Molnár Ferenc színművei mindig biztos közönségsikert, biztos kasszabevételt ígérnek. Az első világháború után éppen A hattyú volt első színházi bemutatója a Vígszínházban, sztárokkal: Varsányi Irénnel, Hegedűs Gyulával, Csortossal, Rákosi Szidivel, Tanay Frigyessel a főszerepekben. A széria szomorú epizódja volt, hogy az egyik ismert művész, Haraszthy Hermin éppen a darab 99. (!) előadása után lett rosszul és hunyt el még aznap tragikus hirtelenséggel. 1920/21-ben időszerű volt a darab alapszituációja: egy trónját vesztett özvegy hercegné (uralkodóné?), Beatrix a már első hamvas ifjúságán túljutott lánya, Alexandra előnyös kiházasításával óhajt visszakapaszkodni az európai dinasztikus elitbe és erre alkalmas jelöltnek látszik Albert herceg, egy másik monarchia trónörököse. A baj "csupán" az, hogy Albert eleddig nem mutatott túlzott érdeklődést a kiszemelt menyasszony, egyáltalán: a hölgyek iránt. Teendő: féltékennyé kell tenni, amire alkalmas megoldásnak tűnik Beatrix két fiának házitanítóját, Ági Miklóst bevonni az akcióba, egyetlen báli estére összehozni őt Alexandrával, ami majd működésbe hozza a "kémiát" a hercegi vőlegényjelöltnél. A dolog azonban az estélyen nem várt vagy nagyon is ismert fordulatot hoz a tanító és a hercegkisasszony eddig nem létező vagy láthatatlan kapcsolatában: ők szeretnek egymásba, mellesleg Albert is főleg a tanítóra figyel föl. Ági Miklós rebellis szelleme ráadásul kiszabadul a palackból.

A darab keletkezésének idején nem volt nehéz fölismerni, hogy -mutatis mutandis- e vígjátékával a szerző a trónja fosztott Habsburg-házat és közvetve a szétesett birodalom, benne Magyarország sorsa alakulását célozza meg. A király nélküli királyságban nincs helye a Habsburgoknak, az anyaország, Ausztria köztársaság, ahonnan úgyszólván kitiltották a császári családot. A valamiképpen-mindenképpen föl- illetve visszakapaszkodás, szinttartás vágya mindennél fontosabb. Így volt ez mindig, így van ez ma, így lesz ez eztán, máshol is.

Olyan A hattyú előadása az Örkény Színházban mint egy kifordított operett: amott sok zene, kevesebb próza, ami gyakran fárasztó és poros, látványos díszletek és jelmezek, fény, pompa, ragyogás. Emitt, az Örkényben is van zene, kicsit néha tán sok is, maga a darab máig eleven humorú, élvezetes, két szünettel, három felvonásra tagolva sem fárasztja el a nézőt. Az egyetlen díszlet egy hátrafelé szűkülő nagy kék doboz, a tiszta kékséget a falakon barnás foltok-fölfeslések csúfítják, egy elcsúfult világ jelképeként. Tarkabarkák, hangsúlyosak, tán túl hangsúlyosak is a jelmezek (díszlet-jelmez: Izsák Lili) és jelentősek a szcenikai és fényeffektek (Sokorai Attila-Kehi Richárd).

Polgár Tamás, aki a társulatban korosztálya egyik vezető színészének számít évek óta, ezúttal rendezőként jegyzi a produkciót. Ha ez dicséretnek számít (miként manapság és bizonyos körökben igen): nem aktualizálja és nem politizálja át a darabot, kis abszurd e falak közt bőven belefér, néhány "mai" ötlete pedig mint például az, hogy Albert jóízű szundikálását a színpad hátsó részében TV-monitoron követi a vendéglátó család, nem zavaró. Az előadással szórakoztatni akar és ez nagyjából-egészében sikerül neki és színészeinek. Csákányi Eszter fölényes magabiztossággal, nagy rutinnal, kisugárzással alakítja Beatrixot: olyan trónja fosztott arisztokrata ő, aki valójában már és még semmi és senki, csak múltja van és remélt jövője. Csákányi szemünk láttára töpörödik pöffeszkedő hercegnéből alázatos mamává-anyósjelöltté, amikor a III. felvonásban betoppan az "igazi", trónon ülő hercegnő, Albert mamája, Mária Dominika -Für Anikó ragyogó kabinetalakítással bűvöl el- akinek anyai áldásától reméli saját és családja sorsának egyenesbe jövetelét. Beatrix bátyja, Károly szerepében (aki betért papként Jácint) Mácsai Pál színészi képességei legjavát hozza, a III. felvonásban a szín fölé magasodó rezonőrként állítja helyre a világ keserű-reális rendjét. A címszerepben Tenki Réka járja végig az angolosan hűvös menyasszonyjelöltből, "büszke, ifjú hattyúból" szerelmes naivává alakuló, majd a kasztrendszer papírformáját elfogadó lány útját, elegánsan és sajnálni valóan, lefojtott majd feltörő érzelmekkel, színpadi jelenléttel. Lovaglópálcás mutatványa nem csupán hangsúlyos jellemábrázolás, de valóságos zsonglőrmutatvány! A tanító, Ági Miklós, (egykoron Csortos Gyula játszotta): Nagy Zsolt, az alkatától szerintem távol álló szerepben elég haloványan, kevés meggyőző erővel mozog. Beszédtechnikája javult, de Molnár Ferenc itteni világában nem otthonos (hajdan a Krétakörben jó Liliom volt) és nem sugározza azt az ellenállhatatlan vonzerőt sem, ami egyaránt felkelti Alexandra, Albert és Jácint atya érdeklődését. Szerény ötletem: Polgár Csaba talán inkább önmagát rendezhette volna ebben a szerepben. Albert figurájában Ficza István elsősorban a házitanító iránti kitüntető figyelmét hangsúlyozhatja, oldalán Alexandra számára nem vár túl boldog házasság. Takács Nóra Diána kis szerepében csak ritkán villanthatja fel komikai képességeit. A két hercegi öccs: Jéger Zsombor és Novkov Máté, Wunderlich: Dóra Béla, Caesar: Máthé Zsolt.