K. Judit 2018 dec. 15. - 20:48:43
(45/205)
Azon sem csodálkoznék, ha majdnem egy egész nap is elmenne a műsor felvételével. Persze azokat az időket komolyan veszik, ami alatt a piactérben válogatnak, és nyilván a főzési időket is, de a többire már nem esküdnék. Gyanítom, hogy amikor a zsűri visszavonul, az valószínűleg sokkal hosszabb, csak jelképes az a kis talpon állás, tuti leülnek valahová kávézni. Nem biztos, hogy mindig, de valahogy azt gondolom, a versenyzőknek biztos sokkal többet kell várniuk a végeredményre, elvégre nem babra megy a játék. Ezért látom lehetségesnek, hogy olyankor talán a versenyzők is valamivel már nyugodtabbak, cigiznek, sminket igazítanak, és míg várják a döntést, van idejük válaszolni néhány kérdésre.
Mindenesetre volt már olyan érzésem is, hogy inkább a legvégén adnak interjút, mert azokból a mondatokból én már néha tudtam következtetni a zsűri döntésére.

Éváról: nem védeni akarom, inkább sajnálom kicsit, mert nem tud, vagy nem is akar élni azokkal a "nőcis" lehetőségekkel, mint a csinosabb vagy szexisebb versenyző társai. Voltak már ebben a versenyben szépségkirálynők, énekesnők, műsorvezetők, színésznők stb. is, akik azért mind megpróbáltak a külsejükkel is jó benyomást tenni a zsűritagokra, Éva nem ilyen, ilyesmibe nem fektet energiát, csak az eredményre koncentrál, ezt szokta meg. Plusz szerintem a két csapattá válás miatt ő volt talán legtöbbször hátráltatva. (Ha jó matekos lennék, ezt talán be is tudnám bizonyítani.) Mert eleve kiestek ugye a lehetséges hátráltatottak közül a saját csapat tagjai, a maradékból viszont nyilván akadt egy-kettő, akiket nem volt érdemes, mert nem tűntek túl veszélyesnek, így valahogy legtöbbször Évára esett a választás. Mindegy, lényeg, hogy ő nem egy "cukorfalat", a két sztárséf talán nem ehhez van szokva, hanem ugye istenkirályként minimum ájult levegő után kapkodáshoz ...
8/10
nikato 2018 dec. 15. - 16:35:00 8/10
(44/205)
Állandóan tócsnit és rösztit készítenek (majdnem ugyanaz). Évá savanyú morc ábrázatát rettenet nézni. Ellenszenves. A kiengedett hajak is zavarnak, bár show, de ahogy vágnak rálóg a vágódeszkára, rá a kajára. De ettől függetlenül imádom nézni, csak lenne kevesebb reklám. :D
marisál 2018 dec. 15. - 08:18:22 Előzmény K. Judit
(43/205)
Köszi, hogy képbe hoztál, sajnos nem mindig tudom nézni. Akkor Anikó, és Kabát már nincs, a csapatlétszám 4:2 Ákos séf javára. A helyzet fokozódik! Hihihi! Köszi!
K. Judit 2018 dec. 14. - 23:24:34 Előzmény marisál
(42/205)
Anikó már rég kiesett, most már csak a hat legerősebb versenyző maradt. Kabáttól is elbúcsúztunk.
Rezgett a léc nála meg Csocsesznál, végül utóbbi maradt, a séfkabátot fölveheti a többiekkel, aztán majd meglátjuk. A jövő héten találkozunk Évával, Anitával, Király Petivel, Mariannal, Somával és Csocsesszal. Ákos séfnek négy embere van, Jenőnek sajnos csak kettő. Most lesz igazán izgalmas.
(És most így, hogy két csapat van, tartok tőle, hogy nem lesz lehetősége Bálintnak a visszatérésre. Persze még elég fiatal, elindulhat egy későbbi alkalommal.)
marisál 2018 dec. 14. - 18:56:14 Előzmény K. Judit
(41/205)
Igen-igen, a hátráltatás a versenyszabályban szerepel, köti a zsűrit, én is úgy értettem, hogy ugyanazért, amiért mást kitesznek, a saját versenyzőjüket felmagasztalják! A riportokat utána veszik fel, mert múlt időben beszélnek a történtekről, csak közben vágják be. Bálintot remélem visszahozzák valahogy! Anikót egyértelműen nyomják vagy nyomták, már nem is tudom, hogy bent van-e még. Én nem vezetek háztartást, nem tudok főzni, de biztosan nem jutna eszembe a sütőbe tenni a zselét! Szegény Kabát Peti, biztosan a plázákban látta, hogy a félbevágott narancsot kifacsarják, de az présgép, nem aprító. Hát kíváncsi leszek a folytatásra!
