönyvet. Will Smith színész. :D
5/10
spidermeeen001 2016 jún. 26. - 02:00:22 5/10
(54/193)
Ha ez neked nem volt bárgyú, bugyuta szöveggel és színészi játékkal telített film, akkor nehogy megnézd az indul a bakterházat mert kiégsz. :DDD