K. Judit 2018 dec. 14. - 12:47:38 Előzmény marisál
(40/205)
Azért annyival tartozom az igazságnak, hogy Évát nem a zsűri hátráltatja, hanem a versenyszabályok, magyarul a többi versenyző, aki veszélyeztetve látja benne saját előremenetelét. Voltak helyzetek, amikor maga a hátráltató versenyző sem tehetett mást. A saját csapattagjaikkal nem tolhatnak ki, így a többiek közül ellenfélként nyilván Éva emelkedett ki leginkább. Tehát abba a zsűrinek nincs beleszólása, hogy ki legyen a hátráltatott, abba viszont van, hogy két leggyengébben teljesítő versenyző közül melyiket menti meg. (Így esett Bálint helyett Anikóra a választás. Még Anikó maga is érezte, hogy nem érdemli meg. Bálintot szerintem még vissza kellene hozni - láttam már hasonlót egy korábbi versenyen - kérdés, hogy a két séf versenyénél erre lesz-e még lehetőség.)

Egy dolgot még nem tudtam igazán megfejteni, hogy amikor a versenyzők a kamerának beszélnek, azt mikor veszik fel. Két ötletem van, az egyik, hogy akkor faggatják ki őket, amikor a zsűri tanácskozik, vagy talán a műsor végleges összerakásakor, utólag.
K. Judit 2018 dec. 14. - 11:47:39 Előzmény nuiii
(39/205)
Nem vagyunk egyformák, van, aki tud állandóan mosolyogni, mert talán a munkájához nagyon fontos, vagy egyszerűen úgy született. Persze nem biztos, hogy mindig őszinte az a mosoly. Nem nagyon lehet megállapítani, hogy "időre" főzéskor, esetleg vadidegen alapanyagokat használva, majdnem minden nap hátráltatva, odaégett kézzel, ismeretlen partnerrel stb. lehet-e igazán élvezni a főzést. (Még a bekötött szemet nem próbálták ki .) Nekem már az időre főzés sem okozna különösebb élvezetet, mert megtehetem, hogy akkor főzök, amikor kedvem van, abból, amit ismerek és szeretek. Ez a verseny nem erről szól, hanem a szívatásról, a kevés időről, arról, hogy az összes hátráltató körülmény közepette és ellenére tud-e valaki valami jó ötlettel előállni, hogy elsajátította-e a klf. keményítők, színezők, robotgépek, és mértani testekből álló falatok, habok, mártások készítését, a teljesen ismeretlen alapanyagokról egyszer-kétszer hallott ismertetőket.... Hogy a különböző fóbiáikon hogyan tudnak felülemelkedni a versenyzők. Volt már ugye szárnyas fóbia, halfóbia, tengeri gyümölcs, meg csigafóbia stb., ja, és habszifon fóbia ...

Az fog nyerni, aki a legjobban tud koncentrálni. Ezért vannak előnyben a sportolók, vagy akik valaha sportoltak. Király Petinek egyértelműen van érzéke a főzéshez, és az ízekhez is, és amint tökéletesen be tudja osztani az idejét, esetleg el tudja engedni, ami várhatóan nem fog sikerülni, van esélye. Van esélye a surviveres Anitának is. Csocsesznek pont ez a baja, mindig többet akar készíteni, mint ami az idejébe belefér. Kabát P. sokat tanult, és biztos sok ételfotót nézegetett, de az ő tudása szerintem nem elég mély. (Muszáj megemlítenem hogy kettévágott narancsokat dobott az aprítógépbe, úgy akart narancslevet készíteni. Mariann pedig húsklopfolóval próbált krumplipürét készíteni, ami szintén egyedülálló, tíz emberből kilencnek egy villa előbb eszébe jutna ...)

A két lányra tippelek a döntőben, Évára és Anitára, de Király Petin is sok múlik.
És persze Bálintot sajnálom a legjobban (hol van már azóta Anikó, akit mindenáron menteni akartak)...
marisál 2018 dec. 14. - 11:14:05 Előzmény K. Judit
(38/205)
Teljesen igazad van, én is észrevettem ezeket a dolgokat, van, akivel kifejezetten kivételeznek, és van, akivel folyamatosan kiszúrnak! Z a legjobb figura, okos, értelmes, ért a kajakészítéshez, és jó a humora, nem bánt meg senkit még akkor sem, ha keménykedik, intelligens. A séfek valóban profik, tetszik, ahogy élcelődnek egymással, de valóban enyhébbek, ha a saját versenyzőjükről van szó, jó ötlet volt a harmadik, pártatlan zsűritag! Jó kis műsor lehetne, ha nem nyomnák be az ilyen személyeket, mint a Soma! Nem tudja, hol a határ, túljátssza magát, azt hiszi, hogy ettől milyen jópofa lesz! Hát nem, csak unszimpatikussá vált az éneklésével, és az orosz monológjával, ami szintén magamutogatás volt, igazán tudhatná, ő egy szakképzett pszichológus, de sajnos nagyképű, azt hiszi, hogy a szókimondásával milyen szexi! Örült, hogy képernyőre került, most kiéli magát! Dórit szerintem szándékosan tették Peti mellé, mert a nézők tudják, hogy együtt jártak, és így érdekesebb a műsor, és hát van az a pénz, amiért elviselik egymást szakítás után is, a műsor kedvéért! De ez a rikácsoló hang, elviselhetetlen annak ellenére, hogy nem tehet róla, így született! Ma már bárki lehet műsorvezető, ha nem tanulta ki a mesterséget, nem tud beszélni, raccsol, vagy pösze, nem számít, lezuhant a színvonal, csak meg kell nézni a Reggeli műsort, Pap Gergő úgy néz ki, mint egy hajléktalan, ápolatlan, de senki nem csinál semmit! Köszi, hogy válaszoltál!
6/10
nuiii 2018 dec. 14. - 11:05:14 6/10
(37/205)
Szerintem igaza van Rácz Jenőnek, miszerint Risztov Éva kicsit sem élvezi a főzést és csak a verseny megnyerése érdekli. Amit tegnap Csocsesszel leművelt, az jól mutatja, hogy mennyire be van feszülve. Sajnálom, hogy a többi zsűritag ezt nem akarja észrevenni. A főzés nem csak stresszből áll, hanem van élvezeti értéke is, személy szerint nekem sokkal szimpatikusabb Mariann, de még nagyfejű Petit is szívesebben látnám nyerni, egyszerűen mert jobb őket nézni főzés közben. Bálintot nem tudom miért ejtették ki, az összteljesítményét tekintve jóval fölötte állt sok versenyzőnek és alázatosan főzött. Persze ez legyen Ákos baja, elvégre az ő csapata, nem az enyém.:))
K. Judit 2018 dec. 14. - 10:35:50 Előzmény marisál
(36/205)
Egyetértek. A szabályzat lehet, hogy nem tiltja a rikácsolást, de a nézőre nem gondolnak? Már kénytelen voltam levenni a hangot, főleg mert az is idegesítő volt, ahogy Király Peti és Dóri acsarkodik egymással. A végén persze látszott, hogy nagyon megviselte őket (biztos nem lehetett könnyű), de szerintem ezúttal szándékosan osztották őket egy csapatba. Négyen voltak, nagyon is ki lehetett volna kerülni a cirkuszt (ha nem pont ez lenne a cél), ha pl. Anitát Király Peti mellé, Kabátot pedig Dóri mellé rakják.
Kedvelem Zét, mert jó a humora, ért is a kajákhoz, tud show-t csinálni, de keménykedni is. Úgy vettem észre, néha túlzásba vittek dolgokat. Például úgy emlékszem, a legtöbbet Risztov Éva szívta, már a legelején, amikor Csocsesz számokat kellett hallgatnia, miközben a séf főzött, így "csak" látvány után tudta leutánozni az ételét. Szerintem végig minden adásban őt hátráltatták a legjobban. Szerencsére hozzá van szokva a feszültséghez, jól tudja kezelni, de közben sokszor megkapja, hogy nem élvezi amit csinál, végig feszült. Ha ez fogja eldönteni a végeredményt, kénytelen leszek igazságtalannak tartani az egész műsort. Idáig csak az Rtl-eseket nyomták végig (mindegy mit mondott Rami, látszott rajta, hogy a szíve mélyén már sokkal előbb szeretett volna kiesni, mégis mindig megmentették).

És persze lehet bírni Somát, mert egyedülállóan dilis, de amikor az egész átcsap önimádatba és azt szeretné, ha kizárólag róla szólna a műsor, azt már nem kellene hagyni. Nem ismeri a határokat, hogy meddig jópofa valami és honnan halálosan idegesítő. (Nem tudom neki elfelejteni, hogy felrakott a tányérra egy félbevágott articsókát, amiről fogalma nem volt, hogy micsoda, melyik részét lehet egyáltalán megenni... Hogy a zselét a sütőben akarta megdermesztetni, vagy hogy majdnem felrobbantotta az egész stúdiót, mert csak a habszifont találta nehezéknek a keze ügyében, hogy lenyomja a tésztáját. Ha mondjuk egy gázpalack akad a kezébe, azt teszi be a sütőbe???? )

Még a séfekről annyit: jó ötlet volt egy harmadik vendégséf meghívása, mert tényleg kezdett az ő párbajukká válni az egész adás. Próbálták védeni a versenyzőiket, így elhallgattak hiányosságokat és túlzottan feldicsérték a jó elemeket. Mindenesetre Ákos séf valahogy nem csak tanácsokkal látja el a versenyzőit (két hízelgő mondat között), hanem egyszerűen szinte lediktálja, hogy mit főzzenek. Mariann szinte mindig halál pontosan ugyanazt készíti el, amit a séf tanácsolt (ami akár azt is jelentheti, hogy egyáltalán nem volt, vagy nem volt jó ötlete. Az a sousvidált és kis sárkánnyal megpirított hal, egyértelműen Ákos ötlete volt. Jenő ezzel szemben, csak irányt próbál mutatni. Valószínűleg annak a séfnek a versenyzője fog nyerni, aki a szabálytalanabb, de eredményesebb ... módszert alkalmazza. Zének nagyon észnél kell majd lennie (persze ha egyébként pártatlan).
marisál 2018 dec. 13. - 20:59:11
(35/205)
Soma már túl sok, egyszerűen idióta, egyáltalán nem vicces, inkább irritáló, nem való egy ilyen komoly versenyben így viselkedni, ez nem az a műsor! Biztosan a szerkesztők kérték fel rá, hogy hozza a formáját, majd nőni fog a nézettség, hát nem sikerült, túltolja, menjen haza! Amennyire szerettem, mint zsűritagot, most annyira unszimpatikussá vált!
A többi versenyzővel az a bajom, hogy lóg a hajuk az ételbe, nyalogatják az ujjaikat, undorító! Ezt is pontozni kellene! Dórinak olyan irritáló az orgánuma, hogy borzasztó, mégis tolják!
1/10
Papp Sándorné 2018 dec. 11. - 20:43:04 1/10
(34/205)
Borzasztó, hogy belelóg a hajuk az ételbe. Egyedül Risztov Éva visel ideillő frizurát. Soma meg csak robbantgat......
K. Judit 2018 dec. 06. - 15:13:29
(33/205)
Soma szokás szerint el volt varázsolva, nem figyelt eléggé, bedőlt a fifikás játékszabályoknak. Évának tudnia kellett volna, hogy Jenő séf nem ötletelni megy hozzájuk, hanem kiskuktának, de nem vette észre, hogy Soma félreértette az előnyt. Soma azt hitte, majd Jenő rendbe rakja a káoszt, ami a fejében volt, persze Jenő nem mondhatta meg neki, hogy mi legyen a menü, hogy nézzen ki, és a feladatokat hogyan kellene szétosztani.
Mondjuk a pofon persze nem kellett volna, de ebből a félreértésből adódott. És nem volt annyira erős, mint amikor Anikó tolt ki Somával szándékosan és mosolyogva, bosszúból, amiért észrevette, hogy ő eléggé gyengus. Sajnos az Rtl. nyomja Anikót, pedig például Bálint helyett totál igazságtalanul tartották bent. Bálint sokkal tehetségesebb, talán egy perc miatt vérzett el, Anikó a nyomába sem ér. Itt jegyzem meg, hogy ha Anikó hozta a pontot, az valószínűleg véletlen, az ellenfél biztos még náluk is rosszabb lehetett. Nincs vele különben semmi bajom, párszor láttam csak műsort vezetni, kifejezetten rokonszenves volt. Itt most persze jobban megismertem. Szóval nem azért volt igazságtalan az a vicces kis legyintés (pofon?), mert Anikó nem érdemelte meg százszor is a korábbiakért, hanem azért, mert nem teszünk ilyesmit sem a tévében, sem máshol. (A hátráltatásokról annyit, hogy nem mindenkinek van kedve a másikat beletaposni a földbe, ennek ellenére sajnos vannak, akik élvezik.)
Mindenesetre mindketten ki fognak esni egyéniben, nem félek attól, hogy ők a győzelem közelébe kerülnek. Sem Kabát Peti, sem Dóri. A tegnapiak közül Risztov Éva és Király Peti el fog jutni viszonylag messzire, ha Peti visszavesz az arcából. Sajnos zavarja a koncentrálásban a volt nője, valamelyiküknek ki kellene esni, mert ez a folytonos veszekedés a nézőnek sem hiányzik. Nyilvánvaló, hogy szándékosan kerültek egymás közelébe/mellé, mert kell a cirkusz, de azért mindennek van határa.

Tényleg kíváncsi lennék, hogy a Konyhafőnök "VIP" hogyan toborozza a versenyzőit, mert eléggé elképesztő, hogy valaki ne tudja, hogyan kell a paradicsom héját könnyen lehúzni, ne tudja megkülönböztetni két állat húsát (se látványra, se ízre), hogy ne tudjanak egy sima linzer- vagy kevert tésztát elkészíteni. (Soma pl. az egyik zselét a sütőbe tette a hűtő helyett....) Nincs valami felvételi előtte?
charles58 2018 dec. 06. - 10:02:02
(32/205)
Soma! Soma! Soma! Úgy látom, a csapattársad arcul ütése az megy, de konyhafőnökként a pontszerzés az nem. Első nap Éva vezetésével hozták a pontot és az előnyt. Második nap Anikó vezetésével jött a pont és az előny. Soma vezetésével mind a két nap elbuktak. Soma! Legközelebb pankrációra jelentkezz, ne főzőműsorba!
katkato 2018 dec. 03. - 19:55:41
(31/205)
Ha főző műsort készítenek akkor az legyen sztár szakácsokkal, nem mindenféle hozzá nem értő emberekkel.
Ez nem színvonalas műsor.Csak műsor potló.
8/10
nikato 2018 nov. 16. - 17:23:10 8/10
(30/205)
Én szeretem ezt a műsort, a séfek is szimpatikusak. Mariann a jófejsége miatt került a csapatba, Athina végig savanyú képet vágott, nem láttam rajta, hogy szeretné amit csinál. Aki nem akarja miért vállalja be?
Engem is zavar, hogy lobog a hajuk! Sokszor még, ha össze is van kötve, akkor is akarva-akaratlan az ételbe hullik. Nem divatbemutató ez, hanem főző show.
charles58 2018 nov. 16. - 08:38:28
(29/205)
Még mindig nem értem, hogy engedik a loboncos hajúakat sapka vagy hajháló nélkül főzni. A szálkára allergiás a séf. A hajszálra nem?
1/10
Papp Sándorné 2018 nov. 12. - 22:41:53 1/10
(28/205)
Kabarénak nem rossz!
6/10
Nanásnani 2018 júl. 06. - 14:25:27 6/10
(27/205)
Gyakorló hobbi szakácsként (családnak, barátoknak főzök, pár éve gasztro bloggot is írtam) alkalmanként nézek főzős műsorokat, néha ezt is.
Szerintem kicsit túl van spilázva, a normál magyar emberek általános főzési, étkezési szokásaitól rendesen eltér mind alap anyagokban, mind receptekben. A vajhal, lapos hal, szervasgomba, bélszín, libamáj a "köznép" számára szinte elérhetetlen, megfizethetetlen. De még egy erdei gomba, vadhús is - sajnos. :(
Túl azon, hogy miért fizessek ki egy "csillagos" étteremben több ezer forintot csodás fantázia nevű, két falatnyi ételért, amikor a hál istennek egyre szaporodó piaci kifőzdékben 7-800 forintért ehetek agy jó pacalt, vagy marhapörköltet tarhonyával.
Másik észrevételem, hogy műsorvezető, fő gasztró zseni barátunk hiába próbálja majmolni Gordon Ramsay-t, nem jön be neki. Jól felkészítve ezt Győzike is megcsinálná!
Üdv: Nanasnani (Ízelítőül: http://www.mindmegette.hu/profil/Nanasnani/)
charles58 2017 nov. 25. - 08:53:30
(26/205)
A mûsor költségvetésébõl futotta különleges alapanyagokra, jól berendezett konyhára, kötényekre, séfkabátokra stb. Sajnos, nem futotta egy-két nyavajás hajhálóra vagy sapkára, hogy a loboncos hajakat takarja valami. Kösse föl, fogja össze valamivel,de így ne fõzzön egy konyhában senki. Nem frizura verseny, fõzõverseny!